Index / Hírek / Jótékonysági aukció Macskássy képekkel

Jótékonysági aukció Macskássy képekkel

Macskássy Izolda festőművész tobb mint 20 képből álló kollekcióját bocsátották jótékonysági árverésre pénteken Szikszón a Művelt és Edzett Fiatalokért Alapítvány szervezésében. Az árverésből befolyt összeg egy részével  egy beteg fiú családját segítik.

 

Dr. Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke, mint fővédnök nyitotta meg a jótékonysági árverést. Beszédében méltatta Macskássy Izolda nagyvonalú felajánlását, amivel példát mutatott   társadalmi szolidaritásból a közemberek és a művészek számára egyaránt. Kiemelte, hogy a kollekcióban szereplő alkotások nem csak szépek, hanem értékesek is, mivel magas művészi színvonalat képviselnek. A képek vásárlói pedig  a jótékonykodás során egy-egy szép és értékes művészeti alkotással gazdagodnak.
Az árverés során az alapítványhoz befolyó pénz jó helyre kerül, gyerekekre fordítják- zárta beszédét dr. Mengyi Roland.
Az árverés során az alapítványhoz befolyó pénz jó helyre kerül, gyerekekre fordítják- zárta beszédét dr. Mengyi Roland.
 

Vajtó László rádió riporter vezetésével kalapács alá kerültek a képek.  Az egyik képre igazi licitverseny alakult ki. A nyertes 1,2 millió forintot ajánlott a Napfelkelte című képért. A jótékonysági árverés bevétele 2,8 millió forint volt, amelynek a felét ajánlotta fel Macskássy Izolda Marcinak és családjának.

A sikeres árverést dr. Mengyi Roland ütötte le a kalapáccsal.
A sikeres árverést dr. Mengyi Roland ütötte le a kalapáccsal.
 

Csontos László
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat
sajtóreferens

Ajánljuk

A távhőszolgáltató beszámolóját véleményezte a Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottság

Sátoraljaújhelyben az országos viszonylatot nézve a legolcsóbb 10 között szerepel a távhő szolgáltatás díja – …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük