Index / Hírek / Összefogás Hegyaljáért, a nemzetért

Összefogás Hegyaljáért, a nemzetért

A borászok patrónusának ünnepnapján, szombaton zarándoklat keretében Golop, Mád, Rátka, Tarcal érintésével Monokról Tokajba szállították Szent Orbán ereklyéjét. Mádon és Tokajban dr. Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke mondott ünnepi beszédet.
Kevesen tudják, hogy Monok nem csak Kossuth Lajosról híres, hanem itt őrzik már több, mint kétszáz éve Szent Orbán pápa csontereklyéjét. A hagyományteremtő céllal életre hívott zarándoklat is innen indult szombaton reggel Tokajba. Demeterné Bártfay Emese Monok polgármestere jó szívvel indította útjára a kezdeményezést.
Minden útba eső településen, így Mádon is nagy szeretettel fogadták a zarándoklatot. Tatárka József polgármester köszöntötte a menetet, majd felkérte dr.Mengyi Rolandot az ünnepi beszéd megtartására.
A Szent Orbán zarándoklatot minden útba eső településen ünnepléssel köszöntötték
A Szent Orbán zarándoklatot minden útba eső településen ünnepléssel köszöntötték
 

– Történelmünk erős alapjaira építve haladni, fejlődni akarunk. A haladáshoz nem elég önmagában a  tudomány és a technika fejlődése, szükség van hozzá erkölcsre, morálra, nemzeti összefogásra. Az első, Szent Orbán zarándoklat is kiváló példa az erkölcsre, morálra és a nemzeti összefogásra – hangsúlyozta dr. Mengyi Roland.
Tokaj-Hegyalja fontos évszázadok óta és ma is számunkra. A történelmünk, hagyományaink, a nemzetünk lelke itt koncentrálódik, mint szőlőszemben az életerő. Szent Orbán életéről, munkásságáról keveset tudunk, azonban az utolsó „fagyos szenthez” több magyar szólás-mondás is kötődik, amely a szőlőművesek megfigyelésein alapult: „savanyú lesz a bor, ha Orbán napja esős, édes, ha tiszta az idő” – tartja a mondás.
Manapság már jóformán csak a néprajzosok feljegyzéseiből tudjuk: ha Orbán megvédte a szőlőtáblákat a fagytól akkor a gazdák örömükben borral, kaláccsal vendégelték meg védőszentjüket, ha károsodtak az ültetvények akkor viszont haragjukban, elkeseredésükben bizony gyakran megvesszőzték a szobrokat…
Szent Orbánt nem csak hazánkban, hanem Európa szerte ismerik, tisztelik a borvidékeken, főleg német és francia területen. Azt már kevesebben tudják, hogy Tokaj-Hegyaljához nem csak, mint a szőlőművesek, szőlők védőszentjeként van köze, hanem itt, egészen pontosan Monokon, a Sarlós Boldogasszony tiszteletére felszentelt templomban őrzik az ereklyéjét, amelyet 1771-ben adományozott XIV. Kelemen pápa Andrássy István grófnak.  Ezt követően a szent maradványait Elzászból átszállították Monokra, ahol az ekkor épült kápolnában helyezték el, s jelenleg a monoki római katolikus templomban található.

Dr. Mengyi Roland és Májer János Tokaj főterén köszöntötte a zarándoklatot
Dr. Mengyi Roland és Májer János Tokaj főterén köszöntötte a zarándoklatot
 

Dr. Mengyi Roland méltatta a Hit évében első alkalommal megszervezett Szent Orbán zarándoklatot: az ereklye nem csak a vallásos polgárok számára fontos, hanem minden hegyaljainak, hiszen része a közös történelmüknek, amely révén egyszerre lehetnek magyarok és európaiak. Őrizni, ápolni kell a hagyományokat, hogy tudjuk honnan jöttünk, kik vagyunk és hová tartunk. Fogjunk össze, dolgozzunk együtt a nemzet felemelkedéséért!

I. Orbán pápa ereklyéjét Monokról, a Sarlós Boldogasszony templomból vitték Tokajba, a kísérők közt dr. Mengyi Roland és prof. dr. Patkó Gyula
I. Orbán pápa ereklyéjét Monokról, a Sarlós Boldogasszony templomból vitték Tokajba, a kísérők közt dr. Mengyi Roland, prof. dr. Patkó Gyula és Demeterné Bártfay Emese
 

Ezt követően dr. Székely János esztergomi püspök, Szűcs Zoltán plébános és Tarr László lelkész tartott ökumenikus istentiszteletet. Az ünnepségen többek közt részt vett Demeter Ervin, megyei kormánymegbízott és Patkó Gyula, a Miskolci Egyetem rektora.
Tokajban Májer János polgármester a főtéren fogadta és köszöntötte a zarándoktatot. Dr. Mengyi Roland ünnepi beszédében méltatta a zarándoklat jelentőségét, Tokaj városának történelmi jelentőségét, a hagyományok ápolásának a fontosságát, amely összeköt minden hegyaljait.
– Kívánom, hogy a Szent Orbán zarándoklattal hagyományt teremtsenek Hegyalján – zárta ünnepi beszédét dr. Mengyi Roland.

Díszes menettel kísérték az ereklyét
Díszes menettel kísérték az ereklyét
 
Kertész Ferenc kerületi esperes és Kecskés Attila sárospataki főesperes részvételével egyházi szertartás tartottak, majd az ereklyét bevitték a Jézus szíve templomba, ahonnan június 8-án tér vissza Monokra.
Az ünnepségen részt vett Koncz Ferenc országgyűlési képviselő is.
Csontos László
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat
sajtóreferens

Ajánljuk

Lezárult a Sport43 program a sátoraljaújhelyi Mászófal központban

A Zemplén Kalandparkban található Mászófal központ is csatlakozott a tavalyi év során ahhoz az országos …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük