„Olyan vegyületet fogunk létrehozni, amely felhasználása meghatározó lesz a térség számára: butadién a neve” – jelentette be az elnök-vezérigazgató, aki elmondta, hogy ez a műgumigyártás alapanyaga, amit pedig a gumiabroncs gyártáshoz használnak. A beruházásnak köszönhetően csökken hazánk importfüggősége.

„Hűvös, őszi nap van, amikor az emberek legszívesebben az orrukat sem dugják ki a kellemesen meleg lakásból. Ez a nap minden bizonnyal mégis a legszebb, legmelengetőbb napok közt vonul be Tiszaújváros történetébe, köszönhetően a butadiént gyártó üzem alapkőletételének, és az abban rejlő további lehetőségeknek, amely a tágabb régió, Felső-Magyarország egyik legjelentősebb beruházása.” – jelentette ki dr. Mengyi Roland.
„A vállalat vezetői jól döntöttek, hogy a beruházáshoz Tiszaújvárost választották, szakképzett munkaerő, jól dolgozni képes és akaró emberek várják a gyár és a TVK jövőjének sikerét.
Tiszaújváros és a vegyipar kapcsolata sok évtizedes múltra tekint vissza. Az itt felhalmozódott szakmai tudásnak, kiépült infrastruktúrának köszönhetően ideális helyszíne a vegyipari beruházásoknak. A butadién-gyár telepítése összhangban van megyénk 2014-20 közötti, elfogadás előtt álló területfejlesztési koncepciójával is, a Tiszaújváros – Miskolc – Kazincbarcika – Ózd térségét magába foglaló borsodi ipari tengely újrafogalmazásával, a vegyipar erősítésével.
A foglalkoztatás az egyik legfontosabb kérdés ezen a vidéken. Mindenki tudja, hogy honnan indultunk, mit örököltünk, de az ilyen beruházásoknak is köszönhetően, mint a butadién-gyár építése, vagy a két hete átadott kazincbarcikai vegyi üzem. Sikerült elmozdulnunk a holtpontról.
Engedjék meg, hogy ennek az érzékeltetésére néhány adatot ismertessek: a Tiszaújváros és térségében tavaly augusztus végén 2007, az idén 1809 regisztrált álláskereső szerepelt a kimutatásban. Ez 10 százalék csökkenést jelent!
Megyei szinten is kedvező tendenciáról tudok beszámolni: 9100-al többen dolgoznak, miközben a munkát keresők száma 8200-al csökkent az elmúlt év azonos időszakához képet. A regisztrált álláskeresők száma megyénkben 55670 fő, ami még mindig sok, de fontos tudni, hogy ez a mutató 2006 óta nem volt 60.000 alatt! Ez a siker, erőt ad a folytatáshoz.
Azon dolgozunk, hogy az álláskeresők száma tovább csökkenjen, minél többen végezzenek munkát, értékteremtő munkát, amely elvégzése után büszkék lehetnek teljesítményükre az emberek.
Új beruházásokat megvalósítani, befektetőket vonzani nem könnyű, de nekünk itt Borsod Abaúj Zemplén megyében, Tiszaújvárosban ez sikerülni látszik. Értékteremtő munkából akarunk boldogulni. Ezért is fontos számunkra minden termelő beruházás. Remélhetően a MOL példáját még sok cég követi. Biztos vagyok benne, hogy Tiszaújvárosban megtalálják számításaikat!” – zárta beszédét dr. Mengyi Roland.
A termelés nem csak milliárdokban mérhető bevételeket jelent majd, hanem munkahelyeket is. A dr. Mengyi Roland által elmondottakra utalva kiemelte, hogy ennek rendkívül nagy a jelentősége. Orbán Viktor szólt az új gazdasági világrendbe illeszkedés fontosságáról. „Segély alapú társadalom helyett munkaalapút építünk” – fogalmazta meg a kormányzat célját. Méltatta az energiaszektor jelentőségét, a dolgozók szakértelmét. A MOL Közép-Európa meghatározó cége. „Aki a Mollal szövetséget köt, az Magyarországgal, és a magyar emberekkel köt üzletet” – zárta beszédét Orbán Viktor miniszterelnök.
mengyiroland.com