Index / Hírek / Tokaji ünnep a Magyar Kultúra Napján

Tokaji ünnep a Magyar Kultúra Napján

Tokaj városa és a Tokaji Írótábor közös szervezésében nagyszabású ünnepséget tartottak a Magyar Kultúra Napja alkalmából szerda késő délután a zsinagóga szépen felújított épületében. Ünnepi beszédet mondott dr. Mengyi Roland, országgyűlési képviselő, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke.

Kelemen Csaba színművész szavalta el nemzeti imánkat, a Himnuszt, majd Májer János, Tokaj polgármestere köszöntötte a vendégeket. „Olyan városban vagyunk ahol a kultúrának óriási hagyományai vannak” – jelentette ki, s ennek igazolására felelevenítette a monográfia születését, amely tekintettel a sok értékre a tervezett kettő helyett öt kötetes lett. Tokajban sokan szeretik a kultúrát, amit az is jelez, hogy a hóesés ellenére megtelt a nézőtér. „Az est teljen el áhítattal, gyönyörrel, nemzeti megerősödéssel” –kívánta a polgármester.

DR. Mengyi Roland képzeletbeli túrára invitálta a vendégeket a Kopasz-hegyre, ahonnan tiszta időben távcsővel ellátni Szatmárcsekére, ahol 1823-ban ezen a napon tisztázta le a Himnusz kéziratát Kölcsey Ferenc. A világban bármerre járva találkozhatunk magyarokkal. „A földrajzi távolság, a határok ugyan elválasztanak minket fizikálisan, de lélekben összeköt minket őseinktől örökölt gyönyörű nyelvünk, a piros-fehér-zöld zásló, közös történelmünk, a Himnuszunk és a kultúránk” – emlékeztetett dr. Mengyi Roland.

„Isten, áld meg a magyart” – fohászkodott egykoron Kölcsey a nemzeti ébredés hajnalán az abszolutizmus elleni harcban. A közgyűlés elnöke a reformkor nagyjait megidézve kiemelte: valamennyien bizonyították, hogy számukra a haza mindenek felett. A Himnusz szavaival fohászkodtak sokan a vesztes világháborút követő nemzetcsonkításkor. Ekkor is kiváló államférfiak vették kezükbe az ország ügyeinek az intézését. Amit vállaltak, teljesítették. A magyar újból erős lett, kultúrfölényünk Európa híres. Ugyancsak nemzeti imánk kezdő szavaival fohászkodtak sokan a kommunista diktatúra alatt, amikor megpróbálták megfosztani a nemzetet még az önbecsülésétől is. S végül 1989-ben meghallgattatott fohász, valami új kezdődött, amit az is jelzett, hogy a Himnusz bekerült az alkotmányba, születésének napja pedig a Magyar Kultúra Napja lett. Elkezdődött a magyar nemzet lelki újraegyesítése. Nem feledkezhetünk meg a 2004 december 5-én a magyarság, a magyar kultúra elleni merényletet, amelyet a polgári kormányunk korrigált. Levertük a lakatot Magyarország kapujáról! „A korábbi merjünk kicsik lenni elv helyett felvállaltuk a magyar nemzeti érdekek képviseletét. Büszkék vagyunk múltunkra, hagyományainkra, amelyek Európában is páratlanok” – szólt a változásról dr. Mengyi Roland.

Büszkeséggel tölt el minket, hogy Tokaj, Hegyalja, s így megyénk is bekerült a Himnuszba: „Tokaj szőlővesszein Nektárt csepegtettél”. Annyi balsors után szükségünk is van a nektárra, hogy új erőre kapjunk. „Kérem fogjunk össze, építsük fel a jövő Magyarországát! És uralkodjék a magyar kultúra még ezer esztendeig a Kárpát-medencében” – zárta beszédét dr. Mengyi Roland.
Az ünnepi beszédet kulturális műsor követte, majd dr. Jánosi Zoltán, a Nyíregyházi Főiskola rektora, a Tokaji Írótábor kuratóriumi tagja átadta Cseke üdvözletét, az eldugott kis faluét, amely az év egyetlen napjára is, de nemzeti zarándokhellyé változik. Beszédében kitért az egykori szatmári viszonyokra, méltatta Kölcsey Ferencet, s művét a Himnuszt, illetve Tokaj városának kulturális kisugárzását. „Kölcsey szellemében mért alkotó munkát kívánok!” – összegzett a professzor. Zárásként bejelentette, hogy az idei Tokaji Írótábort augusztus 13-15. közt rendezik meg.

A beszédeket követő kulturális műsor keretében Tokaj város elismerő díjait adták át, majd a Szózat közös éneklésével zárult a megemlékezés.

mengyiroland.com

Ajánljuk

Szüreti vigadalmat rendeztek a Hétszínvirág Óvodában

Hagyományőrzés és közösségépítés. Ez állt idén is a sátoraljaújhelyi Hétszínvirág Óvoda által szervezett szüreti vigadalom …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük