Index / Hírek / Többen, többet keresnek!

Többen, többet keresnek!

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az első félévben – az elmúlt év hasonló időszakához mérten – Magyarországon, beleértve Borsod-Abaúj-Zemplén megyét is nőtt a bruttó és a nettó kereset. Örömteli hír, hogy a foglalkoztatottak száma is emelkedett megyénkben!

Nemcsak egyre többen dolgoznak Magyarországon, de a legfrissebb számok alapján elmondható, hogy a fizetések is tovább emelkedtek, ráadásul az inflációt meghaladó mértékben. Január és június között a bruttó átlagkeresetek 3,4, a nettó átlagkeresetek 4,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Ez azt jelenti, hogy a júniusi 1,9 százalékos inflációval számolva 3,1 százalékkal emelkedtek a nettó reálbérek.
Nem csak Magyarország teljesít jobban, hanem Borsod-Abaúj-Zemplén megye is. A KSH adatai szerint ugyanis amíg 2012. első félév végén 174.760 forint volt a foglalkoztatottak bruttó átlagkeresete megyénkben, addig idén, a június végi összesítés szerint 180.356 forint, ami 3,2 százalékos növekedést jelent. A nettó bérek még jobban emelkedtek! Az említett időszakban az elmúlt évben 113.582 forintot keresett átlagosan egy foglalkoztatott Borsod-Abaúj-Zemplénben, az idén júniusban már 118.133 forintot. Ez 4 százalékos nettó bérnövekedést jelent!
Az ismertetett adatok minden magyar munkavállaló számára ugyanazt jelentik: több a fizetés, és több is marad belőle a családoknál, több pénzzel számolhatnak. A Gyurcsány-Bajnai-kormányok idején a bérből és fizetésből élőknek azt kellett megtapasztalni, hogy hiába dolgoztak reggeltől estig, egyre szorongatottabb helyzetbe kerültek.
Ne feledjük, a kormányzásuk idején megduplázódott a munkanélküliség, egy tollvonással elvették az emberek egyhavi bérét, az akkori veszélyes és szélsőséges gazdaságpolitika elértéktelenítette a munkát és a fizetést, az infláció pedig nemegyszer elérte a 6-8 százalékot. A fizetések egy jelentős részét elvitték a magas adóterhek és az emelkedő rezsiköltségek.
Ma nap mint nap azt látjuk és halljuk, hogy ugyanazok, akik egyszer már tönkretették az országot, ugyanazokkal a veszélyes gondolatokkal állnak elő.  Ha rajtuk múlna, újra csökkentenék a minimálbért és a béreket, elvennék a családi adókedvezményt, és eltörölnék a rezsicsökkentést, az ország működtetését pedig újra a magyar emberekkel fizettetnék meg.
A Fidesz-kormány a munkavállalók oldalán áll. Magyarország jobban teljesít a bérből és fizetésből élők védelme érdekében is.
Ma 160 ezerrel dolgoznak többen, mint a kormányváltáskor, és a munkanélküliek száma az elmúlt év azonos időszakához képest 30 ezerrel csökkent. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is folyamatosan csökken a regisztrált álláskeresők száma. Június végén 19,2 százalék volt az arányuk, ami az előző hónaphoz képest 0,6 százalékponttal, a tavalyitól pedig 2,9 százalékkal kevesebb. Ez azonban csak a mérleg egyik serpenyője, a másikban a foglalkoztatottak száma van. A KSH felmérése szerint Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2012-ben, az első félév végén 131,8 ezer volt a foglalkoztatottak száma, amely az idén június végén már 135,1 ezer volt – vagyis az egy évvel korábbihoz viszonyítva 2,5 százalékkal többen dolgoztak.
Magyarország a saját erejéből két olyan területen is béremelési programot indított el, amelyek a Gyurcsány-Bajnai-kormány alatt az örök hitegetés és a megszorítás áldozatai voltak. A tanévkezdéskor 160 ezer pedagógusnak már 34 százalékkal nagyobb összeg érkezik a bankszámlájára, és a 2011-es és 2012-es béremeléseket követően idén is 95 ezer egészségügyi dolgozó kap októberben magasabb összeget kézhez, januárig visszamenőleg.
mengyiroland.com

Ajánljuk

Lezárult a Sport43 program a sátoraljaújhelyi Mászófal központban

A Zemplén Kalandparkban található Mászófal központ is csatlakozott a tavalyi év során ahhoz az országos …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük