Index / Hírek / Sikeres tanévet zárt a tiszaújvárosi Kazinczy

Sikeres tanévet zárt a tiszaújvárosi Kazinczy

A fenntartóváltást követő első tanévet sikeresen zárta a tiszaújvárosi Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola. A péntek késő délután tartott tanévzárón csupa jóról adtak számot, amely után megérdemelt nyári szünetre mehettek a gyerekek és a pedagógusok.

 

Tekintettel a hőségre rövid, mégis színvonalas évzáró ünnepséget rendeztek az iskola udvarán, amelyen részt vett dr. Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő.
Dr. Varga István református lelkipásztor mondott áldást a rendezvényre. Mint a fenntartó képviselője kiemelte, hogy csodálatos évet tud maga mögött az iskola, amint megköszönt a gyerekeknek, a szülőknek és a pedagógusoknak.
evzaro-04_20130621201520_48.JPG
Az évzáró középpontjában is a gyerekek voltak
Dorony Attiláné igazgató értékelte az iskola első református évét. Mint a beszédből megtudtuk 378 diák járt a 16 osztályba, ősztől pedig 75 elsős kezdi meg az új tanévet, három osztály indul, ami a legmerészebb álmaikat is meghaladja. A tanulmányi átlag 4,44 volt. Kiemelte, hogy Sárga Szabolcs az iskola első olyan diákja aki felsőfokú nyelvvizsgát szerzett. A tanulmányi eredmények mellett a keresztyéni értékek átadásának fontosságáról is szólt az igazgató.

 

Ezt követően különböző díjakat, dicséreteket adtak át, amelyek közül kiemelkedik a Kazinczy Díj. A diákok szavazata alapján Daragó Tamás  tanár kapta, a tantestület pedig Lencsés Ádámot ismerte el.
evzaro-06_20130621201520_32.JPG
Elismerték a kiemelkedő teljesítményeket

Az évzáró kulturális összeállítással zárult. A bizonyítvány kiosztását követően hivatalosan is megkezdték a nyári szünetet a gyerekek.
mengyiroland.com

Ajánljuk

További hat hónapra meghosszabbították a hitelek törlesztésnek moratóriumát

A koronavírus okozta gazdasági helyzet nyomán kihirdetett hitelmoratórium eddig 1,6 millió családnak és 60 ezer …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük