Index / Hírek / Magyar-szlovák együttműködés a Via Carpatia jegyében

Magyar-szlovák együttműködés a Via Carpatia jegyében

A Via Carpatia Korlátolt Felelősségű Európai Területi Együttműködési Csoportosulás szerdán délelőtt Kassán, a megyeházán tartotta első közgyűlését. Az ülést dr. Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke, mint a Via Carpatia közgyűlésének elnöke vezette.
A Via Carpatia együttműködés által érintett térség Európa szívében fekszik,  a 14 ezer km2 kiterjedésű, több mint 1,5 millió lakosú terület részben a szlovákiai Kassa megyéhez, részben a magyarországi Borsod-Abaúj-Zemplén megyéhez tartozik. A térséget számtalan történelmi, gazdasági szál köti össze. Erre támaszkodva az EU-n belül új fejezetet szeretnének nyitni az együttműködés terén.
Zdenko Trebula, a Kassa megyei önkormányzat elnöke bevezetőjében emlékeztetett arra, hogy  a Via Carpatia megalapításának dokumentumait idén, január 9-én írták alá. Az együttműködésnek két alapító tagja a Kassa megyei önkormányzat és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzat. A későbbiekben várhatóan a szomszédos ukrajnai Kárpátalja is társul.
„Meggyőződésem szerint a társulás lehetővé teszi, hogy a lehető legjobban kihasználjuk a lehetőségeket az idegenforgalom, a gazdaságfejlesztés és a kulturális örökség terén”- vélekedett Zdenko Trebula.
„Meggyőződésem szerint a társulás lehetővé teszi, hogy a lehető legjobban kihasználjuk a lehetőségeket az idegenforgalom, a gazdaságfejlesztés és a kulturális örökség terén”- vélekedett Zdenko Trebula.
„Meggyőződésem szerint a társulás lehetővé teszi, hogy a lehető legjobban kihasználjuk a lehetőségeket az idegenforgalom, a gazdaságfejlesztés és a kulturális örökség terén”- vélekedett Zdenko Trebula.

Dr. Mengyi Roland, emlékeztetett arra, hogy törekvéseik összhangban vannak a két ország miniszterelnökének jelenlétében két hete aláírt megállapodással. „Az Orbán-Fico találkozó is mutatja, hogy amikor 2011-ben eldöntöttük a Via Carpatia létrehozását, nagyon jól döntöttünk. A miniszterelnökök jelenlétében aláírt megállapodásokban foglaltak egyeznek a mi céljainkkal”- értékelt dr. Mengyi Roland.
A két ország közötti megállapodások közül kiemelt jelentősége van számunkra a közlekedési kapcsolatok fejlesztésének. Dr. Mengyi Roland emlékeztetett, hogy a 64 új, vagy megújuló közúti kapcsolatból 28 a mi határszakaszunkra, vagyis Borsod-Abaúj-Zemplén és Kassa megyék területére esik, ami nagy eredmény.

A köszöntőket követően dr. Mengyi Rolandot választották a Via Carpatia közgyűlése elnökévé.
A köszöntőket követően dr. Mengyi Rolandot választották a Via Carpatia közgyűlése elnökévé.
 

Az igazgatói tisztségre beérkezett pályázatok közül egy erre a célra létrehozott bizottság javaslata alapján a kassai Orbán Máté Júliannát választotta a közgyűlés. A szervezet közgyűlése elfogadta a Via Carpatia közgyűlésének tanácskozási rendjét, 2013. évi költségvetését.
A keretek és személyek adottak, most már a szakembereken múlik az együttműködés sikere.

mengyiroland.com

Ajánljuk

Lezárult a Sport43 program a sátoraljaújhelyi Mászófal központban

A Zemplén Kalandparkban található Mászófal központ is csatlakozott a tavalyi év során ahhoz az országos …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük