Nyári Mazsorett Esttel várták a sátoraljaújhelyieket a rendezvénytéren. Ujjné Schneider Hedvig a mazsorett csoportok vezetője elmondta, hogy a nyári időszakban számos fellépésük lesz, így többek között Tarcalra és Filkeházára is utaznak majd. Emellett pedig a mazsorett tábor is helyet kapott a „naptárban”, azt július 23-25 között szervezik majd meg. Ezen …
Olvass tovább »Félszáz fiatalt foglalkoztat nyári munka keretében a sátoraljaújhelyi önkormányzat
2024 nyarán több mint félszáz diák számára biztosít két héten át munkalehetőséget Sátoraljaújhely Város Önkormányzata a Polgármesteri Hivatalban, valamint az általa fenntartott intézményekben. A Sátoraljaújhelyi Városi Könyvtárban, a Zemplén Kalandparkban, az Egyesített Szociális Intézményben valamint a Kossuth Lajos Művelődési Központban és a Hétszínvirág Óvodában is tapasztalatokat szerezhetnek majd a fiatalok.
Olvass tovább »A nyáron is várja a gyerekeket a Sátoraljaújhelyi Városi Könyvtár
A Sátoraljaújhelyi Városi Könyvtárban már hagyomány hogy a tanítási szünetekben legyen az ősz, tél, tavasz vagy nyár olyan programot biztosítnak a gyerekeknek, melyek során a kreatív tevékenységeket, a kézműves foglalkozásokat ötvözik az intézmény megismertetésével, bemutatják számukra a könyvek birodalmát. Most sincs ez másként, hiszen a nyári szünidőben a már jól …
Olvass tovább »Útfelújítás és úthibák javítása Sátoraljaújhelyen
Az elmúlt év őszén a sátoraljaújhelyi Kazinczy utca járdájának egy szakaszát teljesen helyreállította a város önkormányzata. Ezzel és az elindított belváros fásítási programmal együtt zajlik a Kazinczy utca egy szakaszának helyreállítása pályázati forrás bevonásával. A munkálatok a Mártírok utcai elágazásnál indultak és egészen a jelzőlámpáig tartanak majd. A szakemberek első …
Olvass tovább »Szakképzésért Apáczai Csere János díjat kapott Siposné Majtényi Andrea, a Katolikus Keri pedagógusa
„Szakképzésért Apáczai Csere János díjban” részesült Siposné Majtényi Andrea a sátoraljaújhelyi Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium informatika és távközlési ágazatokon tanító oktatója. A pedagógust az oktatási intézmény igazgatója terjesztette fel az elismerő címre ugyanis a 40 éve az oktatási intézmény tantestületét erősítő tanár azon túl, hogy tanítja a diákokat, …
Olvass tovább »Néhány hét és kezdetét veszi a Déryné Fesztivál Sátoraljaújhelyen
Néhány hét és kezdetét veszi a IV. Déryné Fesztivál Sátoraljaújhelyen, pontosabban július 17-én szerdán ünnepélyes keretek között. Ekkor a Déryné Társulat előadásával rajtol el a sátoraljaújhelyi nyár egyik legnépszerűbb programsorozata. A Kossuth Lajos Művelődési Központ igazgatója Budainé Bodnár Edit a Zemplén Televíziónak elmondta, hogy már az első fesztivál alatt is …
Olvass tovább »Retúrjegy váltható a Nemzeti összetartozás hídjára
Változás történt a sátoraljaújhelyi Nemzeti összetartozás hídja használatában. Amíg a megnyitás követően a megváltott jeggyel nem lehet kilépni a függőhíd zónájából, addig mostantól akár a Szár-hegyi, akár a Vár –hegyi oldalon is át lehet lépni a beléptető kapukat, megtekinteni Újhely Várát vagy a Szent István Kápolnát az Országzászlóval. Most már …
Olvass tovább »Júliusban is több, már hagyományos programmal készül a Kossuth Lajos Művelődési Központ
Júliusban is több, már hagyományos programmal készül a sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Művelődési Központ, így többek között a Nyári Mazsorett Est és a kutyák megsegítésére szolgáló jótékonysági koncert is helyet kap a rendezvénytéren. Budainé Bodnár Edit igazgató a Zemplén Televíziónak elmondta, hogy a július „színes” lesz, így szinte minden hétvégén várják …
Olvass tovább »Júniusban 13 baleset történt a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság illetékességi területén
Júniusban 13 baleset történt a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság illetékességi területén, ebből 2 személyi sérüléssel, 11 pedig anyagi kárral járó baleset volt. Sáfrányos György rendőr alezredes, közlekedésrendészeti osztályvezető a Zemplén Televíziónak elmondta, hogy súlyos és könnyű sérülést szenvedtek az áldozatok, egy motoros és egy kerékpáros. Ezzel kapcsolatban a rendőrség munkatársai felhívják a …
Olvass tovább »Élménytábort tart a Sátoraljaújhelyi Jégsport Egyesület műkorcsolya szakosztálya
A Sátoraljaújhelyi Jégsport Egyesület műkorcsolya szakosztálya ezen a héten élménytábort tart a gyerekeknek a sátoraljaújhelyi Jégcsarnokban. A programon részt vesznek a helyi műkorcsolya csapat tagjai is, a Zempléni Angyalok, akik számára most is legfőképpen a munkán van a hangsúly, hiszen már most elkezdték a felkészülést a szezonbeli versenyekre, mind emellett …
Olvass tovább »
Zemplén TV A Zemplén Médiacentrum – Zemplén TV honlapja