Index / Sátoraljaújhely (oldal 44)

Sátoraljaújhely

Sátoraljaújhelyen járt a Karitász Mikulás

A Katolikus Karitász a Magyar Katolikus Egyház hivatalos segélyszervezete. Az év minden napján segíti a rászoruló, szegény sorsú családokat, például a krízis program keretében vagy télen fűtőberendezések illetve tüzelő biztosításával. Az ünnepek közeledtével az Egri Főegyházmegyében 1000 Mikuláscsomagot osztott szét a Karitász, melyből a Sátoraljaújhelyi gyerekek is részesültek. A karitatív …

Olvass tovább »

A Miskolci Szimfonikus Zenekar és a Kisvárdai Fesztiválkórus adott közös karácsonyi hangversenyt Sátoraljaújhelyen

A Miskolci Szimfonikus Zenekar és a Kisvárdai Fesztiválkórus koncertjét szervezte meg ajándékként a híveknek Lóczi Tamás római katolikus esperes-plébános. A fellépésen Faragó Sándor karnagy vezetésével két kortárs művet hallhatott a közönség, amelyek mai hangzással ugyan, de igazi karácsonyi hangulatot teremtettek mindenki szívében.

Olvass tovább »

Két diák is polgármesteri ösztöndíjban részesült Sátoraljaújhelyen

Két polgármesteri ösztöndíjas is átvehette jutalmát a napokban a sátoraljaújhelyi város vezetőjétől. A novemberi és decemberi kiemelt diákok Markovics Dániel a Georgikon Görögkatolikus Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskola és Molnár Barbara az V. István Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium tanulói. Mindketten utolsó évüket töltik az iskolájukban, és mindkettőjüknek határozott elképzeléseik vannak a …

Olvass tovább »

Megnyílt a Zemplén Kalandpark felső állomásán épült “Gombabüfé”

Elkészült és megnyitott a Zemplén Kalandpark felső állomásán épült úgynevezett Gombabüfé. A beruházást a város önkormányzata a “Sátoraljaújhely öko- és kulturális turizmus fejlesztése” című pályázati program keretében valósította meg. A büfé kialakításához kapcsolódóan kiépült a Magas-hegy tetejének ivóvíz ellátása és a szennyvízhálózat, kilátóterasz készült és mosdók épültek.

Olvass tovább »

Véradókat köszöntötték Sátoraljaújhelyen

A Magyar Vöröskereszt Zemplén Térségi Szervezete ebben az esztendőben is köszöntötte a véradók napja alkalmából Sátoraljaújhelyen sokszoros véradóit. Az eseményen a 20-tól 80-szoros véradókat jutalmazta a szervezet, ezzel köszönve meg, hogy önzetlenül saját vérük adományozásával segítenek beteg embertársaikon. Ebben az évben 90-en részesültek elismerésben Sátoraljaújhelyen.

Olvass tovább »

Kalazanci Szent Józsefre emlékeztek a Piarista Kollégiumban

Kalazanci Szent József pártfogásának ünnepét tartották a Piarista Kollégiumban. A rend alapítójára szerte a világon a piaristák által fenntartott intézményekben november végén emlékeznek. A sátoraljaújhelyi piarista diákok vetélkedőkkel, a szent életéből összeállított műsorral és szent misével tették ezt. A Piarista Alapítvány Vass Péter szociális ösztöndíját három diák kapta meg ezen …

Olvass tovább »

Kisvasúti kocsi érkezett Sátoraljaújhelyre

Különleges szállítmány érkezett Sátoraljaújhelybe. A város önkormányzata vásárolta meg a debreceni Zsuzsi Kisvasúttól azt a vagont, mely a 39 évvel ezelőtt felszámolt zempléni kisvonatnak állít majd emléket. A vasúti kocsit a Városellátó szervezet telephelyén helyezték el. Felújítását követően a város főterén funkcióval ellátva állítják majd ki.

Olvass tovább »

Közmeghallgatást tartottak Sátoraljaújhelyen

Megtartotta 2019 évi közmeghallgatását Sátoraljaújhely képviselő-testülete. Az esemény keretében hirdették ki a városszépítési verseny eredményeit. A zsűri ablak, erkély, előkert és tornác kategóriákban díjazta a lakosságot. Az idei esztendő legtisztább utcája címet pedig az Áchim utca nyerte el, így az ebben az utcában élők 2020-ban 30%-os kedvezményt kapnak a hulladékszállítási …

Olvass tovább »

Felvidéki egészségügyi intézmények vezetőivel tárgyalt Sátoraljaújhely polgármestere

Újra úttörő szerepet vállalt a sátoraljaújhelyi önkormányzat azzal, hogy az Erzsébet Kórház humánerőforrás problémáinak megoldásáért tárgyalásra hívta a felvidéki egészségügyi intézmények vezetőit, hogy közös összefogással segítség a térség ellátását. A terebesi, királyhelmeci kórházak vezető és a nagykaposi járóbeteg ellátó központ igazgatójával folytatott megbeszélés után több célt is kitűztek a vezetők. …

Olvass tovább »