Minden éven megszervezi a Bodrog Ifjúsági Csoport táborát A Művelődés Háza és Könyvtára Sárospatakon. Idén a reformkor kultúrájával, jeles személyiségeinek életével, tevékenységével foglalkoznak a tábor fiatal résztvevői. A szervezők célja, hogy egy komplex látásmódot adjanak a fiataloknak, egy olyan szemléletmódot, amiben együttesen láthatják a zene, a tánc, az irodalom, és …
Olvass tovább »Dara Edit lett a megye szépe
A szerencsi csokifesztivál keretében rendezték meg szombaton a Miss Alpok Adria és Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Szépe versenyt. A sok csinos lány közül a kazincbarcikai Dara Edit fejére került a korona.
Olvass tovább »EMMI: Iskolakezdésre minden diák megkapja a tankönyvét
Végéhez közeledik a diákok nyári szünete, amit az is jelez, hogy javában zajlik az új tanév előkészítése. A tankönyvek már csaknem 70 százaléka megérkezett az iskolákba. Az iskolakezdésre egyetlen diák sem marad tankönyv nélkül!
Olvass tovább »Többen, többet keresnek!
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az első félévben – az elmúlt év hasonló időszakához mérten – Magyarországon, beleértve Borsod-Abaúj-Zemplén megyét is nőtt a bruttó és a nettó kereset. Örömteli hír, hogy a foglalkoztatottak száma is emelkedett megyénkben!
Olvass tovább »Sárospatak valamennyi testvértelepüléséről érkezett delegáció az államalapítás ünnepére
Az államalapítás ünnepe és Sárospatak újra várossá nyilvánításának napját ünnepelték a Bodrog-parti településen. A jeles évfordulóra Sárospatak valamennyi testvértelepüléséről érkezett delegáció, így a város közös kapocs volt a különböző országok vendégei között. A járási hivatalban szervezett fogadáson a legújabb testvértelepülés az erdélyi Körösfő is bemutatkozott.
Olvass tovább »Szent István-napi megemlékezés és fesztiválzáró gála Sátoraljaújhelyen
Államalapító Szent István királyunk ünnepén, a rendezvénytéren tartotta hivatalos városi ünnepségét a sátoraljaújhelyi önkormányzat. Az új kenyér megáldását követően az idén jubiláló Zemplén Nemzetközi Néptáncfesztivál záró gáláját tekinthette meg a közönség. Ebben az esztendőben is sokan voltak kíváncsiak az ünnepi tűzijátékra, amelyet a gálát követően nézhették meg az érdeklődök.
Olvass tovább »Szent István-napi megemlékezés Sárospatakon
Erős országot, fejlődő közigazgatást és európaiságot hagyott ránk Szent István – hangzott el Sárospatakon, a Rákóczi-várban megtartott nemzeti ünnepen. A díszünnepségen adták át a város által alapított díjakat, elismeréseket is, amellyel a Patakért sokat tevő személyek és társaságok munkáját ismerték el.
Olvass tovább »Szent Istvánra emlékezett a Magyarok Világszövetsége Zemplén Tagozata
A hagyományos Szent István parki megemlékezésen Pál László sátoraljaújhelyi református segédlelkész mondott ünnepi beszédet Sátoraljaújhelyen. A Magyarok Világszövetsége Zemplén Tagozatának hagyományos ünnepségén részt vettek a város testvértelepülésének Sóváradnak képviselői is.
Olvass tovább »Szent István-napi megemlékezés Királyhelmecen
A felvidéki Királyhelmecen is megemlékeztek államalapítás ünnepéről. Az eseményt a Lorántffy Zsuzsanna a Bodrogköz Fejlesztéséért Társulás és a Magyar Közösség Pártja királyhelmeci szervezet rendezte. Az ünnepség részeként az Új Színház Budapest színészei bemutatták Kodolányi János: Földindulás című darabját. Az ünnepi megemlékezés előtt dr.Kövér László a magyar országgyűlés elnöke megbeszélést tartott …
Olvass tovább »Újraavatták II. Rákóczi Ferenc mellszobrát Borsiban
Az államalapítás ünnepéhez igazítva az új kenyér ünnepén felavatták a II. Rákóczi Ferenc felújított mellszobrát Borsiban. A szobor hivatalos leleplezése mellett átadták a kastély felújított tetőszerkezetét is. Az ünnepségen részt vett Dr. Lomnici Zoltán az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke és Dr. Balogh Csaba Magyarország pozsonyi nagykövete is.
Olvass tovább »
Zemplén TV A Zemplén Médiacentrum – Zemplén TV honlapja