Tizenkét, Sátoraljaújhely szempontjából meghatározó elem helyi értéktárba való felvételéről döntött az értéktár bizottság ülésén. Helyi érték lett többek között a város ivóvíz bázisa, a Bortemplom, A Magyar Nyelv Múzeuma és a Magyar Kálvária is. A bizottság ezentúl javaslatot tesz 3 helyi érték nemzeti értéktárba és szintén három területi értéktárba való …
Olvass tovább »A szakképzett munkaerő a megye fejlődésének alapja
Az értékes tudással rendelkező helyi fiatalság megtartása az egyik legfontosabb cél a megyében – mondta Demeter Ervin. A kormánymegbízott közölte, egyre inkább látszik, hogy a fejlődő területeken komoly hangsúlyt kell fektetni a jó szakemberek megtalálására, legyen az kétkezi munkás, vagy közgazdász. A közigazgatásban ezért indul jövő nyáron az életpálya modell. …
Olvass tovább »Hamarosan megjelenik Sárospatak rendezvénynaptára
Nagyzenekarok szórakoztató műsora mellett hagyományőrző rendezvényekkel is várják majd helyieket és turistákat egyaránt, Sárospatakon. A város önkormányzata és a Művelődés Háza csapata már januárban megkezdte a programok egyeztetését, tervezését helyi és országos szereplőkkel egyaránt. A rendezvény naptár jelenleg nyomdai előkészítés alatt áll, hamarosan kézbe vehetik azt az érdeklődők.
Olvass tovább »Az elmúlt év költségvetésének alakulását tárgyalták
A 2014-es év költségvetésének lezárása előtt a számadatok módosítását tárgyalták meg a sátoraljaújhelyi szakbizottságok képviselői. Az elmúlt éven konszolidált önkormányzatoknak hitel- és kölcsöntartozásuk nem lehet. A sátoraljaújhelyi önkormányzatnak is ennek megfelelően alakultak a kiadási és bevételi tételei. Az egyetlen hitel, amellyel az elmúlt éven élt a város, a saját folyószámla …
Olvass tovább »Bemutatták Munkácson a Rákóczi dicső útja című projektet
Munkácson mutatták be újságíróknak és turisztikai szakemberek a Rákóczi dicső útja című három országot érintő program eredményeit. Ukrajna, Szlovákia és Magyarország együttműködése a Rákóczi örökségen alapult. A pataki szakemberek közreműködésével kiadtak egy turisztikai kötetet Rákóczi dicsőségének helyszíneiről három nyelven, Kassán a Rodostói-ház felújítása valósult meg, míg új kiállító térrel és …
Olvass tovább »Wass Albert felolvasóest Sátoraljaújhelyen
Péntek este 6 órától szombat este 7 óráig azaz 25 órán keresztül a Kárpát-medence és az Amerikai Egyesült Államok 65 olvasókörében hangoztak el Wass Albert erdélyi származású író, költő művei. A 25 órás folyamatos felolvasás Wass Albert Műveiből című kezdeményezés célja, hogy a világban minden magyar érezze az összetartozás szent …
Olvass tovább »Nagyböjti gondolatok – Gubala Róbert | 2015.02.23.
Gubala Róbert sátoraljaújhelyi római katolikus esperes osztja meg nagyböjti gondolatait.
Olvass tovább »Legyen elővigyázatos, ne dőljön be a csalóknak!
Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságra álellenőrökről érkezett bejelentés, akik a katasztrófavédelem munkatársainak adják ki magukat, majd a gázkészülékek flexibilis csövének felülvizsgálata, cseréje kapcsán próbálnak pénzt kicsalni a gyanútlan lakosoktól.
Olvass tovább »Az egész megye összefogott Zsuzsáért
Mint arról már korábban beszámoltunk, irányított véradás keretében kértek segítséget a 27 éves komlóskai óvónő, Tóth Zsuzsa megsegítésére, aki súlyos autóbaleset szenvedett. Két nap alatt összegyűlt az önzetlen felajánlásoknak köszönhetően a Zsuzsának szükséges 30 napra is elegendő vér. Ezért kérjük, egyelőre várjanak a Zsuzsának szánt irányított véradással. Persze aki szeretne …
Olvass tovább »Nagyböjti gondolatok – Papler Pál | 2015.02.22.
Papler Pál pálházai római katolikus plébános osztja meg nagyböjti gondolatait.
Olvass tovább »
Zemplén TV A Zemplén Médiacentrum – Zemplén TV honlapja