Sárospatak volt a házigazdája a Tokaj-Hegyalja fejlesztési projekt záró eseményének. A ”Kiemelt turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése” címmel közel egy év leforgása alatt megvalósuló pályázatnak köszönhetően 27 településen valósultak meg olyan beruházások, amelyek többek között a vallási, ökoturisztikai, kerékpáros turizmus fejlesztését szolgálták. Ezek eredményeit is bemutatták a záróesemény keretében. Ennek kapcsán az is elhangzott a vendégelőadóktól, hogy a települések összefogása és közös munkája elősegítette azt, hogy az ide érkező turisták egy útvonalra felfűzve, több érdekességet is megtekinthessenek.
Ajánljuk
Mogyorós Judit lett a sátoraljaújhelyi Zemplén kalandpark új ügyvezetője
Mogyorós Judit turisztikai szakértő lett a sátoraljaújhelyi Zemplén Kalandpark új ügyvezetője. A város képviselő-testülete legutóbbi …
Zemplén TV A Zemplén Médiacentrum – Zemplén TV honlapja