A Föld órája minden év márciusának utolsó szombatján megrendezett nemzetközi esemény, mely 2007-ben Ausztráliából indult, és 2015-ben immár kilencedik alkalommal kerül rá sor. Az akció fő célja nem az egy óra alatt elért aktuális fogyasztás csökkentés, hanem a figyelemfelhívás, hogy mindennapi életünket mennyire átszövi a túlzott, és voltaképpen fölösleges energiahasználat. 2011 óta az akció kiegészül egy másik felhívással is, melynek lényege, hogy tegyünk fogyasztáscsökkentési, környezetvédelmi fogadalmat az év többi napjára is. Sátoraljaújhely idén azzal csatlakozik az akcióhoz, hogy a Polgármesteri Hivatal és a magas-hegyi kilátó díszkivilágítását kapcsolják le egy órára március 28-án este.
Ajánljuk
Idén is a Tokaji Szüreti Napok keretében adták össze a szőlőt a Polgármesterek Borához
1932 óta minden éven megrendezik a Tokaji Szüreti Napokat. Ezen belül is 2002 óta adják …