Index / Hírek / Közeleg a személyi jövedelemadó-bevallás határideje

Közeleg a személyi jövedelemadó-bevallás határideje

A NAV idén is több millió adózónak készítette el a tervezetet. A magánszemélyek egyszerűen és minimális idő alatt készíthetik el adóbevallásukat.

Immár harmadik éve segíti a lakosságot az eSZJA, amivel a magánszemélyek egyszerűen és minimális idő alatt készíthetik el adóbevallásukat. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) fejlesztése 2017-ben váltotta fel az addigi rendszert. Az első évben a hivatal mintegy négymillió tervezetet készített el az adózóknak. Ez a szám 2018-ban további egymillióval bővült.

Mindenki, akiről a NAV rendelkezik adatokkal, és munkáltatótól, kifizetőtől kapott jövedelmet, fizetést, annak a hivatal készíti a bevallási tervezetet. Tavaly az őstermelőkkel, áfafizetésre kötelezettekkel, idén pedig az egyéni vállalkozókkal bővült a kör. Tehát most már 5,6 millió bevallási tervezetet készített a NAV, ez a tavalyi adatokhoz képest félmilliós növekedést jelent.

Fontos határidők

A NAV honlapján a tervezetek március 14-e óta érhetők el. Az eSZJA programon keresztül az Ügyfélkapuval rendelkezők akár okostelefonon vagy tableten is megnézhetik a hivatal által készített dokumentumot. Azok, akik nem rendelkeznek ügyfélkapus regisztrációval, március 18-án éjfélig kérhették a hivataltól a tervezet postázását. A bevallás határideje május 20-a.

Vannak, akiknek a határidő lejártával automatikusan bevallássá alakul a NAV tervezete, ugyanakkor bizonyos adózóknak mindenképpen foglalkozniuk kell dokumentummal.

Két ilyen csoport van: az őstermelők, egyéni vállalkozók és az áfás magánszemélyek. Nekik mindenképp saját maguknak kell beadni a bevallást. Ezt pedig úgy tehetik meg a legkönnyebben, ha kinyitják a NAV által készített tervezetet, azt megnézik, majd azt kiegészítik a saját, egyéni vállalkozói tevékenységükből származó jövedelmükkel. Ezt követően juttatják vissza a NAV-hoz a bevallásukat.

A másik csoportba azok azok tartoznak, akik nincsenek az előbb említett egyéni vállalkozói körben. Számukra a rendszer úgy működik, hogy a tervezetből automatikusan bevallás lesz, ha május 20-ig nem nyúlnak hozzá.

Az utolsó pillanatban is regisztrálhatnak

Az adózók akár még a bevallás utolsó napján, május 20-án is regisztrálhatnak az Ügyfélkapun. Amennyiben ezt megteszik, elektronikusan még aznap jóvá tudják hagyni adóbevallásukat.

A postán szintén legkésőbb május 20-án kell feladni az adóbevallást. Kis Péter András hangsúlyozta: az év közben nem érvényesített adókedvezményeket az adózóknak saját maguknak kell feltüntetniük.


Fel kell tüntetni az adókedvezményeket

Adókedvezményekkel kapcsolatban tudni kell, kétféle megoldás létezik: vagy valaki év közben érvényesíti, ilyenkor a havi fizetése lesz több. A másik lehetőség, amikor egy összegben jut hozzá.

Ha valaki az első megoldás mellett dönt, akkor a munkáltatóktól származó adatok ezeket tartalmazni fogják, így a tervezetben is meg fog mutatkozni a kedvezmény összege. Aki azonban egy összegben szeretne hozzájutni, akkor a tervezetet ki kell egészíteni, hiszen csak így tudnak hozzájutni saját kedvezményükhöz.

A hirado.hu nyomán

Ajánljuk

Elballagtak az Árpád-házi Szent Margit Óvodában

A legkisebbeknek az óvodás korúaknak is szerveznek ballagást az óvó nénik. Természetesen itt nincs előtte …