XXVIII. alkalommal rendeztek a bodrogközi Karcsán falunapot. Ennek jegyében színes programokra várták az itt élő családokat. A település polgármestere, Milinki László ennek kapcsán elmondta, hogy a sok szórakoztató program mellett idén a hagyományok ápolására is kiemelt figyelmet fordítottak. Több fellépő csoport is a tájegység sokszínű kultúráját mutatta be. Emellett természetesen idén is voltak hagyományos programok, mint például a főzőverseny.
Ajánljuk
„Pál utcai fiúk”címmel készítettek kiállítást az Árpád-házi Szent Margit Katolikus Ált. Isk. diákjai
„Pál utcai fiúk” címmel kiállítást készítettek a sátoraljaújhelyi Árpád-házi Szent Margit Katolikus Általános Iskola diákjai. …