Index / Hírek / Elhunyt Telenkó Miklós görögkatolikus lelkész

Elhunyt Telenkó Miklós görögkatolikus lelkész

Telenkó Miklós 1961. április 12-én született Sátoraljaújhelyen, ötgyermekes görög- katolikus papcsalád második gyermekeként. Gyermekkorát Filkeháza, Baskó, és Abaújszántó parókiáin töltötte. Életének meghatározó élménye a zempléni, abaúji táj, falu és az abban élő emberek életének ismerete. A közösség önfeláldozó és alakító szolgálatának példáját a szülői házból hozta magával.

A nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola elvégzése után 1991-ben szentelték pappá. Papi munkáját Mikóházán kezdte. 1991 júliusában bekövetkezett balesete miatt tolószékhez kötötten élt. Feleségével, Dr. Szabó Irénnel együtt 1993-ban kerültek Sárospatakra.

Telenkó Miklós már teológushallgatóként kitűnt a gyermekek és az ifjúság körében végzett aktív hitoktatói és közösségszervező munkájával. Felszentelése előtt szolgált Budapesten és Hajdúdorogon. Az 1980-as években, amikor az Állami Egyházügyi Hivatal még tiltotta az engedély nélküli gyülekezést és egyházi közösségi programok szervezését, barátaival együtt Hejcén elindították a Keresztény Összejövetel Zemplén (KÖZ) nevű rendezvényt. A baráti kirándulásnak álcázott találkozó 1990-re több mint ötszáz fős ifjúsági rendezvénnyé nőtt, és 1993-tól 2012-ig Sárospatak központtal minden évben megrendezték.

Telenkó Miklósnak Dr. Szarka János parókussal végzett közös munkája eredményeként Sárospatak Kispatak városrészén 1997-ben megépült az első közintézmény, a Kispataki Kápolna és Közösségi Ház. A régi AFIT roncstelepének helyén a város egyik legszebb parkját és pihenőkertjét alakították ki, amely 2001-ben elnyerte a „Sárospatak legszebb közintézményi kertje” díjat. 2000-ben a millennium évében saját tervei alapján felépíttette a kispataki haranglábat a máriapócsi könnyező Istenszülő freskó másolatával. Boldog Romzsa Tódor sárospataki tiszteletének terjesztője, 2011-ben az ő aktivitásának köszönhetően jött létre a kispataki Romzsa Tódor emlékhely. A kápolnához kapcsolódóan önálló közösséget szervezett, hétvégi ifjúsági csoportot indított. Nehéz sorsú, csellengő fiatalok segítésére Csibészklubot hozott létre.

Telenkó Miklós kezdte elsőként a városban a cigány gyermekekkel való rendszeres foglalkozást. A Cigány Kisebbségi Önkormányzattal közösen éveken keresztül szervezett zarándoklatot szeptember 14-én Máriapócsra a cigánybúcsúra.

Az 1990-es évek nehéz változásai közepette elszegényedő vagy munkanélkülivé váló emberek megsegítésére rendszeres adománygyűjtést szervezett. Ifjúsági csoportjával minden évben bekapcsolódik a Máltai Szeretetszolgálat ajándékkosár akciójába. Tagja volt a városi szociális kerekasztalnak, kezdeményezője a sárospataki téli hajléktalan ellátást éveken keresztül megoldó hajléktalannaptár rendszerének, amely a sárospataki történelmi egyházak és civil szervezetek felajánlásait fogta össze. Miklós atyának köszönhetően a kispataki parókia olyan helye lett a városnak, ahová naponta becsengettek ennivalóért, ruháért vagy lelki tanácsért. Az ő kezdeményezésére indult el több mint 20 éve a város kedvelt, bensőséges ünnepe, az Élő Betlehem.

Az ő támogatásának köszönhetően a Görögkatolikus Közösségi Házban kezdte meg működését a sárospataki Diabétesz Klub. Otthont adott a Siketek és Nagyothallók helyi egyesülete valamint a Mozgáskorlátozottak Sárospataki Egyesülete rendezvényeinek. Alapítója volt a Sárospataki Polgári Körnek. A Zemplén Televízió által sugárzott vallási műsorok aktív szereplője volt. Miklós atya 2014-ben értékőrző és értékteremtő munkájáért Magyar Örökség díjat vehetett át a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében, majd Pécsvárady Botond közéleti díjjal ismerte el Sárospatak Város Önkormányzata értékteremtő és közösségépítő munkáját.

Ajánljuk

Időskorúakat tanítanak internethasználatra középiskolások a Sátoraljaújhelyi Városi Könyvtárban

A „Netrevalók” elnevezésű program a generációk közötti személyes kapcsolatra épít. Ennek keretében a fővárosiak mellett …