Mint tegnapi hírműsorunkban beszámoltunk róla, megkezdte októberi bizottsági üléseit Sátoraljaújhely Város Önkormányzata. Az üléseket a képviselő-testület Ügyrendi, Nemzetiségi és Városüzemeltetési Bizottsága valamint Szociális és Egészségügyi Bizottsága folytatta. Többnyire szolgáltatói beszámolókat meghallgatva.
Olvass tovább »Megkezdte októberi első üléseit Sátoraljaújhely Város Önkormányzata
Megkezdte októberi bizottsági üléseit Sátoraljaújhely Város Önkormányzata. Az Idegenforgalmi és Környezetvédelmi valamint a Gazdasági, Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottság tagjai üléseztek elsőként. A napirendi pontok között a sátoraljaújhelyi temető üzemeltetőjének beszámolóját fogadták el és a város ingatlanjainak eladásáról döntöttek a megjelent bizottsági tagok.
Olvass tovább »Ebben a tanévben is folytatódott a „Zempléni diákvér” program
Ebben a tanévben is folytatódott a „Zempléni diákvér” program a Magyar Vöröskereszt Zemplén Területi Szervezetének szervezésében. A szervezet ősszel és tavasszal látogat el több oktatási intézménybe nemcsak Sátoraljaújhelyen, hanem a környező városokba is, annak érdekében, hogy a 18. életévüket betöltő diákok megismerjék az önzetlen segítség ilyen formáját.
Olvass tovább »A pénzügyi tudatosság fejlesztéséért díjazták a Katolikus Keri oktatóját
Bihari Sándorné a sátoraljaújhelyi Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium tanára az egyike azon pedagógusoknak, akik idén átvehették a pénzügyminisztérium „Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díját”. A pedagógus által felkészített diákok kimagasló versenyeredményeket értek el az elmúlt években. Valamint szintén kimagasló a pénzügyi tantárgyak oktatáshoz kapcsolódó általa indított internetes videó csatorna nézettsége …
Olvass tovább »XVII. alkalommal rendezték meg a Zsólyomkai Nyitott Pincék Napját Sátoraljaújhelyen
XVII. alkalommal rendezték meg a Zsólyomkai Nyitott Pincék Napját Sátoraljaújhelyen. A kedvező időjárás mellett számos kulturális program várta az ide látogatókat. Természetesen a legfontosabb cél idén is az volt, hogy az érdeklődők megismerjék a tokaji borvidék ezen gyöngyszemének egyedülálló pincéit és a bennük rejlő, többségében újhelyi dűlőkről szedett szőlőből készült …
Olvass tovább »Az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeire emlékeztek Sátoraljaújhelyen
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 67. és a Magyar Köztársaság kikiáltásának 34. évfordulója jegyében Sátoraljaújhely Város Önkormányzata és a Kossuth Lajos Művelődési Központ közös szervezésében előbb az ’56-os emlékjelhez várták a megemlékezőket, majd a Latabár Színházban megtartott ünnepi műsor keretében nemcsak a Budapesten, hanem a városunkban zajló eseményekről, az azt …
Olvass tovább »Bodnár László sátoraljaújhelyi költőt is jelölték a Vármegyei Prima díjra
Sátoraljaújhelyi költő is van a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Príma-díj várományosok között. Bodnár Lászlóra a magyar irodalom kategória győzteseként lehet szavazni, a közönségdíj elnyerése érdekében. Az újhelyi poéta költeményei helyi, közéleti és irodalmi lapokban jelentek meg. Az elmúlt évben adta ki nyolcadik verseskötetét, de már dolgozik a következő megjelentetésén.
Olvass tovább »„Focus on the Road” elnevezéssel tartott akció Sátoraljaújhelyen is
A figyelemelterelő eszközök használatát ellenőrizték a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság munkatársai. Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata az elmúlt héten „Focus on the Road” elnevezéssel tartott akciót, amelyhez a helyi rendőrkapitányság is csatlakozott. Ennek keretében Magyarország egész területén elsősorban a menet közbeni telefon használatot ellenőrizték, de nagy hangsúlyt fektettek a személy- és vagyonbiztonságra, …
Olvass tovább »Pro Bibliotheca díjban részesült Nagyné Szentesi Mónika, a sátoraljaújhelyi könyvtár igazgatója
Nagyné Szentesi Mónika közel négy évtizede dolgozik a Sátoraljaújhelyi Városi Könyvtárban. 1985-ben gyerekkönyvtárosként kezdte pályafutását. 1999-ben igazgatóhelyettes lett, 2008-tól pedig igazgatója az intézménynek. Az elmúlt évek során folyamatosan képezte magát. Mindig is célja volt az olvasás népszerűsítése, vezetőként pedig, hogy a könyvtár aktív résztvevője legyen a település kulturális életének. Ezt …
Olvass tovább »Újabb közbiztonsági bejárást tartottak a sátoraljaújhelyi Martinovics lakótelepen
Újabb, úgynevezett közbiztonsági bejárást tartott a városrész önkormányzati képviselője Palicz István valamint a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság és a lakókat képviselő vezető. Ennek nyomán kiderült, hogy az itt található játszótér csendesebbé vált, azonban a szemetelés még időközönként problémát jelent. Ezzel együtt pedig fény derülhet arra is, hogy a Martinovics és a Fecske …
Olvass tovább »
Zemplén TV A Zemplén Médiacentrum – Zemplén TV honlapja