Minden hónap második szombatján szeretnék rendszeresen megszervezni a Zempléni Piacot. A Kossuth Lajos Művelődési Központ által szervezett termelői vásárnak új helyszínt választottak, a Moziköz helyett most a sétálóutcán, a nagytemplom melletti területet jelölték ki az árusoknak. Mivel mindig ugyanabban az időben lesz piac, ezért remélik a vásárlók is megszokják, hogy …
Olvass tovább »Több mint ötszáz fellépő az idei Zempléni Fesztiválon
Augusztus 13-a és 23-a között 24. alkalommal rendezik meg Tokaj-Hegyalja és Zemplén legnagyobb kulturális eseménysorozatát, a Zempléni Fesztivált. Ennek keretében 28 helyszínen, 11 nap alatt 46 esemény részesei lehetnek az érdeklődők. A különböző zenei műfajokat felsorakoztató fesztivál keretében 510 fellépő teszi színessé ezt a több mint egy hetet. Sátoraljaújhely és …
Olvass tovább »Határon átnyúló együttműködési lehetőségekről tartottak fórumot Kisgéresen
Hátáron átnyúló lehetőségek címmel szerveztek vitafórumot Kisgéresen. A találkozót Furik Csaba Kassa megye képviselője, és Szesztay Ádám kassai főkonzul kezdeményezésére szervezték meg. Sátoraljaújhely tapasztalatait mutatták be a bodrogközi településeknek, annak ismeretében, hogy egyes felvidéki területeken több mint 30 százalékos munkanélküliség van, addig Sátoraljaújhelyen 10 százalék alá sikerült csökkenteni ezt az …
Olvass tovább »Kihelyezett egyetemi szak indulhat Sátoraljaújhelyen
Felsőfokú képzések indításáról tárgyalt a Miskolci Egyetemmel a sátoraljaújhelyi önkormányzat. Az elmúlt héten elfogadott új felsőoktatási törvény értelmében az akkreditált intézmények a közösségi igények kiszolgálására épülő kihelyezett képzéseket indíthatnak. Erre teremtene esélyt a város, azzal, hogy az egyetemmel közösen egy igényfelmérést kezdeményeznek a térségben, hogy a jövőre végzett középiskolások, és …
Olvass tovább »Bordás Márton digitális grafikai kiállítása Sátoraljaújhelyen
Egy sárospataki fiatalember Bordás Márton digitális grafikai kiállítása tekinthető meg a sátoraljaújhelyi városi könyvtárban. A hagyományos szabadkézi alkotásokon túl egyre több fiatal fordul a digitális környezet adta szabadság felé, amely az önkifejezés hatékonyságát is megnöveli. Így tett Marci is, aki minél jobban szeretné megtanulni a technikát, ezért felsőfokú tanulmányait is …
Olvass tovább »A házszámokat ellenőrzik Sátoraljaújhelyen
Az utcanevek, és házszámok rendezését indította el a sátoraljaújhelyi önkormányzat. Ez azt jelenti, hogy a következő napokban diákok járják majd a várost, és ellenőrzik, hogy a lakások, házak falára ki van-e helyezve a házszám. Előfordulhat, hogy az ingatlan-nyilvántartáshoz képest helytelenül használják az adott ingatlan számozását, erről később tájékoztatják majd a …
Olvass tovább »Liftfelújítás és mentőbeálló építés az Erzsébet Kórházban
Az északi pavilon liftjeinek teljes felújítását és a sürgősségi betegellátó mentőbeállójának fedését fejezték be a közelmúltban az Erzsébet Kórházban. Mindkét beruházást pályázati támogatásból tudta megvalósítani az intézmény. A felvonók generálozása húsz millió forintba került, a biztonság mellett itt az energia hatékonyabb működés is cél volt.
Olvass tovább »12 legszebb magyar vers
Az életben való eligazodásunkat is segíti, és kiváló figyelem felhívó eszköz is, ha egy-egy témában felállítjuk a legjobbak rangsorát. Minden éven megszavazzák az év sportolóját, a legjobb színészt, de választanak kedvenc fát, gombát és virágot is emberek. Ennek mentén, és talán az irodalom és a magyar költészet népszerűsítése okán állította …
Olvass tovább »Új élményeket keresik a Zemplén Kalandparkban
A legtöbben az új élményelemek kipróbálása miatt keresik fel a Zemplén Kalandparkot. A nyári hónapokban az átlagos vendégszámok többszörösét érte el a létesítmény, ahol a kiszolgálás ütemének gyorsítása és jobbítása miatt több újítást is bevezettek. Az alsó állomáson új helyre költözött a pénztár, és még több információs táblával tájékoztatják a …
Olvass tovább »Egy évre bérbe adják a Zóját
Egy amerikai zsidó közösség szeretné kibérelni a volt középiskolai kollégiumot Sátoraljaújhelyen. Többek között ennek az ingatlannak a bérbeadásáról, valamint a város foglalkoztatási helyzetéről tárgyaltak a városfejlesztési bizottság tagjai, ma pedig az önkormányzati képviselők.
Olvass tovább »
Zemplén TV A Zemplén Médiacentrum – Zemplén TV honlapja