A sátoraljaújhelyi esélyegyenlőségi kerekasztal és a munkacsoport ülésén javaslatok érkeztek az 55 év feletti munkanélküliek foglalkoztatási lehetőségeire. Az intézkedési tervben megfogalmazták, hogy több az idősek egészségi állapotára vonatkozó szűrővizsgálatra illetve az öregeket érintő bűncselekmények megelőzését szolgáló felvilágosító kampányra lenne szükség. Mindezekről egy tanulmányban foglalkoznak a járási szakemberek.
Olvass tovább »Színes majális Sátoraljaújhelyen
A város hete rendezvénysorozat keretében szervezték meg Sátoraljaújhelyben a Színes Majális, amely a nemzetiségeket érintette. Sátoraljaújhely Város Önkormányzatának esélyegyenlőségi programjának keretében megvalósult rendezvényen a különböző nemzetiségekhez tartozók mutatták be kulturális örökségüket. A projekt ugyanis több célcsoportra vonatkozóan vizsgálja az esélyegyenlőség meglétét, így többek között a romákét, a mélyszegénységben élőkét és …
Olvass tovább »Egészségnap a Bokrétában
A Bokréta Művészeti Iskola legkisebb táncos növendékeit is meghívták arra az egészségnapra, amelyet a közelmúltban szerveztek az iskolában. Igaz a tánc, mint mozgás is nagyon egészséges, de ezen a napon nem ez, hanem az egészséges ételek, zöldségek, gyümölcsök táplálkozásunkban gyakorolt hatása kapott főszerepet.
Olvass tovább »A Közösségi Felsőoktatási Képzési Központ elindításáról tartottak fórumot Sátoraljaújhelyen
Lakossági fórum keretében tájékoztatta a városban élőket Sátoraljaújhely aljegyzője és a Miskolci Egyetem általános rektor-helyettese a Közösségi Felsőoktatási Képzési Központ elindításának terveiről. Az igények alapján levelező tagozaton mérnöki és egészségügyi szakokon szeretnének képzést hirdetni a városban.
Olvass tovább »Véget ért az egészségfejlesztő program az Árpád-házi Szent Margit Általános Iskolában
A fogápolástól a helyes táplálkozásig számos hasznos ismeretet és tanácsot kaptak a sátoraljaújhelyi katolikus általános iskola diákjai azon az egészségfejlesztési programban, amelyet egy pályázati programnak köszönhetően valósítottak meg az elmúlt hónapokban. A diákoknak sok sportfoglalkozást szerveztek ez idő alatt, volt óraközi mozgás, családi egészségnap, és még egy iskolai fóliasátort is …
Olvass tovább »Az időseket köszöntötték Sátoraljaújhelyen
A városban élő idős embereket köszöntötték Sátoraljaújhelyen. A Latabár Árpád Színházban opera és operett műsorral valamint ebéddel kedveskedtek a nyugdíjasoknak. A városban, ahogyan számos más településen egyre több az időskorú. Számukra két helyen is van nyugdíjas klub, ahol napközben tölthetik idejüket az itt élők. Nekik egész hónapban szerveznek rendezvényeket.
Olvass tovább »X. Kulturális találkozó és kiállítás Széphalmon
Dalban, prózában és saját készítésű termékeik kiállításával mutatkoztak be a Mozgáskorlátozottak Sárospataki és Zemplén Térségi Egyesületének tagjai valamint a néhány meghívott vendég a tizedik kulturális találkozójukon. A szervezők szerint valamennyi fellépő és kiállító az általuk bemutatott művészeti ág segítségével gyógyítja is magát – hiszen a betegségük mellett kapnak és adnak …
Olvass tovább »Képek és versek címmel nyílt kiállítás Andu-Kosztyu János alkotásaiból
Rendhagyó tárlat látható a Sátoraljaújhelyi Zemplén Galériában. A kiállítóhelyen ezúttal festményekkel és versekkel találkozhatnak a látogatók. A Kossuth Lajos Művelődési Központ családja kérésére mutatja be a néhai Andu-Kosztyu János alkotásait. A kiállítás megnyitón is családtagok, rokonok, barátok vettek részt.
Olvass tovább »Az aradi vértanúkra emlékeztek Széphalmon
Az aradi vértanúk előtt hajtottak fejet tegnap délután Széphalmon a Kazinczy mauzóleumnál. A megemlékezésen közreműködtek az V. István Katolikus Szakközépiskola és Gimnázium és Árpád-házi Szent Margit Általános Iskola és Óvoda diákjai. Ezt követően Kendi Csaba a Zempléni Egyházmegye esperese mondta el gondolatait. A megemlékezés végén megkoszorúzták Kazinczy Lajos szobrát, akit …
Olvass tovább »Az aradi vértanúkra emlékeztek a Deák Úti Általános Iskolában
Sátoraljaújhelyen minden esztendőben Kazinczy Lajosról is megemlékeznek ezen a napon, akit a 14. aradi vértanúként is emlegetnek. Rájuk is emlékeztek ma a Deák Úti Általános Iskola növendékei.
Olvass tovább »
Zemplén TV A Zemplén Médiacentrum – Zemplén TV honlapja