A Sátoraljaújhelyi református iskola istentisztelettel, a katolikus oktatási intézmények szentmisével kezdték az új tanévet. A 2012-ben indult Petőfi Sándor Református iskola ebben a tanévben már nyolc osztállyal dolgozik. Az V. István Katolikus Szakközépiskola és tagintézménye az Árpád-házi Szent Margit Általánosban mintegy 850 tanuló számára indult el a tanév.
Olvass tovább »IX. Rudabányácskai Hagyományőrzők Napja
Idén is sok érdeklődőt vonzott a Rudabányácskai hagyományőrzők napja. A Szépbánya Egyesület kilencedik alkalommal rendezte meg a nyárzáró programot. Az eseményt hagyományőrző és kulturális programok tarkították. A gasztronómiai udvarban a különféle finomságok várták a vendégeket. A gyerekek számára pedig játszóházat, ugráló várat kínált többek között az egyesület, így minden jelenlévő …
Olvass tovább »Három év alatt tizenöt homlokzat újulna meg Sátoraljaújhelyen
A belváros képének javításár új tervet terjesztett elő a sátoraljaújhelyi polgármester még augusztus elején. A városnak van már egy a városkép megújítását célzó pályázata, amelyben kamatmentes hitelt illetve vissza nem térítendő támogatásra is van mód társasházaknak, ha műemléki környezetben laknak. Az új lehetőség csak a sétáló utcai társasházak utcafronti megújítását …
Olvass tovább »Emlékfalat avattak a Szent Jobb tiszteletére a Kazinczy Ferenc Múzeumban
1939. május 14. néhány óráig Sátoraljaújhelyen volt Szent István királyunk jobb keze. A szent ereklye akkor is a magyarság egységét szimbolizálta. A sátoraljaújhelyiek pedig különösen készültek az eseményre, különösen, hogy 1938-ban egyszer már várták a városba a Szent Jobbot. Az ünnepségről korabeli fotókat talált a Kazinczy Ferenc Múzeum. Erről és …
Olvass tovább »Szent István-napi ünnepség Sátoraljaújhelyen
Több mint 1500 ember gyűlt össze Sátoraljaújhelyen Szent István királyunk ünnepén. A városban idén is a Magyarok Világszövetsége és az önkormányzat szervezete a hivatalos ünnepségeket, majd zenei szórakoztató programok követték egymást a színpadon. A legtöbben az esti tűzijátékra voltak kíváncsiak, amely most sok új látványos elemet tartalmazott.
Olvass tovább »Összművészeti fesztivál Sátoraljaújhelyen
Néptánc, népzene, jazz, boogie, swing, táncok és zenék az első sátoraljaújhelyi Összművészeti fesztiválon. A szervező, Kossuth Lajos Művelődési Központ célja a minőségi kikapcsolódás nyújtása a helyieknek és az idelátogatóknak. Az öt napos rendezvényen neves hazai előadók lépnek színpadra, de a helyi és határon túli magyar hagyományőrző együttesek is bemutatkoznak. A …
Olvass tovább »Állampolgársági eskütétel a Sátoraljaújhelyen rendezett Háló táborban
Mintegy 350 Kárpát-medencei magyar tölt egy hetet a sátoraljaújhelyi Várhegy üdülőben a 15. Kárpát-medencei Háló táborban. Egy erélyi édesapa és lánya ezt a helyszínt és időpontot választotta, hogy letegyék magyar állampolgársági esküjüket.
Olvass tovább »Zempléni Fesztivál 2016: Turjányi Miklóssal beszélgettünk az idei programról
Augusztus 12. és 21. között komolyzenei koncertekkel, operával, jazzkoncertekkel, színházi előadásokkal, kiállításokkal és gasztronómiai programokkal várják az érdeklődő közönséget Zemplénbe. Sárospatak, Sátoraljaújhely, Szerencs és Tokaj mellett több zempléni település koncerttermei, szabadtéri helyszínei és műemlékei adnak otthont a népszerű magyar szólisták és együttesek, valamint a külföldi vendégművészek produkcióinak.
Olvass tovább »Vis maior keretből állítanák helyre az eső által okozott úthibákat Sátoraljaújhelyen
A tavaly felújított Kálvária sétányát is részben elvitte az egyszerre nagy mennyiségben lehulló csapadék. Az országos vis maior keretből szeretne támogatást kérni a sátoraljaújhelyi önkormányzat a nagy esőzések után marad úthibák miatt. Városszerte több utcát mosott el a víz, van ahol csak terepjáróval lehet közlekedni, máshol méteres lyuk keletkezett az …
Olvass tovább »Történészkonferenciát rendeztek Sátoraljaújhelyen
Zemplén vármegye nemessége az újkorban – ezzel a címmel rendezett történészkonferenciát a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum. Az eseményen több neves történész tárta a nyilvánosság elé kutatásainak eredményeit, melyek természetesen a 19. századbeli Zemplén vármegye nemességéhez kapcsolódtak.
Olvass tovább »
Zemplén TV A Zemplén Médiacentrum – Zemplén TV honlapja