Ebben az esztendőben 13 kiemelkedően teljesítő dolgozóját jutalmazta meg a Sátoraljaújhelyi Dohánygyár vezetése a cég évzáró karácsonyi partiján. Az eseményen elhangzott az üzem valamennyi munkavállalója hozzájárul a Continental Dohányipari Zrt. sikereihez. A 2019-es esztendő kiváló volt, néhány új piacot is sikerült meghódítania a gyárnak és a korábbi évek fejlesztései után …
Olvass tovább »Meggyújtották a második adventi gyertyát Sátoraljaújhelyen
Meggyújtották a második adventi gyertyát is a város közös adventi koszorúján. A borongós, esős vasárnap este a református általános iskola gyermekeinek műsora hozott vidámságot az egybegyűlteknek. A karácsony váró gondolatokat Zelina Zoltánné az Hétszínvirág Óvoda igazgatónője mondta.
Olvass tovább »Körforgás címmel adott gálaműsort a Bokréta Művészeti Iskola
Körforgás. Ezzel a címmel készített gálaműsort a Bokréta Művészeti Iskola idén. Az néptánc hagyományokat, mozgáskultúrát és néphagyományokat oktató iskolába már négy éves kortól járnak a gyerekek, a legnagyobbak pedig részesei a Zemplén Táncegyüttes sikereinek. Az idei produkcióban azt mutatták be, hogy a népi kultúrában hogyan tanulták meg a táncokat a …
Olvass tovább »Megújulhat a Kossuth-kert és a Borbarlang
Két határon átnyúló pályázati program benyújtásáról döntött rendkívüli ülés keretében Sátoraljaújhely képviselő-testülete. Sátoraljaújhely partnerei Borsi illetve Nagymihály önkormányzatai lesznek. A fejlesztési elképzelések széles körűek. A projektek támogatása esetén, megújulhat a Borbarlang illetve a Széphalmi Kossuth kert, fényfestésre alkalmas aparátot vásárol az újhelyi önkormányzat, de bővülhet az elektromos kerékpár dokkolók száma …
Olvass tovább »Közös összefogással vásároltak új orvosi gépműszert a Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórháznak
25 millió forint értékű gépműszert vásároltak a Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórháznak. Az új artroszkópiás torony az ízületi problémák megállapításához és azok kezeléséhez nyújt majd segítséget, úgy, hogy akár egynapos sebészeti eljárás keretében megvalósulhatnak a műtétek itt helyben. A műszer megvásárlásához az újhelyi önkormányzat mellé 7 cég társult, az eszköz további fejlesztéséhez …
Olvass tovább »Fogyatékkal élők világnapja Sátoraljaújhelyen
December 3-a a fogyatékkal élők világnapja. Térségünkben a legnagyobb érdekvédő szervezet, amely fogyatékosokkal foglalkozik a Mozgáskorlátozottak Sárospataki és Zemplén Térségi Egyesülete, akik idén is 9 helyszínen várják tagjaikat találkozóra. Az elnökség ilyenkor nem csak visszatekint az idei évre, de elmondják azokat a változásokat is, amelyek a mozgásukban akadályozott, vagy fogyatékkal …
Olvass tovább »Családi nap hátrányos helyzetű családoknak Sátoraljaújhelyen
Családi napot rendezett az Egyesített Szociális Intézmény a „Komplex felzárkóztató program megvalósítása Sátoraljaújhely leromlott városrészein” című pályázati program keretében a város hátrányos helyzetű lakosságának. Az esemény megjelent mintegy 200-250 személy változatos programokon vehetett rész. Például a gyerekeket kézműves foglalkozás illetve bábszínházi előadás várta, a felnőttek számára pedig az életmódhoz között …
Olvass tovább »Hóembert, angyalkákat és szarvasokat loptak el Sátoraljaújhelyen
A sátoraljaújhelyi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy helyi, mezőgazdasági üzlet udvaráról történt lopással kapcsolatban. A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 05080/581/2019. bűnügyi számon lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettesekkel szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint eddig ismeretlen elkövetők 2019. december 5-re virradóra az egyik sátoraljaújhelyi mezőgazdasági üzlet …
Olvass tovább »Szalagavató a Katolikus Keriben
Három osztály közel 90 diák búcsúzik idén az V. István Katolikus Szakgimnázium és Gimnáziumból. Az idők ugyan változnak, de a hagyományokhoz a mai fiatalok is ragaszkodnak, így a szalagtűzés ceremóniája idén sem volt másképp, mint régen. Az osztályok nyitó tánccal és saját, az osztály közösségek által összeállított műsorral mutatkoztak be, …
Olvass tovább »Történelmi emlékséta a II. világháború sátoraljaújhelyi befejezésének 75. évfordulóján
75 éve ezen a napon ért véget a II. világháború Sátoraljaújhelyen. Ebből az alkalomból a Eötvös József Börtönügyi Egyesület, a Börtönmúzeum és a Városvédő és Szépítő Egyesület egy történelmi emléksétát szervezett. A séta azokat a helyeket érintette, ahol a II. világháború során, vagy azt követően volt esemény a városban. A …
Olvass tovább »
Zemplén TV A Zemplén Médiacentrum – Zemplén TV honlapja