Polgármester Info
Olvass tovább »Énekverseny a Bokrétában
Énekversenyt szerveztek a Bokréta Művészeti Iskolában. A Garaboncás Művészeti Alapítvány még március elejére hirdette meg általános iskolásoknak szóló népdaléneklési versenyét. A verseny napján három helyszínen szólt az ének, a legjobbakat szakértő zsűri értékelte, és mondott biztató szavakat a dobogós helyekről lemaradóknak.
Olvass tovább »Egy festménnyel támogatta a Zempléni Betegekért Alapítványt az újhelyi grafikus, művész
„Az élet vize” című festményét ajánlotta fel Filep Gyula Tapsi sátoraljaújhelyi grafikus, dekoratőr, művész arra, hogy az érte felajánlott összeget a Zempléni Betegekért Alapítvány javára fordítsák. A járványügyi helyzetben elsősorban a kórházban dolgozó ápolók, orvosok védőfelszerelésének beszerzésére, egyéb eszközökre fordítják majd. A festményt Ignácz András vásárolta meg, aki azért is …
Olvass tovább »Rendkívüli támogatás a koronavírus miatt bajbajutott családoknak Sátoraljaújhelyen
3 hónapon át havi 10 ezer forinttal támogatja a sátoraljaújhelyi munkavállalókat, akiknek a koronavírus járvány miatt csökkent a bevételük, abból adódóan, hogy elbocsájtották őket munkahelyükről vagy szerződésmódosítás következtében rövidebb munkaidőben foglalkoztatják őket, melynek következtében bérük is kevesebb lett. A támogatás igényléséhez egy adatlapot kell kitölteni, mely letölthető a város honlapjáról …
Olvass tovább »Egy hét már eltelt a karanténból: mindenki jól van a Zemplén Táncegyüttesben továbbra is
Egy hét már eltelt az önkéntes karanténból a Zemplén Táncegyüttes tagjainak, akik amerikai turnéjuk után a két zenész taggal együtt a Bokréta Iskolában élnek. A táncosok között vannak középiskolások, akik itt kapcsolódtak be a digitális oktatásba, mások home office munkára tértek át, a táncpedagógusok pedig küldik a tananyagot a táncos …
Olvass tovább »Saját erőből és németországi támogatással renoválják az evangélikus templomot
Saját erőből és németországi segítséggel újítják a sátoraljaújhelyi evangélikus templomot. A Tokaj és környéke Evangélikus Egyházközség egyik templom az újhelyi, ahol a járvány előtt havonta két alkalommal tartottak istentiszteletet. Mivel a templom belsejében vizesedés miatt levált a vakolat, a felújítás időszerű volt. Ehhez támogatást a GUSZTAV ADOLF WERK Alapítványtól kapott …
Olvass tovább »Várlátogató Központ: már csak a kiállítási anyag hiányzik az épületből
Május végével zárul le a „Sátoraljaújhely öko- és kulturális turizmusának fejlesztése” című pályázati program melynek során olyan fejlesztések történtek a városban, melyek turisztikai vonzerők, helyszínek, látnivalók létesítésére valamint, védelmére, megőrzésére és bemutatására helyezik el a fő hangsúlyt. A projekt egyik kiemelt eleme a Várlátogató Központ kialakítása, mely a sátoraljaújhelyi erőd …
Olvass tovább »Pm Info 2020.03.27.
Polgármester Info
Olvass tovább »Gördülékenyen megy az online oktatás a sátoraljaújhelyi katolikus oktatási intézményekben
A sátoraljaújhelyi katolikus oktatási intézmény, az általános és a középiskolai képzésre nézve egyaránt sikeresen áttért a digitális képzésre. Az iskola pedagógusai egy közös platformon keresztül kommunikálnak a diákokkal. A katolikus keri kiemelt feladatként kezeli a végzősök záróvizsgákra való felkészítését, melyhez a tanárok maximális segítséget nyújtanak tanítványaiknak.
Olvass tovább »Kijárási korlátozás –tartsuk be az előírásokat
Ma reggel jelent meg az a rendelet, melynek értelmében a kormány kijárási korlátozást rendel el március 28. napjától. Természeten ezzel is foglalkoztak Sátoraljaújhelyi városvezetői a délelőtti polgármester info során. Hangsúlyozták, hogy a koronavírus járvány visszaszorításának érdekében szükséges betartani a rendeletben előírtakat. A rendelkezés célja is pont az, hogy a lehető …
Olvass tovább »
Zemplén TV A Zemplén Médiacentrum – Zemplén TV honlapja