Index / Sátoraljaújhely (oldal 342)

Sátoraljaújhely

Nyílt nap a börtönben

A nyitott bírósági program keretében tettek látogatást a Kossuth Lajos Gimnázium tanulói a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtönbe. Az országos kiterjedésű programsorozat célja, hogy a diákok megismerjék az igazságszolgáltatás menetét, a bíróság szervezetét és működését. Az újhelyi börtönbe tett látogatás arra is lehetőséget nyitott, hogy a fiatalok a büntetés-végrehajtás intézményébe is …

Olvass tovább »

Meggyújtották a harmadik adventi gyertyát Sátoraljaújhelyen

Ezüstvasárnap Lukács Tamás önkormányzati képviselő mondta el az ünnephez kapcsolódó gondolatait a sátoraljaújhelyi karácsonyi forgatagban, majd Szabó László piarista atyával lobbantották lángra az adventi koszorú harmadik gyertyáját. Az adventi gyertyagyújtás ezúttal is ünnepi műsor kíséretében zajlott, melynek során felcsendültek az ünnepi dalok, illetve betlehemes játék is látható volt.

Olvass tovább »

Karácsonyi ajándékosztás Sátoraljaújhelyen

Advent harmadik vasárnapján az előre látók már az ajándékok beszerzésére fordították az időt, vagy már a karácsonyi menühöz szerezték be a hozzávalókat. Az ezüstvasárnapi készülődőket az utcán lepte meg ajándékkal a polgármester és az alpolgármester. A készülődés az adventi várakozás legszebb időszaka. Az ajándékok kiosztása során mi arról kérdeztük az …

Olvass tovább »

Fórumot rendeztek az Esély Otthon Sátoraljaújhelyen című pályázati programról

A 18 és 35 év közötti korosztályt célozza meg az önkormányzat Esély Otthon Sátoraljaújhelyen című pályázati programja. A projekt célja, hogy segítse azon fiatalok letelepedését, akik a városban szeretnének elhelyezkedni, itt szeretnének letelepedni. A támogatást többféle képen vehetik igénybe az érintettek. Kedvezményes feltételek mellett juthatnak önkormányzati bérlakáshoz, de pénzbeli ösztönző …

Olvass tovább »

Megnyílt Újhely és a Nagy Háború című kiállítás

Megnyílt a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum új kiállítása. Az Újhely és a Nagy Háború című tárlat az első világháború centenáriumának állít emléket. Az installáció egyedisége az, hogy nem egy átfogó képet kíván nyújtani a nagy háború történésiről, hanem helytörténeti jelleggel mutatja be a zempléni város életét a nagy háború idején.

Olvass tovább »

Gyöngyékszer kiállítás nyílt a Sátoraljaújhelyi Városi Könyvtárban

Gyöngyökből készült ékszerekből nyílt kiállítás a Sátoraljaújhelyi Városi Könyvtárban. Csurák Ildikó és Csurák Ágnes kézzel készített egyedi ékszerei még azt a világot idézik, amikor az egyedinek értéke van, és attól értékes egy tárgy, ha emberi munka jellemzi azt. Az alkotók nem először állítottak ki a könyvtárban, de idén sincs két …

Olvass tovább »

Elhunyt Magyar Péter László

“Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Magyar Péter László 2018. december 9-én életének 72. évében elhunyt. Felejthetetlen halottunktól 2018. december 14-én 12 órakor veszünk búcsút a vajdácskai  temető ravatalozójában.  Az elhunyt kérésére egy szál virággal emlékezzünk meg róla!  Nyugodjon békében!”

Olvass tovább »

Újra elindult a vasúti közlekedés a Sátoraljaújhely-Mezőzombor vonalon

Ez egyben azt is jelenti, hogy Sátoraljaújhely és Sárospatak között is vonattal lehet már utazni, nem kell vonatpótló autóbuszra szállni. 25 évnyi politikai törekvés, tervezés és Zemplénben élő szakemberek közös lobbija-ez kellett ahhoz, hogy ez a nagy volumenű terv valóra válhasson-mondta híradónknak Dr. Hörcsik Richárd, Abaúj-Zemplén országgyűlési képviselője és Vizi …

Olvass tovább »

Gyöngyökből készült ékszereket állítottak ki az újhelyi könyvtárban

Gyöngyökből készült ékszerekből nyílt kiállítás a Sátoraljaújhelyi Városi Könyvtárban. Csurák Ildikó és Csurák Ágnes kézzel készített egyedi ékszerei még azt a világot idézik, amikor az egyedinek értéke van, és attól értékes egy tárgy, ha emberi munka jellemzi azt. Az alkotók nem először állítottak ki a könyvtárban, de idén sincs két …

Olvass tovább »

Több mint 6 milliárd forintot fordíthat vízderogációra Sátoraljaújhely Önkormányzata

Több mint 6 milliárd forintos pályázati támogatásban részesült Sátoraljaújhely Önkormányzata, amelyet vízderogációra fordíthat. A beruházás folytán szétválasztásra kerül a város nagy részén a csapadékvíz illetve a szennyvízelvezető rendszer. Így megoldódik az a probléma, hogy nagyobb esőzések után a település mélyebben fekvő területein a csatornákból feltörjön a víz. Ezentúl modernizálásra kerül …

Olvass tovább »