Négy hetes Erzsébet tábort szervezett a katolikus általános iskola. Több mint 120 diák jelentkezett a kétszer húsz fős csoportokra osztott napközis foglalkozásokra. A tanárok úgy állították össze a programot, hogy a gyerekek minél színesebb napokat töltsenek el együtt, ami szórakoztató nekik és hasznos a szülőknek, akiknek bizony a nyári hónapokra …
Olvass tovább »A Sátoraljaújhelyi Önkormányzat szervezi július 1-től a felnőtt háziorvosi ügyeleti ellátást
A sátoraljaújhelyi önkormányzat kezelésébe került újra a felnőtt háziorvosi ügyelet működtetése. Korábban a Morrow Medical Zrt. szervezete a Sátoraljaújhelyen, Felsőberecki és Alsóberecki községekben délutáni, és hétvégi ügyeleti ellátást. A Szociális és Egészségügyi Bizottság a koronavírus idején történt változásról szóbeli beszámolót hallgattak meg erről, valamint arról is tájékoztató hangzott el, hogy …
Olvass tovább »Elkészült a nyaralóhajó kikötő Sátoraljaújhelynél
Akár sátoraljaújhelyig hajózhatnak, és ki is köthetnek azok, akik igénybe veszik a Tokajnál és Kiskörénél állomásozó nyaralóhajókat. A kényelmes, és igen alacsony utazósebességen használható hajók már megérkeztek Tokajba, a Bodrog folyó és Ronyva patak összefolyásánál pedig az elmúlt héten kiépítették a Sátoraljaújhelyhez eső kikötőt is. Az önkormányzat a helyi turinform …
Olvass tovább »Bemutatót tartott a Holdfény Mazsorett csoport a Rendezvénytéren
Negyedik alkalommal rendezték meg a Rendezvénytéren a Mazsorettet Estet, melynek keretében a Holdfény Mazsorett Csoport bemutatót tartott. A hétvégi fellépés nagyszerű élményt jelentett a csoport számára a karantén miatt elmaradt rendezvények miatt.
Olvass tovább »A Gazdasági, Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottság ülése
A Gazdasági, Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottság hét napirendi pontban tárgyalta eddig elmaradt ügyeit, amelyben számos lakáshasznosítási kérelemmel, illetve fiatal párok lakáshoz jutását támogató beadvánnyal is foglalkoztak. A bizottság hatáskörébe tartozó ingatlan vásárlásra beérkezett felajánlások is szóba kerültek, ám a koronavírus miatti gazdasági helyzet ezt a programot is megállítja. Az oktatási …
Olvass tovább »Koronavírus gyanúja miatt szállítottak el két táborozót a Rákóczi Tábor és Rendezvényközpontból
Koronavírus gyanúja miatt szállították el két táborozót a Rákóczi Tábor és Rendezvényközpontból. A Rákóczi Szövetség nyári bentlakásos programjai hétfőn kezdődtek közel 300 gyerek érkezett a Várhegyre, Kárpát-medence szerte. A két táborozót kedden szállították fel Budapestre, miután jelezték tüneteiket. A diákok a Vajdaságiak buszával érkezetek, azonnal elkülönítették őket, a városban addig …
Olvass tovább »Elkezdődött a Kárpát-medencei Középiskolás Tábor
Elkezdődött a Kárpát-medencei Középiskolás Tábor!Mintegy 300 fiatal érkezett Erdélyből, Felvidékről, Délvidékről és Magyarországról a sátoraljaújhelyi Rákóczi Tábor és Rendezvényközpontba. A megnyitón beszédet mondott Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár és Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke. A Várhegyen szervezett programok mellett a fiatalok meglátogatják majd a Magyar Nyelv Múzeumát, és …
Olvass tovább »Városüzemeltetési Bizottság ülése
Újra üléseztek a sátoraljaújhelyi képviselőtestület szakbizottságai. Az elmúlt félévben elmaradt beszámolók, és előterjesztések miatt valamennyi munkacsoportban több napirendi pontja volt. A Városüzemeltetési Bizottság meghallgatta Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság közbiztonsági jelentését, tárgyalták a városi távhő rendszer koncessziós szerződését, és felülvizsgálták több forgalmi rendre beadott kérelmet.
Olvass tovább »Pénzügyi Bizottság – fókuszban a város költségvetése veszélyhelyzet után
A veszélyhelyzet komoly kihívások elé állította az önkormányzatokat gazdasági szempontból. A védekezési költségek kigazdálkodása mellett az elmaradt bevételek, az kormányzati elvonások egyszerre jelentkeznek a sátoraljaújhelyi önkormányzatnál is. A Pénzügyi Bizottság pandémia utáni első ülésén hosszan tárgyalta a 2020. költségvetés módosítását.
Olvass tovább »Már most nagy az érdeklődés a Bodrog új turisztikai lehetősége iránt: elindult a nyaralóhajózás
Európában már 50 éves múltra tekint vissza az úgynevezett nyaralóhajózás. Ezt a turisztikai lehetőséget immáron azok is kihasználhatják, akik a Bodrog szépségeit szeretnék élvezni, ezzel együtt pedig felfedezni a Tokaj-hegyalját, a környező településeket. A koronavírus járvány miatt igaz még csak most indulhatott el a szezon, de máris rendkívül nagy az …
Olvass tovább »
Zemplén TV A Zemplén Médiacentrum – Zemplén TV honlapja