Nyilvános szakmai napot rendez május 29-én, szombaton a sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium. A nagyszabású rendezvény szabadtéri programsorozattal tartalmas szórakozást nyújt kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A színes programkínálatban az iskolában folyó szakmai munka bemutatása mellett olimpiai bajnok sportolókkal is találkozhatnak a résztvevők.
Olvass tovább »Országos matematikaverseny első helyezettje Fábrik Gergő sátoraljaújhelyi diák
A sátoraljaújhelyi Árpád-házi Szent Margit Katolikus Általános Iskola hetedik osztályos növendéke, Fábrik Gergő két matematikaversenyen is megmérettet magát az elmúlt hetekben. A Curie Matematika Emlékverseny Országos Döntőjében harmadik, míg a Dugonics András a matematika versenyen döntőjében első helyezést ért el.
Olvass tovább »Ismét megrendezésre került a „SzentÉj – Pünkösd a neten” elnevezésű program Sátoraljaújhelyen
Pünkösd szombatján, május 22-én az elmúlt évek hagyományához illeszkedve a Hegyközi Karizmatikus Megújulás ismét megtartotta a Szentéj elnevezésű programot. A járványhelyzet miatt a Szentlélek-váró imaestet a sátoraljaújhelyi Szent István Király Főplébániatemplomban tartották meg. A rendezvény az Egri Főegyházmegye és Sátoraljaújhely Város Önkormányzatának támogatásával valósult meg.
Olvass tovább »Személyes ügyintézés a Zempléni Vízmű Kft.-nél
A koronavírus- járvány miatti korlátozások enyhítésének köszönhetően a Zempléni Vízmű Kft. ügyfélszolgálati irodája is megnyitotta kapuit. A vízórák leolvasása is folyamatosan zajlik, de továbbra is lehetőség van a telefonon, vagy e-mailben történő vízóraállások beolvasására is.
Olvass tovább »A koronavírus-járvány után megújult vendéglátóhelyek
Sátoraljaújhely Város Önkormányzatának tulajdonában lévő gazdasági társaságok a koronavírus -járvány ideje alatt is képesek voltak megújulni. A bezárás ideje alatt is megőrizték munkahelymegtartó -és teremtő funkciójukat. A város szívében található Halászcsárda is belső átalakuláson esett át és megújult formában fogadja vendégeit. Ezzel együtt az üzletvezető hozzátette, hogy a koronavírus járvány …
Olvass tovább »Pfizer vakcinák érkeztek Sátoraljaújhelyre
4 millió 830 ezer beoltott, 780 új fertőzött, és 51 beteg, ezek a mai magyarországi legfrissebb adatok a koronavírus- járvánnyal kapcsolatban. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, hasonlóan a regisztráltak számához, mely meghaladja az 5 millió főt és 87%-uk már túl van az oltáson is. Folyamatosan érkeznek vakcinaszállítmányok Magyarországra. Sátoraljaújhelyre …
Olvass tovább »Újra közlekedik a Futrinka Sátoraljaújhelyen
A Futrinka, Sátoraljaújhely -Hegyköz Turizmusáért Egyesület működtetése alatt álló gumikerekes kisvonat közkedvelt a helyiek és az ide érkező turisták körében egyaránt. Június 2- tol, szerdától kezdődően indítja újra menetrend szerinti járatait, mely 56 személy szállítására alkalmas, viszont csak a járványügyi szabályok betartásával használható.
Olvass tovább »A sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum is megemlékezett a múzeumi világnapról
Május hónapban a múzeumokra irányul a figyelem a Múzeumok Nemzetközi Világnapján. Ezt a jeles napot 1978 óta ünnepeljük: a nap célja a figyelem az emberiség múltja és az azokat megőrző intézmények irányába való fordítása, amelyet világszerte több tízezer múzeum ünnepel különféle rendezvényekkel.
Olvass tovább »Nincs karanténban senki sem Sátoraljaújhelyen
Nincsen karanténban senki sem Sátoraljaújhelyen, így kezdte a mai Polgármester Infót Szamosvölgyi Péter polgármester. Hozzátette, csak 58 pozitív személyt tartanak nyilván a város közigazgatási területén. A szociális intézmények tekintetében elmondta, továbbra sincs megbetegedés.
Olvass tovább »Nagyszabású szemétszedési akció Tokaj-Zemplénben térségben
„Tiszta természet” címmel szemétszedési akció indul a Tokaj-Zemplén térségben. Május 29-én, szombaton 8 és 14 óra között szemétszedési akciót szervez a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács és Sátoraljaújhely Város Önkormányzata. Wáberer György, Tokaj-Zemplén térségért felelős kormánybiztos és Szamosvölgyi Péter polgármester közös célja, a természet megtisztítása és védelme.
Olvass tovább »
Zemplén TV A Zemplén Médiacentrum – Zemplén TV honlapja