Február 13-án kezdődik a „Házasság hete”, melynek célja felhívni a figyelmet a család értékeire és fontosságára, valamint segítséget nyújtani a házasságra készülőknek. Sátoraljaújhelyben az elmúlt két évben közel 100 pár döntött úgy, hogy hivatalosan is összekötik életüket. Ujj Ágnes anyakönyvvezető elmondta, tapasztalata szerint sok párnak van igénye a házasságra, a …
Olvass tovább »Közel 60 millió forintból újítják fel a Lavotta János Alapfokú Művészeti Iskolát Sátoraljaújhelyben
Energetikai beruházás zajlik a sátoraljaújhelyi Lavotta János Alapfokú Művészeti Iskola épületén. A korszerűsítés során eddig megvalósult a nyílászárók cseréje és a külső szigetelés, e mellett pedig egy mozgáskorlátozottak számára kialakított mosdó valósult meg. Ami hátra van a munkálatokból, az akadálymentesített parkoló és közlekedő. A munkálatokat előző év őszén kezdték meg …
Olvass tovább »Ovi kori program indult a Zemplén Kalandpark jégcsarnokában
Sátoraljaújhelyben elindult az „ovi kori” program a Zemplén Kalandpark jégcsarnokában. Ezeken a délelőttökön több mint 100 gyerek vesz részt, ahol akár a finommotorika fejlesztését is segíthetik. Ennek a célja, hogy egyre több gyerek járjon sportolni, így elindítsák egy egészségesebb élet útján, valamint a későbbiekben a Jégsport egyesület tagjai is lehetnek …
Olvass tovább »Január hónapban összesen 25 balesetnél intézkedtek a sátoraljaújhelyi rendőrök
Január hónapban összesen 25 balesetnél intézkedtek a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság munkatársai. Mivel az időjárási viszonyok miatt sok esetben csúszóssá váltak az utak, így sok esetben okozott gondot az autóval közlekedőknek a helyes sebesség megválasztása. Ez volt a balesetek legfőbb oka az előző hónapban.
Olvass tovább »Visszatekintés az elmúlt évre a sátoraljaújhelyi karatésokkal
A pandémia sok egyesületnek okozott problémát, így köztük a sátoraljaújhelyi karatésoknak is. A tavalyi éven sok edzés és verseny is elmaradt, így mondhatni előröl kellett kezdeni a felkészülésüket. Erre az évre sok tervük van, övvizsgák és külföldi utazások, amiken lehetőségük szerint nagy csapattal szeretnének rész venni.
Olvass tovább »Febr. 13-án lehetőség lesz felvenni a betegek kenetét a sátoraljaújhelyi római katolikus templomban
Február 13-án vasárnap, lehetősége lesz felvenni minden 60 év felettinek a betegek kenetét a Sátoraljaújhelyi Szent István-király római katolikus templomban. Erre a délutáni szent mise után lesz lehetőség. A Betegek Világnapja alkalmából a római katolikus egyház lehetőséget ad arra, hogy ezekben a napokban ne csak a súlyos betegségtől szenvedők kaphassák …
Olvass tovább »Szünetel az ügyfélfogadás a sátoraljaújhelyi polgármesteri hivatalban
Határozatlan ideig szünetel az ügyfélfogadás a sátoraljaújhelyi polgármesteri hivatalban, ugyanis több ügyfélszolgálati munkatárs COVID tesztje pozitív lett. Azonban a sürgős ügyek intézésére továbbra is rendelkezésre állnak a hivatal előterében elhelyezett formanyomtatványok és urnák, mint a korábbi lezárások alatt.
Olvass tovább »Indul az ingyenes szűrővizsgálati program Sátoraljaújhelyben
Sátoraljaújhely Város Önkormányzata több egészségügyi céggel együttműködve ingyenes szűrővizsgálatokat szervez, mint híradónk korábban beszámolt róla. A program február 9-én fog elindulni hasi ultrahang vizsgálattal, majd további időpontokban egyéb vizsgálatok is elérhetőek lesznek térítésmentesen.
Olvass tovább »A sátoraljaújhelyi Katolikus Keri várja a jelentkező nyolcadikosokat
A Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium klasszikus képzési kínálata az informatika és a közgazdaságtan, melyek technikumi képzések. De emellett gimnáziumi osztályt is indít az iskola az elmúlt évek gyakorlatához híven és 2022-ben először az oktatási ágazaton is indítanak osztályt. Így különböző érdeklődési körű fiatalok is megtalálhatják a testhezálló szakokat …
Olvass tovább »Az újhelyi rendőrök hivatásukat népszerűsítették a Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Technikumban
A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság pályaorientációs előadást tartott a Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Technikum Szakképző Iskola és Gimnázium végzős osztályainak. Ennek az előadásnak a célja a rendőri hivatás népszerűsítése a fiatal felnőttek körében, akik most a pályaválasztás előtt állnak. Kababik Edina, igazgató elmondta, hogy február 15-ig, a felvételi leadásának határidejéig igyekeznek minél szélesebb …
Olvass tovább »
Zemplén TV A Zemplén Médiacentrum – Zemplén TV honlapja