Index / Sátoraljaújhely (oldal 229)

Sátoraljaújhely

Húsz diák vehet részt egy ösztöndíjprogramban a Georgikonban

A 2021/2022-es tanévben indult el az Apázcai ösztöndíjprogram. Ebben a rendszerben azok a tanulók vehetnek részt, akik minimum 3,5-ös tanulmányi átlag felett teljesítenek és hátrányos helyzetben élnek. A sátoraljaújhelyi Georgikon Görögkatolikus Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium diákjaiból, mintegy 20 tanuló vehet részt ebben az ösztöndíjprogramban.

Olvass tovább »

A múlt hétvégén két anyagi káros balesetnél intézkedtek az újhelyi rendőrök

A múlt hétvégén 2 anyagi káros balesetnél intézkedtek a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság munkatársai. Mindkét esetben a relatív gyorshajtás okozta a balesetet, mondta el Búza Zoltán. A közlekedésrendészeti osztályvezető hozzátette, hogy emellett 3 ittas járművezetőt állítottak meg a rend őrei. A forgalomból kiszűrt sofőrök közül ketten már voltak előállítva alkohol befolyásoltsága alatt …

Olvass tovább »

A Magyar Honvédség által nyújtott lehetőségekről tájékozódhattak a sátoraljaújhelyi középiskolások

A Magyar Honvédség által nyújtott képzési, továbbtanulási és egyéb, támogatási lehetőségekről tájékozódhattak azok a fiatalok, akik már pályaválasztás előtt állnak vagy az elkövetkezendő időszakban érdekes lehet számukra ez a terület. A sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola rendhagyó óra keretében adott lehetőséget a miskolci toborzóiroda munkatársainak arra, hogy ezt …

Olvass tovább »

Öt témában tartottak Pm Infót Sátoraljaújhelyen

Összesen öt témát érintettek ma a soron következő sátoraljaújhelyi PM Infó keretében a város vezetői. Szamosvölgyi Péter polgármester és Dankó Dénes alpolgármester többek között a speciális szűrővizsgálatok újabb időpontjairól, a Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadási rendjéről és a mai rendkívüli testületi ülés témáiról is megosztották a legfontosabb információkat. Ezúttal a választások kapcsán …

Olvass tovább »

Ülést tartott Sátoraljaújhely Gazdasági, Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási bizottsága

Három témát tárgyalt ma, azaz február 11-én a Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete Gazdasági, Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága. Az első és talán legfontosabb napirendi pont a város Önkormányzatának 2022. évi költségvetésének elfogadása volt. Ezen felül megválasztották az Újhelyi Gazdálkodási Kft. felügyelőbizottságának tagjait és a bizottság hatáskörébe tatozó lakások hasznosításával kapcsolatban döntöttek …

Olvass tovább »

Megkezdődtek az előkészületi munkák a 2022-es országgyűlési választásokra

Magyarország köztársasági elnöke 2022. április 3-ra tűzte ki az országgyűlési képviselők általános választását. Február 12-én, azaz szombaton pedig megkezdődik a hivatalos választási kampány is. Sátoraljaújhely kiemelt szerepet tölt be ezalkalommal is ebben a választási folyamatban, hiszen továbbra is az ötös számú egyéni választókerület központja.

Olvass tovább »