Három alkalommal tartanak „Nyitott Óvoda” programot a sátoraljaújhelyi Hétszínvirág Óvodában. Az első program keretében sok kisgyermek láthatta meg a szüleivel azt a mesevilágot, amit az intézmény kínál. Zelina Dolóresz tagintézmény vezető elmondta, hogy minden alkalomra szívesen készülnek. A foglalkozásokat pedig úgy állítják össze, hogy az első találkozáskor még az édesanyjuk …
Olvass tovább »Harmadik alkalommal ad majd otthont a Déryné Fesztivál programsorozatának Sátoraljaújhely
Harmadik alkalommal ad majd otthont Sátoraljaújhely a Déryné Fesztivál programsorozatának. Ahogy a korábbi években, úgy ezen a nyáron is színházi előadások, koncertek, családi programok egyaránt várják majd az érdeklődőket. A város számtalan, egyedi látványt és körülményeket nyújtó helyszíneket tud majd ezekhez biztosítani, tette hozzá Szamosvölgyi Péter polgármester. Ezzel együtt azt …
Olvass tovább »Életet mentettek a sátoraljaújhelyi rendőrök
Életet mentettek a sátoraljaújhelyi rendőrök. Egy 71 éves férfi unokája jelentette a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányságon, hogy nagyapja búcsúlevelet hátrahagyva eltűnt otthonából. A férfi végzetes lépésre szánta el magát. A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság munkatársai a sikeres adatgyűjtés után az idős embert megtalálták. A folyamatos kommunikáció eredménye pedig az lett, hogy a 71 éves …
Olvass tovább »A hosszú hétvégén is várják a kikapcsolódni vágyókat a Zemplén Kalandparkban
A húsvéti hosszú hétvégén is várják a kikapcsolódni vágyókat a sátoraljaújhelyi Zemplén Kalandparkban. Az elmúlt héten újabb turisztikai attrakcióval bővültek a Magas-hegyi élményelemek. Páratlan kilátást nemcsak a „régi” libegő nyújthat majd az érdeklődők számára, hanem a Szár-hegyi libegő is. Ezt már a hosszú hétvégén is kipróbálhatják a kirándulni vágyók. Ennek …
Olvass tovább »Projektzárót tartottak a Zemplén Kalandparkban
A „Magas-hegyi sportcentrum szolgáltatásfejlesztése – Sátoraljaújhely turisztikai attraktivitásának fejlesztése” címet viselte az a GINOP pályázat, melynek keretében közel három milliárd forintnyi összegből valósult meg több új turisztikai beruházás. A legnagyobb fejlesztések az új libegők voltak a Zemplén Kalandparkban, de több új élményelem és eszközbeszerzés is megvalósult a projektből. Továbbá ennek …
Olvass tovább »Kötelező ebösszeírást tartanak Sátoraljaújhelyen
A törvényi előírás alapján háromévente kötelező jellegű ebösszeírást kell tartani a településeken. Ennek Sátoraljaújhelyen április elseje és augusztus 31-e között tehetnek eleget a kutyatulajdonosok. Az összeírás célja az aktuális adatbázis felülvizsgálata, így a már három éve összeírt állatokat is újból le kell jelenteni a város honlapjáról letölthető és a polgármesteri …
Olvass tovább »Folytatódnak a szennyvíz-derogációs munkálatok a 6-os számú választókörzetben
Folytatódnak a szennyvíz-derogációs munkálatok a 6-os számú választókörzetben Sátoraljaújhelyen. Kracson Norbert önkormányzati képviselő híradónknak elmondta, hogy jelenleg a kivitelező a Károlyi lakótelepen végzi az ezzel összefüggő munkálatokat. Türelmet kérnek az ott lakóktól, valamint felhívják a figyelmet, hogy ha bármilyen problémát észlelnek az üzembe helyezés során, azt mindenképp jelezzék az önkormányzat …
Olvass tovább »Az önkormányzatiság 30 éve Sátoraljaújhelyen: könyvbemutatót tartottak Sátoraljaújhelyen
Sátoraljaújhely Városháza Dísztermében mutattak be egy emlékkönyvet „Az önkormányzatiság 30 éve Sátoraljaújhelyen” címmel. Az ünnepélyes bemutatón Szamosvölgyi Péter Sátoraljaújhely Város polgármestere mondott köszöntőt, majd a kötet írója és szerkesztője, Ducsai Attila újságíró mutatta be azt, aki kiemelte, hogy az elmúlt harminc évből több képviselőt is ismert, így nem volt nehéz …
Olvass tovább »„Betűvetők” szépíró verseny: 30 fiatal versenyzett a döntőben
A Petőfi Irodalmi Múzeum- A Magyar Nyelv Múzeuma ebben az esztendőben is meghirdette a már nagy hagyományokra visszatekintő „Betűvetők” szépíró versenyét. A kézzel írás népszerűsítését segítő megmérettetés 2015 óta ad lehetőséget arra, hogy az ország számos pontjáról érkező diákok mellett határon túliak is nevezhessenek. Idén 30 diák mutatta meg tehetségét.
Olvass tovább »Ünnepélyes keretek között átadták a Zemplén Kalandpark második, új libegőjét
Ünnepélyes keretek között átadták az itt élők és az ide érkező turisták számára a sátoraljaújhelyi Zemplén Kalandpark legújabb libegőjét. A Magas-hegyet és a Szár-hegyet összekötő élményelem teljesen új nyomvonalon halad végig és páratlan kilátást nyújt a városra, a környező hegyekre és nem utolsó sorban a Zsólyomka völgyére. Egyszerre akár 500 …
Olvass tovább »
Zemplén TV A Zemplén Médiacentrum – Zemplén TV honlapja