A Sátoraljaújhelyen végzett, az itt élők komfortérzetét növelő kisebb volumenű fejlesztések közé tartozik a Szív utcában található csapadékvíz elvezető árok javítása. Sebes Péter önkormányzati képviselő szerint ezeknek is fontos szerepük van abban, hogy egy-egy kisebb probléma, ami zavarja az ott élőket, megoldódjon.
Olvass tovább »Újra megrendezik a Libegők Éjszakáját Sátoraljaújhelyen
Az elmúlt alkalom sikerességének köszönhetően augusztus 4-én, azaz most pénteken újra megrendezik a Libegők Éjszakáját Sátoraljaújhelyen. A Zemplén Kalandpark igazgatója, Kőrösi Ádám elmondta, hogy ez az alkalom kiváló az ünneplésre, hiszen a hétvégén lesz egy éves a „régi-új” libegő. Ennek jegyében várják pénteken 19 órától a magaslatba vágyókat, valamint a …
Olvass tovább »Ismét elindultak a Kézműves keddek a Sátoraljaújhelyi Városi Könyvtárban
Újra várja az érdeklődőket a Sátoraljaújhelyi Könyvtár, még augusztusban nyári nyitva tartás szerinti rendben. Ezzel együtt a hagyományos Kézműves kedd foglalkozások is ismét elindultak. A hónap minden hetének második napján várják azokat a gyerekeket, akik szeretnének egy mesét meghallgatni, majd valami ahhoz kapcsolódó alkotást létrehozni.
Olvass tovább »A Magyar Honvédség is jelen van a Rákóczi Szövetség középiskolás és egyetemista táboraiban
A Magyar Honvédség tematikus programokat szervez a Rákóczi Szövetség sátoraljaújhelyi középiskolás és egyetemista táboraiban. Ennek keretében a fiatalok megismerkedhetnek a honvédség modernizálódásával és hasznos ismereteket is tanulhatnak, miközben játszva próbálnak ki egyes eszközöket. A második Összmagyar Középiskolás Táborban, a Toborzó Iroda munkatársai voltak ebben segítségükre.
Olvass tovább »Jótékony célú egyházzenei hangversenyt tartottak Sátoraljaújhelyen
A Soli Deo Gloria Egyházzenei tábor résztvevői jótékonysági koncertet adtak Sátoraljaújhelyen. A vonósokból, rézfúvósokból és énekkarból álló alkalmi nagyzenekar előadására sokan voltak kíváncsiak, aminek köszönhetően a jótékonysági gyűjtés is eredménnyel zárult. A kedvezményezett ezen az éven a Mozgáskorlátozottak Sárospataki és Zemplén Térségi Egyesülete volt, mely saját hagyományos kulturális rendezvényeinek megszervezésére …
Olvass tovább »Újra kinyitott a Jégcsarnok Sátoraljaújhelyen
Újra kinyitott a Jégcsarnok Sátoraljaújhelyen, hiszen elkezdődtek az edzőtáborok, így már a jégkorongosok, a mű-, és a gyorskorcsolyások is megkezdték a felkészülést a következő szezonra. Az ország több részéről érkeztek csapatok. Séra Zoltán a létesítmény vezetője elmondta, hogy idén hamarabb nyílik meg a kapu a korcsolya szerelmeseinek, hiszen már a …
Olvass tovább »XIV. alkalommal rendezték meg Károlyfalván a Nyitott Pincék Napját
XIV. alkalommal rendezték meg Károlyfalván a Nyitott Pincék Napját. A Felső pincesor és környezete páratlan élményszerzésre adott lehetőséget annak ellenére, hogy az időjárás az idén is nehézséget jelentett a szervezők számára. Azonban a kora délutáni órákban a közös beszélgetéseké, a színes programoké volt a főszerep. A történelmi borvidék egyik gyöngyszeme …
Olvass tovább »Elkezdték az Aradi vértanúk utca aszfaltozását Sátoraljaújhelyen
Megkezdődött az Aradi vértanúk utca aszfaltozása Sátoraljaújhelyen. A városban az elmúlt időkben, sok helyen okoztak a közlekedésben nehézségeket a szennyvíz-derogáció munkálatai, hiszen a kivitelezők több helyen végezték a feladatukat. Feltúrt utak, lezárások, amik a végéhez közelednek, hiszen több utca is megkapta az új aszfaltburkolatot. A kivitelezők már az Aradi vértanúk …
Olvass tovább »Dudás Enikő amatőr fotóiból nyílt kiállítás a sátoraljaújhelyi Zemplén Galériában
Dudás Enikő amatőr fotóiból nyílt kiállítás a sátoraljaújhelyi Zemplén Galériában. A tárlat lehetőséget ad arra, hogy ne csak a természet szépségét lássa meg az érdeklődő, hanem a teremtő keze nyomát is, mondta el híradónknak Hites Gábor, lelkész, aki a kiállítást ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. A tárlat megnyitásán az Új Advent …
Olvass tovább »A Kossuth Lajos Művelődési Központ Nyugdíjas Klubja csapatépítő napot tartott
A Kossuth Lajos Művelődési Központ Nyugdíjas Klubja csapatépítő napot tartott, mely során a település önkormányzatától kapott őzhúst közösen készítették majd fogyasztották el. A nyugdíjasklub igyekszik rendszeres alkalmakat tartani, melyek során közösen megosztják élményeiket, gondjaikat és közösen kirándulnak.
Olvass tovább »
Zemplén TV A Zemplén Médiacentrum – Zemplén TV honlapja