Az első felsőoktatási közösségi képző központ jöhet létre Kisvárdán. A Debreceni Egyetemmel közösen a város 2016 szeptemberében szeretne beindítani egy új szakot, ahol agrárturisztikai szakembereket képeznének. Az új felsőoktatási törvény teszi lehetővé azt, hogy a közösségi és gazdasági igényekhez igazítva egy adott egyetem, vagy főiskola kihelyezett képzést indítson. A kisvárdai …
Olvass tovább »Három napos ellenőrzés a közutakon
A közlekedésrendészeti akció során a rendőrség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is elsősorban a tehergépjárműveket, autóbuszokat, illetve azok vezetőit ellenőrzi.
Olvass tovább »A hőséget nehezebben viselik el a kisgyermekek és az idősek
Elsősorban a szív-és érrendszeri betegségekben szenvedők valamint a kisgyermekek vannak a legnagyobb veszélynek kitéve a kánikulai időben. Éppen ezért az idősebb korosztály és a kisgyermekek sokkal nagyobb odafigyelést igényelnek, mondta el híradónknak Dr. Cserkúti Sándor főorvos. Néhány óra alatt ugyanis komoly következményei lehetnek a tűző napsütésen való tartózkodásnak.
Olvass tovább »Súlyos baleset Széphalom és Mikóháza között
8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett annak a járműnek a sofőrje, mely 2015. július 16-án csütörtök reggel szenvedett balesetet a Széphalom és Mikóháza közötti útszakaszon. A járművezető letért az útpadkára, majd elvesztette uralmát járműve felett, felborult majd a vízelvezető árkon át a kerékpárútra csúszott. A sofőrt kórházba szállították.
Olvass tovább »Július 23-án indul az új digitális mozi Sátoraljaújhelyen
Egy hét múlva azaz Július 23-án indul a Latabár Mozi Sátoraljaújhelyen. Az új digitális technikával felszerelt filmszínházban a legújabb premier filmeket láthatja majd a közönség, de bemutatásra kerülnek gyermek, animációs, és művész filmek is. Az ünnepélyes megnyitót követően a hét négy napján lesznek vetítések az újhelyi filmszínházban.
Olvass tovább »Indul a nyári ellenőrzéssorozat
A nyári idegenforgalmi szezon miatt júliusban az Észak-magyarországi Régióban is megindítja nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó-és Vámhivatal. Ellenőrzés várható az üdülőhelyeken, a fürdők és vízpartok környékén, a jelentősebb fesztiválokon és vásárokon, a kereskedelmi és szolgáltató szektorban. A NAV kiemelten ellenőrzi az online pénztárgép használatát, a foglalkoztatás szabályszerűségét, az áruk eredetét …
Olvass tovább »Műszaki és egészségügyi képzéseket indítanának Sátoraljaújhelyen
Műszaki mérnök, diplomás ápoló asszisztens felsőfokú képzés indulhat Sátoraljaújhelyen, a Miskolci Egyetem égisze alatt, de a rendvédelmi szak elindítása is tervek között szerepel. A felsőfokú közösségi képzés Zempléni városban történő elindításáról az elvi megállapodás már megszületett az oktatási intézmény és a városvezetők között. Az újhelyi felsőoktatásba a frissen érettségizett fiatalok …
Olvass tovább »Második alkalommal rendezik meg a sárospataki kötődésűek világtalálkozóját
Július 24-e és 26-a között rendezik meg immáron második alkalommal a sárospataki kötődésűek világtalálkozóját, amelyre idén – az előzetes jelentkezések alapján – legalább 100 főt várnak. A Sárospataki Lokálpatrióták Egyesülete és a Város Önkormányzata a Sárospataki Borfesztivál rendezvénysorozattal egybekötve hívja és várja a településekre mindazokat, akik valami oknál fogva ide …
Olvass tovább »Haszid zsidók Sátoraljaújhelyen
A New-York-i haszid csoport évekkel ezelőtt tulajdonjogot szerzett az újhelyi régi zsidó temetőben, hogy a szatmári haszid dinasztia, a magyarországi haszidizmus megalapítója: Teitelbaum Mózes rabbi sírjának méltó gondozói lehessenek. A Szent Öregnek nevezett rabbi 1841. július 16-án halt meg; halála évfordulóján ebben az évben is több száz zarándok keresi föl …
Olvass tovább »Vasvári Pál-díjas lett a SAMI
Vasvári Pál halálának évfordulójának idején tartják a kalotaszegi Körösfőn a már hagyományosnak tekinthető Vasvári Pál Napokat. A rendezvényen részt vettek Körösfő testvértelepülései, köztük Sárospatak város delegációja is. A kalotaszegi faluval több mint másfél évtizedes kapcsolatot ápol a Sárospataki Alapfokú Művészeti Iskola, közös programokat tartanak, néptánc hagyományokat tartanak életben. A sárospataki …
Olvass tovább »
Zemplén TV A Zemplén Médiacentrum – Zemplén TV honlapja