Minden év márciusában lehetőséget biztosít a szülők számára a sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola arra, hogy betekintsenek az oktatási intézmény egy napjába. Most azokat a családokat is várták, akiknek a 2016/2017-es tanévben lesznek első osztályos a gyermekük. A délutáni programon a szülők és a gyermekek megismerkedhettek a leendő első …
Olvass tovább »Márciusi ifjak sétája Sátoraljaújhelyen
Ahogyan egykor a Pilvax Kávéházban a márciusi ifjak, úgy gyűltek össze a Latabár Kávézóban a sátoraljaújhelyiek, hogy részt vegyenek a Kazinczy Ferenc Múzeum által szervezett történelem idéző sétán. A résztvevők Kossuth nótákat énekelve meneteltek egyik helyről a másikra, ahol felidézték a 168 évvel ezelőtti eseményeket.
Olvass tovább »Építési telkek vásárlásával segítenék a fiatalok letelepedését Sárospatakon
Még az idén önkormányzati tulajdonba kerülhetnek azok a kispataki területek, amelyeken több tucatnyi közművesített építési telek található – mondta Sárospatak polgármestere. Aros János emlékeztetett, 2015 év végén címzett állami támogatásból 300 millió forint áll rendelkezésükre, hogy elősegítsék a fiatalok letelepedését.
Olvass tovább »A ’48-as forradalomra emlékeztek Sárospatakon
Sárospatak Város Önkormányzata az 1848/49-es forradalom és szabadságharc eseményeire emlékező ünnepségre várta a településen élőket. A Művelődés Háza és Könyvtárában megtartott esemény keretében Török Dezső, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Önkormányzat elnöke mondott beszédet majd a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola diákjai elevenítették fel a történelmi esemény fontosabb mozzanatait. A megemlékezés koszorúzással …
Olvass tovább »Március 15-ére emlékeztek Sátoraljaújhelyen
Akárcsak 1848. március 15-én úgy a nemzeti ünnepünkön is hideg és esős időjárás mellett emlékeztek meg a forradalom eseményeiről Sátoraljaújhelyen. A Kossuth szobornál tartott koszorúzás után a Latabár Árpád Színházban folytatódott az program, ahol a Kazinczy Ferenc Általános Iskola tanulói, annak művészeti csoportjai és helyi amatőr színjátszók idézték meg a …
Olvass tovább »Szeretik a várost, rappelnek is róla – a „Szobában”
Sátoraljaújhelyen van egy pár (nem sok) olyan szórakozóhely, ahová szívesen mennek a fiatalok. És van egy pár olyan is, ahol lehetőséget kapnak azok az ifjú tehetségek, zenészek, akik be szeretnének mutatkozni a közönségnek új dalaikkal, zenéjükkel. Egy ilyen helyen találkoztam össze két fiatallal, akik meglepő módon saját városukról, a város …
Olvass tovább »Állománygyűlés Sárospatakon
2015-ben eredményesebb munkát végzett a Sárospataki Rendőrkapitányság, mint a 2014-es évben – hangzott el az évértékelő állománygyűlésen. A bűncselekmények visszaszorítása, az eredményes felderítés, a közrend biztonságának erősítése terén is egyaránt javított mutatóin a kapitányság. Azonban egy mutató romlott megyei szinten: ez pedig az ittas vezetések száma, ezen szeretne javítani 2016-ban …
Olvass tovább »Két karodban – Jónás Zoltán előadói estje Sárospatakon
„Két karodban” címmel Jónás Zoltán előadóművész volt a vendége Sárospatakon, A Művelődés Háza Könyvtára által szervezett programnak. A szerelmi líra hangulatában tölthették idejüket az érdeklődők, akik több mint 30 verset és népdalt hallgathattak meg, elsősorban magyar íróktól és költőktől, a vendégelőadó tolmácsolásában.
Olvass tovább »Megjelent a Lavotta János Kamarazenekar jubileumi CD-je
Fennállásának 25 évét újabb CD elkészítésével ünnepelte a Lavotta János Kamarazenekar. A verbunkos zene iránti elkötelezett művészek koncert felvétellel örvendezteti meg a zeneértő közönséget. A kiadvány egy válogatás, amely a korábban ismert verbunkos-szerzők mellett e stílus tovább élését, és a későbbi zeneszerzőkre való hatását is mutatja. Így került a lemezre …
Olvass tovább »Borászati infrastruktúra-fejlesztés indul Tokaj-Hegyalján
Kormányzati és uniós forrásokból célzottan fejlesztik Tokaj-Hegyalját. A kiemelt kormányzati támogatásoknak köszönhetően az elmúlt időszakban a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsa elkészítette az elsődleges fejlesztési irányokról szóló tervet, amelyet már jóváhagytak és forrást is rendeltek hozzá. Már az éven elkezdődnek a fejlesztések – mondta a Tanács elnöke. A Zemplén Televízió műsorán …
Olvass tovább »
Zemplén TV A Zemplén Médiacentrum – Zemplén TV honlapja