Index / Hírek (oldal 812)

Hírek

Lukin László népdaléneklési és népzenei verseny

Zemplén, Heves, Nógrád, és Csángóföld. Ezen tájegységekről érkezetek versenyzők a Széptan Alapfokú Művészetoktatási Intézmény által szervezett Lukin László népdaléneklési és népzenei versenyre. A művészeti iskola több mint két évtizede rendezi a megmérettetést azon célok mentén, hogy néphagyományainkon keresztül erősítse a nemzeti önazonosságot.

Olvass tovább »

Rendhagyó osztályfőnöki óra a Katolikus Keriben

A város, múltja, jelene és jövője állt annak a rendhagyó osztályfőnöki órának a középpontjában melyet Sátoraljaújhely polgármestere tartott az V. István Katolikus Szakgimnázium és Gimnáziumban. A településvezető folytatva az egy évtizedes hagyományt tett látogatást a középiskolában. A program célja volt, hogy a fiatalok megismerjék a lehetőségeket, melyeket a település biztosít …

Olvass tovább »

Nyílt napok a Carolina Óvodában

Körülbelül 60 gyermek kerül ki idén a Carolina Óvoda és Bölcsődéből és lesznek elsősök valamely oktatási intézményben. Szinte pontosan ennyi kis óvodás fogadására pedig már készülnek az intézményben. A tematikus csoportok, a sport és a fejlesztő programok mellett számos plusz szolgáltatást kínál az óvoda, amely már most hétvégén tárt kapukkal …

Olvass tovább »

Arany Jánosra emlékeztek az irodalmi teadélutánon

Arany Jánosra emlékeztek a sárospataki irodalmi teadélután keretében. A Művelődés Háza Könyvtára ennek jegyében olyan, kevésbé ismert adatokat osztott meg a hallgatósággal, amelyeknek köszönhetően nem csak felidézték az iskolai tanulmányokat a résztvevők, hanem bővítették is tudásukat. A szervezők arra is odafigyeltek, hogy versekkel, dalokkal színesítsék az előadást.

Olvass tovább »

„Be kell hordanunk a szavakat!”

A nyelvi-néprajzi értékmentés tükrében rendezte meg a Magyar Nyelv Múzeumáért alapítvány szakmai napját „Be kell hordanunk a szavakat!” címmel. A Széphalomban rendezett konferencia keretében a jelenlévők megismerkedtek a népnyelvi kutatások múltjával és jövőjével valamint Budai Ilona Kossuth Díjas népdalénekes segítségével bebarangolhatták nagy Magyarország tájait.

Olvass tovább »

Megjelent a Sárospataki Eseménynaptár

Decemberig bezárólag több mint 200 kulturális és szórakoztató program közül válogathatnak az érdeklődők Sárospatakon. Annak érdekében, hogy mindenki megtalálja a kedvére valót, segítséget nyújt az újonnan megjelent Eseménynaptár. Az ismert idegenforgalmilag kiemelkedő helyszíneken érhető majd el a kiadvány, amely 16 oldalon át részleteiben ad ismertetőt a kiállításokról, koncertekről, kulturális eseményekről.

Olvass tovább »

Egyre több turista érkezik a Zemplén Kalandparkba

A Zemplén Kalandparkban található élményelemek minden évszakban biztosítanak sportolási, kikapcsolódási, szórakozási lehetőséget a vendégeknek. A folyamatos fejlesztések, melyekből az elmúlt évre is jutott több, azt eredményezik, hogy a folyamatosan nő a Turisztikai és Sport Központ látogatóinak száma és ezzel párhuzamosan a jegyeladásból származó bevétele – derült ki a Városüzemeltetési Bizottság …

Olvass tovább »

Folytatódik a közfoglalkoztatási program a sárospataki Kommunális Szervezetnél

Levendulatermesztés, rózsaszigetek létrehozás és aszfaltozás, illegális hulladéklerakók felszámolása. A látszólag eltérő tevékenységek mind a sárospataki közfoglalkoztatás részét képezik. A március elejével indult programokban 132 fő alkalmazására van lehetőség, több munkaterületen pedig a korábbi években már jól működő feladatokat is tovább viszik az újítások mellett.

Olvass tovább »