Az Újhelyi Könyvünnep záróeseménye egy író-olvasó találkozó volt, melyre Baráth Viktória írót hívták meg. A 17 kötettel rendelkező szerző egy évtizede kezdett el írással foglalkozni. Témái leginkább a romantikus és a krimi irányába mutatnak. Az eseményre sokan voltak kíváncsiak, szinte minden korosztályból, így a közönséget is bevonva tudhattak meg többet …
Olvass tovább »Újra megnyílt a Széphalmi Irodalmi Herbárium
A kertben együtt él a nyelv a környezettel – fogalmazott a dr. Nagy György a Tokaj –Hegyalja Egyetem Természettudományi Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense a „Széphalmi Irodalmi Herbárium” megnyitóján. A Magyar Nyelv Múzeuma szabadtéri tárlatát már kilencedik alkalommal alakította ki, és ahogy a természet megújul tavasszal úgy ölt évről –évre másabb …
Olvass tovább »Jogerőre emelkedett a sátoraljaújhelyi önkormányzati választás eredménye
Ülést tartott a Sátoraljaújhelyi Helyi Választási Bizottság. Két napirendi pontot tárgyalva hoztak döntést. Az első a helyi önkormányzati választások eredményéhez kötődően a kompenzációs listás eredmények megállapítása és ezzel együtt jogerőre emelése volt. Ezt követően, még a 2019-ben megválasztott Roma Nemzetiségi Önkormányzat egyik elhunyt tagja után megüresedett képviselői hely feltöltéséről döntöttek, …
Olvass tovább »Újra lesz Német Nemzetiségi Önkormányzat Sátoraljaújhelyen
A választásokat követően újra megalakulhat Sátoraljaújhelyen a Német Nemzetiségi Önkormányzat. A testületnek két új tagja lesz. Ugyanis Tóth János mellett a jelenlegi elnök Szebényi Gáborné sem indult a voksoláson, sőt már most július 1-vel lemond tisztségéről. Ugyanígy nem vállal további feladatot Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Német Területi Nemzetiségi Önkormányzatban sem. A leköszönő …
Olvass tovább »Egyre több kerékpáros és motoros vesz részt a közlekedésben
Egyre több kerékpáros és motoros vesz részt a közlekedésben, ezért arra hívja fel a figyelmet a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság, hogy mindenki óvatosan és körültekintően vezessen. Sáfrányos György közlekedésrendészeti osztályvezető hangsúlyozta, hogy Sátoraljaújhely utcáin több biciklissel is találkozhatnak az autósok, hiszen a városban számos nyitott-, és zárt kerékpárút is helyet kapott. Ezzel …
Olvass tovább »29 laptop új tulajdonosa lett az Árpád-házi Szent Margit Katolikus Általános Iskola
29 laptop új tulajdonosa lett az Árpád-házi Szent Margit Katolikus Általános Iskola. Egy pályázatnak és az egyik tehetséges diákjuknak valamint azoknak is köszönhető ez a nyeremény, akik Ruzsinszki László pályázatára leadták a szavazatukat az elmúlt hetekben. Összesen 858 szavazat érkezett és ezzel egyenes volt az út az első helyig, ahol …
Olvass tovább »Hír7 2024.06.13. csütörtök – Zemplén TV
Új tisztségviselőket választottak az Anyanyelvápolók Szövetségének élére
2024. május 25-én tartotta meg éves közgyűlését az Anyanyelvápolók szövetsége. Ennek az eseménynek nagy jelentősége volt, hiszen idén járt le az öt évvel ezelőtt választott tisztségviselők mandátuma, így tehát a törvényi előírásoknak megfelelően tisztújításra került sor. A közgyűlés új elnökének Nyiri Pétert, A Magyar Nyelv Múzeumának igazgatóját választották.
Olvass tovább »Május végétől megkezdődött a gombaszezon Zemplénben is
Május végétől megkezdődött a gombaszezon Zemplénben is, így már például a vargányát is megtalálhatjuk az erdőkben. Gécziné Nagy Mária a Zempléni Gombász Egyesület elnöke a Zemplén Televíziónak elmondta, hogy ha valaki nem biztos a gomba fajának megállapításában mindenképp kérje szakértő segítségét, hiszen egyes mérgező gombák szinte teljesen hasonlítanak az ehető …
Olvass tovább »Kötelező lesz felelősségbiztosítást kötni néhány e-rollerre
Az április 30-án kihirdetett rendelkezések szerint egyes mikromobilitási eszközökre, így néhány elektromos rollerre is kiterjed majd a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás hatálya. A jármű nettó tömege, illetve a tervezési sebessége dönti el, hogy szükséges-e annak megkötése. Sáfrányos György rendőr alezredes, a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság, közlekedésrendészeti osztályvezetője a Zemplén Televíziónak elmondta, hogy minden üzembentartó …
Olvass tovább »
Zemplén TV A Zemplén Médiacentrum – Zemplén TV honlapja