Az épület országos szinten is ritka, de a megyében az egyetlen hely, ahol a rend- és katasztrófavédelmi szervezetek hivatásos és önkéntes állományainak tagjait képezhetik, gyakorlati és elméleti oktatásuk egy helyen megoldható. A bázist a kovácsvágási önkormányzat BM Start Közmunka Program Pályázatból két és fél év alatt építette fel, a berendezési …
Olvass tovább »Képzőművészeti tábor Lácacsékén
Idén augusztus 2-11 között zajlik a Lácacsékei képzőművészeti tábor. Az immár negyedik éve működő művésztelepre ezúttal öt alkotó kapott meghívást az ország különböző pontjairól sőt, a határon túlról is, melyek között szerepel több évtizednyi munkásságot maga mögött tudó díjazott szobrász, de festő szakos hallgató is. A legkisebb művészteleppel rendelkező magyar …
Olvass tovább »XI. Zempléni Gombafesztivál Rudabányácskán
Több mint 200 gombafaj került a Zempléni Gombafesztivál kiállításába annak ellenére, hogy szakemberek vélelmezték közvetlenül eső után még nem minden nagy gomba fajt sikerül meglelni az erdőben. A fesztivált 11 alkalommal szervezte meg a Zempléni Gombász Egyesület, az élő gomba kiállítások mellett, érdekes előadásokkal, gombafotó kiállítással, és még kulturális kirándulással …
Olvass tovább »Megújul az Erzsébet Kórház Északi pavilonja
Az épületre két forrásból kap támogatást az intézmény, melyet többszöri forráshiány miatt korábban elutasítottak. A teljes beruházási költség 200 millió forint, melyből nyílászáró cserét, födém és külső homlokzatszigetelést és festés, valamint a gépészeti megújítást tudnak elvégezni. A pályázat részleteiről, és a Járóbeteg Szakrendelőre benyújtott támogatási kérelemről közösen tartottak tájékoztatót ma …
Olvass tovább »Vizet szivattyúznak a Karcsa-tóba
A Belügyminisztérium és az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóságnak közös támogatásával sikerült vizet juttatni a kiszáradóban lévő Karcsa-tóba. Horgászok, és fürdőzők egyaránt örültek annak, hogy van lehetőség a tó feltöltésére, hiszen nem csak szerves része a víz a falunak, de turisztikai célpont is.
Olvass tovább »A civil szervezetek is támogatják Szamosvölgyi Péter fideszes polgármesterjelöltet
A civil szervezetek is támogatják Szamosvölgyi Pétert, aki hatodszor készül az önkormányzati választásokra. Sátoraljaújhelyi civilek a napokban tárgyaltak a polgármesterrel erről. 4 újhelyi szervezet vezetője biztosította a polgármester jelöltet arról a jövőben is folyatódhat a két évtizede tartó együttműködés.
Olvass tovább »Retro nap Hollóházán
Hollóházához a faluban élőkön túl sok ember kötődik. A községben működő gyár dolgozói, az onnan elszármazók jó szívvel emlékeznek Hollóházára. Ezeket az embereket köti össze az a közösségi oldal, amelyet Hollóházi Emlékmentők címmel indított el a falu polgármestere. A célja, minél több fotót, és tárgyat összegyűjteni a község életéből, amely …
Olvass tovább »XI. Színházi- és Filmfesztivál Sátoraljaújhelyen
A Hókirálynő Meseszínház és a Pesti Művész Színház előadásával indult el a XI. Színházi- és Filmfesztivál Sátoraljaújhelyen. A Szervező Kossuth Lajos Művelődési Központ a hagyományoknak megfelelően a gyermek és a felnőtt közönségnek egyaránt kínál programot a négynapos rendezvénysorozat keretében.
Olvass tovább »Gubala Róbert érdemes esperest búcsúztatták el Sátoraljaújhelyen
Gubala Róbert érdemes esperest búcsúztatták el a Sátoraljaújhelyi Szent István király főplébánia közössége. Az esperest Ternyák Csaba egri érsek új szolgálatra helyezte el Miskolcra a Szent Anna plébániára. Gubala Róbert 15 évet töltött Sátoraljaújhelyen, mint plébános, korábban négy évig káplánként szolgált itt, az eltelt 19 év alatt nem csak a …
Olvass tovább »Megújul a Bagolyvár Sátoraljaújhelyen
Sátoraljaújhelyen vannak olyan épületek, amelyek patinás ódon falaival, régi történeteket idéznek, felújítás után újra felhívják magukra a figyelmet. Ilyen a Bagolyvár, amely Köveshegyen hosszú évtizedekig állt üresen, egészen addig, amíg egy helyi vállalkozó meglátta az épület szépségét, és talált neki új funkciót is. A 37-es út mellett elhaladók így újra …
Olvass tovább »
Zemplén TV A Zemplén Médiacentrum – Zemplén TV honlapja