Index / Hírek (oldal 590)

Hírek

Dr. Artner Géza sebész főorvos – orvosi hivatása mellett a fotózásnak szenteli idejét

Sok orvost mutattunk már be önöknek, akik hobbiként valamilyen művészeti tevékenységet választanak. Szépirodalom, vagy képzőművészet, a gyógyító hivatás mellett kikapcsolódásként saját maguk is kipróbálják magukat egy-egy területen. Dr. Artner Gézának a pillanat művészete, a fotózás lett a hobbija. A nemrégiben Dr. Illés László közegészségügyi díjat kapott sebész főrovosnak számos kiállítása …

Olvass tovább »

Felújítják Golopon a hősi emlékparkot

Golop Abaúj egy kis települése. A falu önkormányzata azon igyekszik, hogy a lakosok számára élhetőbbé és szebbé tegyék a környezetet. Ezért több újításon is dolgoznak. Ezen belül a településen található Vay kastélyon, de megújítják az első világháború tiszteletére állított kis parkot is. Angelovics Helga a település polgármestere elmondta, hogy az …

Olvass tovább »

Lovas tábor Erdőhorvátiban

A lovaglás, a lovas sportok népszerűsítése ezzel együtt pedig a felelős állattartás erősítése is szempont abban a lovastáborban, amelyet már több éve szerveznek meg Erdőhorvátiban. Ezen a nyáron is nagy érdeklődés mutatkozott ez iránt a lehetőség iránt, amelyet jól mutat az is, hogy az óvodásoktól egészen a középiskolás korosztályig vettek …

Olvass tovább »

Terápiás eszközökkel segítik a gyógyulást és a fájdalomcsillapítást

Terápiás eszközökkel segítik a gyógyulást, és a fájdalomcsillapítást a Mozgáskorlátozottak Sárospataki és Zemplén Térségi Egyesületénél. A szervezett júliusban nyitotta meg irodáját Sátoraljaújhelyen, ahol egy terápiás szobát is berendeztek. Az eszközök Magneter, Bemer 3000, Fényterápia, masszázsfotel, minden taguk számára ingyenesen elérhetők, de csak előzetes bejelentkezés után használhatók.

Olvass tovább »

Sátoraljaújhely a legkedveltebb belföldi úti célok között

A járványügyi helyzet miatt óvatos, és igen körültekintő választást kérnek mindenkitől hazánkban, és a szigorított rendelkezések is szűkítik a külföldi utazást, a Magyar Turisztikai Ügynökség elkészítette legutóbbi felmárását az utazási szokásokról. Ebből kiderült, a magyarok ebben az évben belföldön a Balaton térsége, és Dél-magyarország mellett, Sátoraljaújhelyt is szívesen választják kirándulásuk …

Olvass tovább »

Jelentős nehézségekkel néznek szembe a növénytermesztők térségünkben

Jelentős nehézségekkel néznek szembe a növénytermesztők, mondta híradónknak Leskó Magdolna, a Geo-Milk Kft ügyvezetője. Hozzátette, hogy az ilyenkor szokásos aratási folyamatokat többször, több napra is megállította a csapadékos időjárás. Olyannyira, hogy vannak olyan földterületek, ahova nem tud bemenni a munkagép, mert elsüllyedne. Ezzel együtt az is kockázati tényező, hogy a …

Olvass tovább »

Múzeumi nyár: gyermektábor Királyhelmecen

Három napos művészeti tábort szerveztek gyerekeknek Királyhelmecen. A foglalkozásoknak a Regionális Majláth József Múzeum volt a házigazdája, izgalmas és kreatív feladatokat adtak jelentkező általános iskolás korú gyerekeknek. A nyár folyamán több hasonló programot terveznek a múzeum munkatársai, melyekkel elsősorba a fiatalok a célközönsége.

Olvass tovább »

Az utóbbi hónapok esőzése Abaújszántón is gondokat okozott a csapadékvíz elvezetése terén

Az utóbbi hónapok szélsőséges időjárása Abaújszántón is gondokat okozott a csapadékvíz elvezetése terén. Az esőzések okozta károk megelőzése érdekében a Fehérhegyi csapadékvíz elvezetést egy iszap fogóval oldották meg. Viszont a Perei úton a legutóbbi esőzés miatt a vízelvezető árok annak ellenére, hogy előző nap kitisztították újra megtelt a hegyről lezúduló …

Olvass tovább »