Index / Hírek (oldal 410)

Hírek

„Az év vállalkozója” címet kapta meg egy sátoraljaújhelyi vállalkozó

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének elnöksége minden évben meghirdeti a PRIMA díjat. Idén egy sátoraljaújhelyi vállalkozó kapta meg ennek keretein belül „Az év vállalkozója” címet. Tepliczky Balázs több éve foglalkozik méhészettel, illetve kézműves termékek előállításával. Elmondása szerint nagy megtiszteltetés, hogy átvehette ezt a rangos elismerést.

Olvass tovább »

Pro Sanitate-díjat vehetett át dr. Szigeti László főorvos

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere adta át idén Budapesten az egészségügyi szakmai díjakat. Az orvoslás szemléletében a kereszténység új megközelítést adott, mert a szolidaritásra, a másokon való segítésre, a gyámolítandók támogatására készítette fel az embereket, emelte ki köszöntőjében. Majd átadta a Batthyány-Strattmann László, a Pro Sanitate-díjat és a miniszteri …

Olvass tovább »

A Magyar Nyelv Napját ünneplik pénteken Széphalmon

A Magyar Nyelv Múzeumába várnak minden érdeklődőt ezen a héten pénteken, azaz november 12-én délután fél ötre, a Magyar Nyelv Napja alkalmából szervezett díszünnepségre. Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja irodalmi est keretében lesz közreműködője az eseménynek, majd a hagyományoknak megfelelően eredményt hirdetnek …

Olvass tovább »

Újabb félidő a Hátsó Füves Bisztróban: Sárospatak-Sátoraljaújhely rangadók története

Újabb izgalmas beszélgetésre került sor a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum Hátsó Füves Bisztrójában ahol egykori sárospataki és sátoraljaújhelyi labdarúgók elevenítették fel a hajdani szomszédvárak mérkőzéseinek hangulatát. A beszélgetés előtt a résztvevők megtekintették a jelen csapatok helyi rangadóját, így természetesen szóba került ez a találkozó is.

Olvass tovább »

A koronavírus hatása a szállítmányozási iparágra

A koronavírus járvány nagy hatással volt a kereskedelemre világszinten. A kereslet és kínálat ingadozása, a konténerhiány, a gyártási kapacitás váltakozó csökkentése és növelése beláthatatlan problémákat fog még okozni, nyilatkozta hírműsorunknak az egyik térségi, szállítmányozással foglalkozó cég ügyvezetője.

Olvass tovább »

Egy új gyalogátkelőhellyel bővül a Mártírok útja

Új gyalogos átkelőhelyet létesítenek Sátoraljaújhelyen a Mártírok útja és a Hegyalja út kereszteződésénél hamarosan, melynek ma tartották a helyszíni szemléjét. A gyalogosok, az itt élő kisgyermekes családok és az idősek védelmében nagy szükség van erre az említett útszakaszon. Várhatóan ez év végén, vagy következő év elejére el is készül az …

Olvass tovább »

A COVID és a sertéspestis hatása a vadgazdálkodási ágazatra címmel tartottak konferenciát Tolcsván

A Vadgazdálkodási ágazatot két súlyos járvány is sújtotta, ugyanis a COVID mellett az Afrikai Sertés Pestis is súlyos károkat okozott, a Zemplén vaddisznóállománya majdnem megszűnt létezni. Ezekről a problémákról és megoldási kísérletekről rendeztek Tolcsván konferenciát. Az előadásokból kiderült, hogy a helyzet nagyon súlyos.

Olvass tovább »

Az 1956-os eseményekről előbb esszét, majd filmet készítettek a Kossuth gimisek

Az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeire emlékezve előbb esszét, majd ebből filmet készítettek a sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium tanulói. Ezzel országos második helyezést értek el a diákok. A cél az volt, hogy a helyi értékeket és történelmi örökséget még jobban megismertessék a fiatalokkal és idősekkel egyaránt

Olvass tovább »