A vasárnapi országgyűlési képviselő választás és népszavazás mellett, nemzetiségi listára is szavazhatnak azok, akik szerepelnek a nemzetiségi választási névjegyzékben. Ugyanakkor aki pártlistára szeretne szavazni, annak erre is megvan a lehetősége. Erről tájékoztatta a választópolgárokat Dr. Terdik Sándor a Helyi Választási Iroda vezetője.
Olvass tovább »Ismét országos Katolikus Keris versenysiker
A Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium 14. évfolyamos hallgatója Maros Ferenc az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny döntőjébe jutott, így Magyarország 25 legjobb pénzügyi-számviteli ügyintézői képzésen tanuló diákja közé került.
Olvass tovább »Természettudományi versenyt rendeztek a Georgikon Görögkatolikus Technikumban
Természettudományi versenyt rendeztek a sátoraljaújhelyi Georgikon Görögkatolikus Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskolában, melyet 2011-óta minden tanévben meghirdetnek a sátoraljaújhelyi középiskolák és testvér intézményei között. Idén 6 csapat mérte össze tudását különböző feladatokban.
Olvass tovább »Magyar Nóta és Operett esten vehetett részt a sátoraljaújhelyi közönség
Magyar Nóta és Operett esten vehetett részt a sátoraljaújhelyi közönség a Kossuth Lajos Művelődési Központ színháztermében. Az est folyamán az elmúlt 100 év leghíresebb magyar filmzenéi, operett részletei és népzenéi hangzottak el. Az előadók nem először jártak Sátoraljaújhelyben, azonban az elmúlt két évben nem volt lehetőségük a fellépésre. Ezért is …
Olvass tovább »Hír7 2022.03.29. Zemplén TV
A nap legfontosabb hírei hétfőtől péntekig minden este 19:00-kor a Zemplén TV műsorán
Olvass tovább »Sátoraljaújhely polgármestere találkozott a végzős Kerisekkel
A sátoraljaújhelyi Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium végzős diákjainak tartott rendhagyó órát Szamosvölgyi Péter Sátoraljaújhely város polgármestere, aki minden évben végiglátogatja a középiskolákat, hogy a végzős diákokkal beszélgessen a térség aktuális helyzetéről.
Olvass tovább »Új Tisza-híd épül Balsa és Kenézlő között
Újjáépítik az 1944-ben felrobbantott Tisza-hidat Balsa és Kenézlő között. Ennek az úgynevezett „elrendelő levelét” adták ki március 24-én Kenézlőn, a Tisza partján. A híd, az emberek közötti kapcsolatok erősítése mellett a gazdaság és a turizmus erősödését is magával hozza majd a tervek szerint. Az esemény történelmi jelentőségű, hiszen a Bodrogzugot …
Olvass tovább »Elkészült a Bodrog parti sétány első üteme Tokajban
Megtartották a Bodrog parti sétány első ütemének átadó ünnepségét. A két kilométer hosszan beépített sétány célja, hogy az itt élők mellett az ide látogatók számára is kényelmes időtöltést biztosítson. Két játszótér és egy kondi park is helyet kapott, mely jól eloszlik a több mint 2 kilométer hosszú sétányon. A fejlesztés …
Olvass tovább »Tisztítsuk meg együtt Zemplént!
A Wáberer Alapítvány „Tiszta Zemplénért” hulladékgyűjtési akciót hirdetett általános és középiskolai, valamint cserkészcsapatok számára. Ehhez a kezdeményezéshez csatlakozott a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma és Általános Iskolája is. Több mint 200 fiatal vett részt a kezdeményezésben, hogy együtt tisztítsák meg a Bodrog partot.
Olvass tovább »I. Zempléni Hiúzok Kupa jégkorong torna
Több éve céltudatos építkezés folyik minden korosztályban Sátoraljaújhelyen a Zempléni Hiúzok jégkorong csapatánál. Ennek köszönhetően eljött az idő, hogy egy rangos nemzetközi torna szervezésével, jó erőt képviselő csapatokkal is megmérettessék magukat. Az elmúlt hétvégén az U12 korosztály léphetett jégre az I. Zempléni Hiúzok jégkorong torna keretében, melyen színvonalas küzdelemben remekült …
Olvass tovább »
Zemplén TV A Zemplén Médiacentrum – Zemplén TV honlapja