Öt év alatt újították fel, részben állami támogatásból a Tokaji Országzászló Emlékművet. A felújításra egy civil szervezet is létrejött korábban, amelynek célja, hogy az 1934-ben közadakozásból megépített emlékművet eredeti formában visszaállítsa és gondozza. A régi Nagy-Magyarországot ábrázoló művet a június negyedikei, trianoni megemlékezés keretében, a történelmi egyházak áldásával adták át.
Olvass tovább »Trianoni emlékkövet avattak Füzéren
Az első világháborút lezáró békeszerződést követően a település és határa a demarkációs vonal részét képezte. A község bírója és társai Magyarországhoz való tartozás okán szervezkedtek, melyet az antant egységek megtoroltak. A botütések következtében Kristóf János egy év múlva elhunyt, de a település Magyarországé maradt. A bíró és tárai bátor-áldozatos cselekedete …
Olvass tovább »X. Jubileumi Országos Patika Nap
Idén 10. alkalommal rendezték meg az Országos Patikanapot, melyhez egy sárospataki Gyógyszertár is csatlakozott. A fő hangsúlyt a mozgásszervi megbetegedésekben szenvedőkre és a dohányzásról leszokókra fektették, de lehetőség volt többek között vérnyomásmérésre, vércukorszint mérésre is.
Olvass tovább »Nyílt nap a pálházai perlitbányában
Nyílt napot rendezett Magyarország egyetlen perlitbányáját működtető magyar tulajdonú cége a Perlit-92 Kft. Ezzel a két napos rendezvénnyel csatlakoztak az EU Mineral’s Day elnevezésű kezdeményezéshez. Ennek a célja pedig nem más, mint hogy a természettel, bányászattal foglalkozó cégek bemutatkozzanak a lakosságnak.
Olvass tovább »Komlóskán adott koncertet Halász Judit és zenekara
Különleges helyszínen, a komlóskai görög katolikus templomban adott élő koncertet Halász Judit és zenekara. Négy évtizeddel ezelőtt az ismert színésznő új műfajt teremtett Magyarországon azzal, hogy ismert költők versét énekelte gyerekeknek. Azóta szóltak mára a dalai a nagymamákról, a testvérszeretetről és legutóbbi lemezét az apa-gyermek kapcsolatnak szentelte. Komlóskán ebből a …
Olvass tovább »Megemlékezést tartottak a trianoni békeszerződés 93. évfordulóján Sátoraljaújhelyen
A trianoni békediktátum 93. évfordulójára emlékezett Sátoraljaújhely Önkormányzata és a Magyarok Világszövetsége Zemplén tagozata. Az emlékünnepségen Dr. Szilágyi Zsolt a Debreceni Egyetem Történelmi Intézetének tanár segédje beszédében ismertette azokat az okokat és eseményeket melyek elvezettek Magyarország feldarabolásáig, a történelmi egyházak képviselői pedig imát mondtak a magyar nemzet jövőjéért.
Olvass tovább »Nemzeti összetartozás napja Sárospatakon
Ünnepi műsorral emlékeztek a nemzeti összetartozás napjára Sárospatakon A Művelődés Háza pódiumtermében. A trianoni békeszerződés nemzeti tragédia a magyarság történelmében, hazánk mintegy két harmadát veszítette el 1920-ban. Sárospatakon verses, zenés műsorral és ünnepi szónoklatokkal idézték meg a kilencven három évvel ezelőtt bekövetkezett történelmi veszteségeket.
Olvass tovább »Vízelvezető rácsot loptak el Sátoraljaújhelyen
A csapadékvíz-elvezető aknák fedlapja után, most egy komplett rácsrendszert loptak el Sátoraljaújhelyen a fémtolvajok. Ezzel nem csak a közvagyont rongálták meg és tulajdonították el, de balesetveszélyt is okoztak. A város polgármestere a lakosság segítségét is kérte, felhívva a figyelmet: amennyiben bárki hasonló esetet tapasztal, azonnal jelezzék azt a polgármesteri hivatalban …
Olvass tovább »Rendhagyó történelemóra a nemzeti összetartozás napján
A magyar kormány 2010–ben a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította június 4-ét. 93 éve ugyanis ezen a napon írták alá Versailles-ban az első világháborút lezáró békedekrétumot. A szerződés elszakította Magyarország területének kétharmadát, és 3,2 millió magyar került a határokon kívülre. A Zempléni Fiatalok Határok Nélküli Együttműködéséért Egyesület és II. Rákóczi Ferenc …
Olvass tovább »Fél milliárdos turisztikai fejlesztést hajt végre a sárospataki Rákóczi Múzeum
500 milliós turisztikai attrakció fejlesztés valósulhat meg Zemplénben. A sárospataki Rákóczi Múzeum nyertes pályázata jóvoltából interaktív kiállítótérré alakítják a külső vár területén lévő ágyúöntő műhelyt és Sárazsadányban is kiépül majd egy néprajzi élményközpont. A fejlesztések mindkét település és egész Zemplén számára komoly lehetőségeket kínálnak a turizmus élénkítése terén.
Olvass tovább »
Zemplén TV A Zemplén Médiacentrum – Zemplén TV honlapja