A Határtalanul programok célja, hogy a magyar fiatalok anyaországon kívül és belül megismerjék egymást, és a közvetlen emberi kapcsolatok segítségével alakuljon ki bennük az összetartozás érzése. A hétvégén ennek a programnak a segítségével erdélyi diákokat látott vendégül a sátoraljaújhelyi V. István Katolikus Középiskola és Gimnázium. A fiatalok a nagykárolyi Kalazanci …
Olvass tovább »Szüreti vigasság Hercegkúton
Hercegkúton frissen préselt must, a falura jellemző sváb ételek és szőlőfürtök várták a szüretvégi vigasságra a lakosokat és a vendégeket. Az ünnepi menet végigjárta a főutat, majd a Pihenőparkban hagyományőrző csoportok léptek fel. A szüreti felvonulást már hagyományosan évente megrendezik, ezzel jelezve a szüreti betakarítás végét.
Olvass tovább »Temetői ügyelettel, fokozott rendőri jelenléttel készülnek a hosszú hétvégére
Sárospatakon és Sátoraljaújhelyen is fokozott rendőri jelenlétre lehet számítani a sírkertek környékén. Mindkét városban sötétedésig lesznek nyitva a városi köztemetők. Sárospatakon a forgalom irányítást a rendőrök mellett a polgárőrök is segítik majd. A sírkertek gondozói arra kérik a temetőbe kilátogatókat óvatosan közlekedjenek a sírok között, hiszen a régi síremlékek leomlása …
Olvass tovább »Megújult a Kazinczy Ferenc Múzeum Sátoraljaújhelyen
Modern, interaktív tárlatokkal nyílt meg másfél évig tartó felújítást követően a sátoraljaújhelyi Kazinczy Múzeum. A 95 millió Ft-os, uniós támogatással megvalósult rekonstrukció lehetővé tette, hogy a legkorszerűbb technikával létrehozott, látogatóbarát, interaktív kiállítások kerüljenek az épületbe. A Szép és a jó című tárlat, egyedi módon, többnyire a művészeteken, műtárgyakon keresztül mutatja …
Olvass tovább »Nyílt nap a megújult sárospataki piacon
Egy héttel az átadás előtt nyílt napot szervezett az átépített új piac területén a Sárospataki Önkormányzat. A helyi és a környékbeli őstermelőknek adtak teret az árusításra, valamint kóstolgatásra. Az eseményt színes programmal is változatossá tették, Dömötör napjához kapcsolódva.
Olvass tovább »Zsólyomkai Nyitott Pincék
Idén is megtelt a Zsólyomkai pincesor a nyitott pincék napján. Több száz látogató volt jelen a rendezvényen. Sátoraljaújhely hagyományos boros programjának célja, hogy Szár-hegyre vezető út lábánál található völgyben elhelyezkedő pincesort és az ott készülő borokat minél többen megismerjék. A finom italok mellé egész napos kulturális program, termékvásár is társult.
Olvass tovább »Véget ért az Ifjúsági közösségfejlesztés Telkibányán című projekt
Összetartó, együttműködő közösséggé formálta Telkibánya fiataljait az a két éven át tartó Európai Uniós támogatással megvalósult program, amelynek során heti rendszerességgel különböző néprajzi, ismeretterjesztő, személyiségfejlesztő rendezvényeken vehettek részt. A program segítségével a faluban 30 millió Ft-ból két éven szervezhettek közösségformáló rendezvényeket. A projektnek köszönhetően több új civil szervezet alakult, a …
Olvass tovább »Juhászújév Dömötörkor programsorozat Sárospatakon
Juhászújév Dömötörkor programsorozatot rendezett a Művelődés Háza és Könyvtára Sárospatakon. Dömötör napján hajtják be állataikat a juhászok és ilyenkor nagy mulatságok voltak. A rendezvény alatt a juhászok hagyományos dalait, öltözetét és kultúráját is megismerhették az érdeklődők.
Olvass tovább »Célpontban a 2014. évi költségvetés koncepciója Sátoraljaújhelyen
A 2013. évi költségvetés módosítása, az első háromnegyed éves gazdálkodás áttekintése és az önkormányzat 2014. évi költségvetési koncepciója szerepelt többek között a sátoraljaújhelyi Pénzügyi Bizottság ülésén a megtárgyalt napirendi pontok között. Az önkormányzat szoros gazdálkodást folytat idén is és ezt kell tartania a következő évben is ahhoz, hogy a város …
Olvass tovább »Szimpátia nagygyűlést szerveztek Székelyföld autonómiájáért Sárospatakon
A Székelyek Nagy Menetelésének napjára – 2013. október 27-re – szimpátia nagygyűlést szervezett Sárospatakon a Wass Albert Kör, amire nagy számban érkeztek helyi és környékbeli polgárok. A támogató beszédekben elhangzott, a székelyek nem hagyják, hogy sérelmükre hajtsák végre a romániai reformokat. A székelyeket Magyarországon elsők között támogató Sárospatakon a Wass …
Olvass tovább »
Zemplén TV A Zemplén Médiacentrum – Zemplén TV honlapja