Az imaház a sátoraljaújhelyi zsidóság egyik emlékhelye, ám igen romos állapotban van már. A város önkormányzata már több alkalommal szerette volna elérni, hogy a tulajdonos a Magyar Zsidó Hitközség helyreállítsa az épületet. A szövetség eddig azonban eddig nem tett semmit, ezért a város vezetése más megoldásokat keres. Egyik lehetőségek a …
Olvass tovább »A vissi anyaotthonnak és az erdőbényei öregotthonnak gyűjtöttek a refisek
Egész évben jótékonykodnak a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának diákjai, az év utolsó napjaiban pedig süteményeket készítettek, melyeket saját maguk árultak is. A befolyt összegből némi édességet, gyümölcsöt és műszaki cikkeket vásároltak. A Vissi Átmeneti Anyaotthonnak és az erdőbényei Református Öregotthonnak juttatták el az ajándékokat egy meghitt ünnepi műsorral színesítve a …
Olvass tovább »Nyílt nap a Comenius Karon
Az Eszterházy Károly Főiskola Comenius Kara nyílt napot tartott december közepén, melyre Egerből is érkeztek oktatók és szervezők, hogy a két iskola együtt mutathassa be a teljes képzési palettát. Az érdeklődő érettségizők és kísérőik az általános tájékoztatók után körbejárták az iskolát, megnézhették a kollégiumot és óralátogatásokra is volt lehetőség.
Olvass tovább »Évet értékelt a Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség
Sikeres volt a 2013-as év a Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség életében, derült ki a szervezet évzáró közgyűlésén. Kohánka István elnök áttekintette azokat a programokat, rendezvényeket melyek megszervezésében, lebonyolításában közreműködött a szövetség. A célok között volt idén is a hagyományápolás, a hazai és nemzetközi kapcsolatok ápolása, a tudományos …
Olvass tovább »Emléktáblát avattak Party István erdőmérnök emlékére
Emléktáblát avattak az Északerdő Zrt. Hegyközi Erdészeti Igazgatósága pálházai központjában Party István emlékére. Az ő nevéhez fűződik 1938-ban a zempléni vadgazdálkodás kialakítása. Zemplén után Gemencen folytatta szakmai munkáját, ahol ma már világszerte elismert a gímszarvas állomány. Az ő tiszteletére készítettek emléktáblát és avatták fel azt Pálházán.
Olvass tovább »Évértékelő interjú Aros Jánossal, Sárospatak polgármesterével
Évértékelő interjú Szamosvölgyi Péterrel, Sátoraljaújhely polgármesterével
A pirotechnikai eszközök megfelelő használatára figyelmeztetnek a rendőrök
Petárdákat továbbra is tilos árusítani, és használni, pirotechnikai eszközöket viszont szombattól már lehet vásárolni egészen szilveszterig. Az óévbúcsúztatóra idén is számos helyen lehet vásárolni tűzijátékot Sátoraljaújhelyen. Felhasználni csak január elsején reggel hat óráig szabad azokat. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a szokásosnál jobban figyeljünk háziállatainkra szilveszter éjjelén, hiszen a tűzijátékkal …
Olvass tovább »Értékből lendület – Cigándon uniós és hazai forrásokból fejlődik a bodrogközi város
Több uniós és hazai forrású pályázati programot fejeztek be Cigándon. A bodrogközi városban napelem parkot építettek ki, átalakították a futballpályát és környékét, valamint a start munkaprogramra építve savanyító üzemet építettek. A fejlesztéseik példaértékűek, melyeket a kormány is támogat – mondta az átadó ünnepségen a térség országgyűlési képviselője. Dr. Hörcsik Richárd …
Olvass tovább »Évértékelőt tartott Tokajban Dr. Mengyi Roland
Évértékelő beszédet tartott Dr. Mengyi Roland a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Közgyűlés elnöke. A politikus arról beszélt, hogyan határozza meg a megye fejlődése az ország gazdasági stabilitását. Elmondta azt is, hogy a következő 2014-20 közötti uniós költségvetési ciklus hatalmas lehetőséget hozhat e térségnek, ha sikerül minden tervezett projektet megvalósítani 38 ezer munkahely …
Olvass tovább »
Zemplén TV A Zemplén Médiacentrum – Zemplén TV honlapja