A főbb baleseti okokra irányulva ellenőriztek a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság munkatársai. Sáfrányos György rendőr alezredes, közlekedésrendészeti osztályvezető ezzel kapcsolatban elmondta, hogy először „Hegyközben” kezdték meg az akciót, majd Sátoraljaújhely, utána pedig „Bodrogköz” volt a cél. A tapasztalat továbbra is az, hogy bár ittas sofőrt nem szűrtek ki, azonban a túlnyomó többség …
Olvass tovább »Hír7 2024.02.23. péntek – Zemplén TV
Február 21-én ünnepeltük az anyanyelv nemzetközi napját
6000 fölött van azoknak a nyelveknek a száma, melyet beszélnek, ám ezek fele veszélyben van. A Földön havonta két őshonosok által beszélt nyelv hal ki. Az UNESCO közgyűlése 1999-ben nyilvánította február 21-ét az anyanyelv nemzetközi napjává, azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a nyelvi sokszínűségre, gazdagságra. Nyiri Péter a …
Olvass tovább »„Kétbalkezes” címmel versenyt rendezett egy sátoraljaújhelyi középiskola
„Kétbalkezes” címmel versenyt rendezett az Ápolás hete keretén belül a sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium. Öt csapat mérte össze tudását, különböző versenyfeladatokon keresztül. A hét egyik legszórakoztatóbb programja ez volt, melynek elsődleges célja, hogy a diákok jól érezzék magukat. Az intézményben ez az eseménysorozat Kossuth Zsuzsanna emlékére …
Olvass tovább »Rablót és drogdílert fogtak a sátoraljaújhelyi rendőrök
A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság az elmúlt időszakban két bűnügyben folytat komolyabb nyomozást. A napokban rablás történt a Kazinczy utcán, melynek elkövetőjét a gyors intézkedésnek köszönhetően rövid időn belül elfogták a rendőrök, a sértett számára pénzét visszaadták. A másik nyomozás még az elmúlt év nyarán indult, melynek eredményeként előzetes letartóztatásban van egy …
Olvass tovább »Új felszerelésben készül a hétvégi versenyre a Zempléni Villámok gyorskorcsolya csapat
Mérföldkőnek számító eseményre készül a sátoraljaújhelyi gyorskorcsolya szakosztály. A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség hozzájárulásával a zempléni város lesz a házigazdája annak a divíziós versenynek, melyet kezdő gyerekek számára rendeztek. Újhelyen kívül négy településről érkeznek majd versenyzők. A versenyen való szerepléshez az újhelyi Zempléni Villámok gyorskorcsolya csapat a napokban kapta meg …
Olvass tovább »Hír7 2024.02.22. csütörtök – Zemplén TV
Hír7 2024.02.20. kedd – Zemplén TV
Hír7 2024.02.21. szerda – Zemplén TV
Városi egyéni sakkversenyre várták a nevezőket
A városi egyéni sakkverseny sátoraljaújhelyi fordulójának keretében a Sátoraljaújhelyi Diák Sport Bizottság 4 korcsoportban várta az általános iskolás korú gyerekeket – fiúkat és lányokat egyaránt. Ennek a játéknak nagy szerepe van a logikus gondolkodás kialakításában is, de állóképesség is szükséges hozzá egy-egy hosszabb időtartamú játszma során. A helyi versenyen legjobban …
Olvass tovább »
Zemplén TV A Zemplén Médiacentrum – Zemplén TV honlapja