Kovácsvágáson több mint 110 közmunkás dolgozik idén. A faluban az önkormányzati szociális foglalkoztatás nélkül több mint 20 százalékos lenne a munkanélküliség. Az elmúlt évben szintén közmunka programból szabadtéri színpadot építettek a faluban, ehhez kiemelt támogatásként, és mintegy jutalomként belügyminisztériumi keretből két millió forintot kapott Kovácsvágás. Ebből kovácsoltvas kerítést építettek a …
Olvass tovább »Újabb honosítás Sárospatakon
„Már hozzátartozik a mindennapi munkánkhoz, hogy állampolgársági eskük tételében működünk közre. Ez örömteli feladat a számunkra” – így nyilatkozott Aros János Sárospatak polgármestere legutóbb, amikor ilyen esemény zajlott a polgármesteri hivatalban. Egy tizenkilenc éves teológus, és két házaspár kérte a magyar állampolgárságot a zempléni településen.
Olvass tovább »Józseffalva napja
229 évvel ezelőtt érkeztek a mai Sárospatak területére német családok. Alig 200 fő telepedett le a ma Józseffalvának hívott városrészen. Akaratukkal, szorgalmukkal részesei lettek a városnak. A sváb ősök betelepülésének emlékére évek óta közösségi rendezvényt szervez a Józseffalváért Egyesület. Idén kettős volt az öröm. Bejelentették, hogy az elmúlt éven megálmodott …
Olvass tovább »9 millió forintot nyert Sátoraljaújhely önkormányzata a zsidó imaház felújítására
A belvárosban álló egykori zsidó imaház épületének javításához nyert támogatást a sátoraljaújhelyi önkormányzat. Az elnyert 9 millió forint a teljes felújításra nem elég, csak az épület megmentésére elegendő. A hivatal újra megkereste az imaház tulajdonosát a Magyar Zsidó Hitközséget, hogy keressenek forrást az épület felújítására.
Olvass tovább »100 éves történetek címmel új Sárospatakról szóló könyv jelenik meg
Újabb sárospataki könyv jelenhet meg, ezúttal a 100 éves történetek című kiadványra nyert támogatást a város, melynek felhasználásáról rendkívüli képviselő-testületi ülésen döntöttek. A képviselők megújuló energiához kapcsolódó intézményeket érintő fejlesztésekről is egyeztettek, majd megszavazták, hogy a polgármester és a szakértők készítsék elő az 50 millió forintos pályázati kiíráshoz kapcsolódó szükséges …
Olvass tovább »Költözik a Magyar-Szlovák Két Tanítási Nyelvű Nemzetiségi Általános Iskola
Már most a következő tanévre készülnek a szlovák iskolában. Az iskola új helyet keres magának a következő tanévre, mert csúszik az intézmény felújítása. A kivitelezés még el sem kezdődött az iskolában, a felújítás közbeszerzését is a következő napokban fogják kiírni. A fenntartó szlovák nemzetiségi önkormányzat ezért megbízta az iskola vezetőit, …
Olvass tovább »105 gyermek juthat meleg ételhez a nyári szünetben Sárospatakon
105 gyermek 44 munkanapon keresztül juthat meleg ételhez a nyári szünetben annak a pályázatnak köszönhetően, amelyen már évek óta eredményesen szerepel Sárospatak Város Önkormányzata. Az érintett családokban élő gyerekek a tanítási szünetben így biztosan ehetnek naponta egyszer meleg ételt. Az augusztus 27-ig tartó program mintegy 2 millió forintos költségét teljes …
Olvass tovább »Kosztolányi Dezsőről nyílt fotókiállítás A Magyar Nyelv Múzeumában
Kosztolányi Dezsőről készült fotókból kiállítás A Magyar Nyelv Múzeumában. A műtermi fotókon és amatőr felvételeken elénk villan a költő gyermekkorában, családi körben, az íróasztalánál, baráti társaságban. Kosztolányi nagy pozőr volt, szeretett játszani, színészkedni, és szerette, ha fényképezik- mondta a kiállítás megnyitóján Fráter Zoltán irodalomtörténész. A 100 kép mellett Kosztolányi: Nyelv …
Olvass tovább »Elkészült Sátoraljaújhely feladatleltára
Az önkormányzat képviselő-testülete 11 lakossági fórumon, telefonon és interneten gyűjtötte össze azokat a kisebb-nagyobb problémákat, amelyek az itt élők mindennapi életét valamilyen módon zavarják. A gyűjtemény a város körzeti képviselőinél megtekinthető, illetve Sátoraljaújhely honlapján is elérhető lesz.
Olvass tovább »Nyári programok Sárospatak új főterén
Még néhány nap és megkezdődnek Sárospatakon azok a nyári, nagyszabású rendezvények, amelyek többségének a Makovecz Imre tér ad majd helyet. Az önkormányzat, valamint a Művelődés Háza és Könyvtára dolgozói bejárást tartottak annak érdekében, hogy megbeszéljék, hova is kerül a színpad, miként láthatja majd a legtöbb érdeklődő a produkciókat.
Olvass tovább »
Zemplén TV A Zemplén Médiacentrum – Zemplén TV honlapja