Egészségnapot szervezett az egri Eszterházy Károly Főiskola Comenius Kara. Ennek keretében a hallgatók – kilépve az oktatási intézmény falai közül- színes programokra várták az óvodásokat és a kisiskolásokat. Volt közös torna, kutyasimogató és tánc is. A Hallgatói Önkormányzat legfontosabb szándéka volt az is, hogy érezhetően újra a város hétköznapjainak szerves …
Olvass tovább »Mandátumátadó ünnepség Sátoraljaújhelyen
Ünnepélyes keretek között adták át Sátoraljaújhely megválasztott polgármesterének önkormányzati és nemzetiségi képviselőinek a következő 5 éves önkormányzati ciklusra szóló meg megbízóleveleket. A helyi választási bizottság elnöke ismertette a október 12-i helyhatósági választás eredményeit és beszélt a választás lebonyolításáról. A képviselő-testület nevében pedig Szamosvölgyi Péter mondott köszönetet a választópolgároknak és szólt …
Olvass tovább »Rodostó polgármestere járt Sárospatakon
Sárospatak testvérvárosa a törökországi Rodostó újonnan megválasztott polgármestere tett látogatást a zempléni településen.A vendégek látogatást tettek az idegenforgalmilag jelentős helyszíneken illetve betekintést nyertek abba is, hogy hazánkban miként működik a közigazgatási rendszer, ezzel együtt az önkormányzatiság és a járási rendszer.
Olvass tovább »Édes anyanyelvünk országos nyelvhasználati verseny Sátoraljaújhelyen
42. alkalommal házigazdája Sátoraljaújhely az Édes anyanyelvünk nyelvhasználati verseny kárpát-medencei döntőjének. A három napos esemény ma kezdődött. Az ünnepélyes megnyitót követően írásbeli fordulón vettek részt a diákok. A versenyzőket az izgalmas vetélkedő mellett számos kulturális program is várja a hétvégén. Köztük a szombati gálaműsor, amelyben idén a Kossuth Lajos Gimnázium …
Olvass tovább »Gombakiállítás Sárospatakon
Ismét az őszi nagy gomba és fotókiállításra várták az érdeklődőket Sárospatakon a Művelődés Házában. A Zempléni Gombász Egyesület ebben a városban már hatodik alkalommal szervezte meg ezt a rendezvényét annak érdekében, hogy valamennyi korosztály figyelmét felhívják arra, hogy melyek a mérges gombák és melyek azok, amelyek gond nélkül fogyaszthatóak. A …
Olvass tovább »Kupakgyűjtés egy sárospataki beteg kisfiúért
Mindösszesen négy napot járt iskolába az első osztályos Kristály Máté. Kiderült ugyanis, hogy a sárospataki kisiskolás súlyos betegségben szenved. Az ő gyógykezelését szeretnék elősegíteni a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tanulói és pedagógusai azzal, hogy gyűjtést szerveznek a kisfiúnak. A gyerekek a műanyag kupakokat, az oktatási intézmény alapítványa pedig pénzt …
Olvass tovább »Pincétől a padlásig a Kazinczy Ferenc Múzeumban
A pincétől a padlásig elnevezésű programmal csatlakozott a Múzeumok Őszi fesztiváljához a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum. A program során olyan helyekre is betekinthetnek a látogatók, melyek a mindennapok során zárva vannak a vendégek előtt. Így a pincébe, melyet raktározásra használnak, vagy az épület padlására. Az intézmény iskolai osztályokat, csoportokat, de …
Olvass tovább »Új buszmegálló épül Végardón
Sárospatakon jelenleg is zajlanak a Start munkaprogram keretében betervezett munkálatok, így az árkok ásása, tisztítása, útfelújítás és buszmegálló építés. Ez a program augusztus elsejével indult el és közel 7 hónap leforgása alatt 130 embernek tud munkát biztosítani. Ezalatt az idő alatt is a legfontosabb cél: az értékteremtés.
Olvass tovább »Idősek napja Erdőbényén
Kellemes vacsorával és operett műsorral kedveskedtek a nyugdíjasoknak Erdőbényén az idősek napján. A hegyaljai településen évtizedek óta hagyomány a szépkorúak köszöntése. A falu – akárcsak a többi hegyaljai kistelepülés – elöregedő. Kántor Dezső polgármester köszöntőjében hangsúlyozta: az idősek tisztelete különösen fontos, hiszen a fiatalabb nemzedékek az ő tapasztalataikra támaszkodva tudnak …
Olvass tovább »Az aradi vértanúkra emlékeztek az Eszterházy Károly Főiskola Comenius Karán
Az Eszterházy Károly Főiskola Comenius Karán a harmadéves tanító szakos hallgatók közreműködésével zajlott az aradi vértanúkról a megemlékezés. A tanítók közösen emlékeztek vissza az eseményekre.
Olvass tovább »
Zemplén TV A Zemplén Médiacentrum – Zemplén TV honlapja