196 ezer vendéget fogadott 2014-ben a sárospataki termálfürdő. Az előző évhez képest közel 6 százalékkal csökkent az előző évihez képest a vendégforgalom. Végardó Fürdő továbbra is népszerű a lengyel és szlovák turisták körében, ezért is fordítanak nagy hangsúlyt a szálláshelyek és a kemping fejlesztésére, ahol jelentős vendégéjszaka szám emelkedést regisztráltak.
Olvass tovább »Megjelent Sátoraljaújhely 2015-ös programajánló füzete
Megjelent Sátoraljaújhely 2015-ös programajánlója. A füzet a zempléni város kulturális, sport, szórakoztató eseményeit tartalmazza. A kiadvány két részből tevődik össze, egyrészt csokorba szedi a kiemelt rendezvényeket, másrészt az egyéb rendezvények kategóriában a teljesség igényével tartalmazza az éven magvalósuló programokat. A programajánló füzet mindenki számára ingyenesen hozzáférhető.
Olvass tovább »Letesztelték a kemencét a Mesterségek Házában
Élővé kívánják majd alakítani a Sárospatakon épülő sváb mesterségek házát. Ennek egyik eleme lesz a jövőben, hogy kulturális és közösségi programokat tartanak majd Józseffalván, de a mesterségek házát is úgy újítják fel, hogy a régmúlt jegyeit megőrizve, modern funkciókat is elláthassanak. Épül egy kemence is, szabadkéményes füstölővel együtt. A mesteremberek …
Olvass tovább »Iskolabetekintő a Szlovák Iskolában
10 alkalommal zajló programsorozat keretében mutatkozik be a sátoraljaújhelyi Szlovák – Magyar Két Tanítási Nyelvű Nemzetiségi Általános Iskola azoknak a gyerekeknek, akik szeptemberben kezdik az első osztályt. Az iskolabetekintő foglalkozások célja, hogy a tanévkezdéskor ismerős környezet fogadja a kicsiket, de az fontos az is, hogy már most kapcsolatot alakítsanak ki …
Olvass tovább »Rendhagyó énekóra az ÁVG-ben
A Talamba Ütőegyüttes 1999-ben alakult. A négy ütőhangszeres művész már diákként barátságot kötött a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. Céljuk megismertetni és megszerettetni a komoly- és könnyűzenét az emberek széles közönségével, ütőhangszerek segítségével. A héten a sárospataki Árpád Vezér Gimnáziumban nyújtott zenei élményt a fiataloknak.
Olvass tovább »Vért kérnek az óvónőnek
2015. február 11-e a 27 éves Tóth Zsuzsának ugyanúgy kezdődött, mint egy szokványos munkanap. A fiatal hölgy a reggeli órákban a 37-es úton személygépkocsijával a komlóskai óvodába tartott, ahol a gyerekek már várták Zsuzsa nénit. Ő azonban a munkahelyére már nem érkezett meg, mert a Kincsem dűlő magasságában frontálisan ütközött …
Olvass tovább »Nagyböjti gondolatok – Damjanovics József | 2015.02.20.
Damjanovics József sátoraljaújhelyi görögkatolikus esperes osztja meg nagyböjti gondolatait.
Olvass tovább »Változások a közigazgatásban
Március elsejétől a szociális ügyekkel nem a polgármesteri hivatalok, hanem a járások foglalkoznak majd. Ezzel együtt további hatáskörök, belső integráció is várható, ezt a Demeter Ervin a megyei kormánymegbízott mondta el a közelmúltban tartott sajtótájékoztatóján. A hatékony közigazgatás megteremtése mellett a megye versenyképességének elősegítése, a tokaji borvidék világörökségi szerepének megerősítése …
Olvass tovább »Helyi értékek feltárása a világháló segítségével
Új alapokra helyezik a sátoraljaújhelyi értéktár bizottság a munkáját. A világhálót is segítségül hívják az ötletgyűjtéshez és a véleményezéshez. A legnagyobb közösségi oldalon is elérhetőek lesznek a zempléni város értékei és javaslattételhez szükséges adatlap is. Ezáltal a fiatalokat is szeretné megszólítani az értéktár bizottság. Azt szeretnék elérni, hogy minél többen …
Olvass tovább »Kulturális közfoglalkoztatás Sárospatakon
A kulturális és közösségi értékteremtés, a nemzeti kultúra terjesztése, és a helyi igényeknek megfelelő, változatos, értelmes munka végzése a célja Nemzeti Művelődési Intézet által koordinált kulturális közfoglalkoztatásnak. A munkanélküli szakemberek aktivizálása, képzése, hatékonyabbá teszi a helyben folyó munkát, kiegészíti a népművelők feladatát. Sárospatakon a Művelődés Háza és Könyvtárában két fiatal …
Olvass tovább »
Zemplén TV A Zemplén Médiacentrum – Zemplén TV honlapja