Index / Hír7 (oldal 94)

Hír7

Teljes útlezárás mellett újítják fel a Telkibánya-Pálháza közötti út legrosszabb szakaszát

A Telkibánya és Pálháza közötti út legrosszabb szak aszának felújítása mintegy 50 millió forintból valósul meg. A Magyar Falu Program keretében megvalósuló beruházás teljes útzár mellett történik. Május 10-ig ezt a szakaszt nem használhatják a közlekedők, így kerülni kell. A befejezés után is csak félpályán haladhat majd a forgalom, tudtuk …

Olvass tovább »

Több freskót is feltártak már az abaújvári református templomban

Az abaújvári református templomba már évek óta folyamatosan visszatérnek a festőrestaurátorok. Több freskót is találtak már a templom belső falain. A szakrális épület építésének pontos dátumát nem tudják. A falfestmények gótikus stílusban készültek és valamikor az 1500-as években meszelhették le fehérre a falakat, ezzel eltakarva a freskókat. – mondta Tóth …

Olvass tovább »

A foglalkoztatottak létszámát bővíti a Pirehab Nonprofit Kft. sátoraljaújhelyi üzeme

Megváltozott munkaképességű munkavállalókkal bővíti létszámát a PIREHAB Nonprofit Kft Sátoraljaújhelyi üzeme. Négy órás munkaidőben könnyű fizikai munkára jelentkezhetnek azok, akik újra a munka világában szeretnék hétköznapjaikat tölteni és megváltozott munkaképességük miatt eddig nem tudtak elhelyezkedni. A cég jelenleg 80 főnek ad olyan munkát, amivel nem csak terméket állítanak elő, hanem …

Olvass tovább »

Konténerek segítik a személyes találkozást a sátoraljaújhelyi Szent Anna Szeretetotthonban

A Sátoraljaújhelyi Szent Anna Szeretetotthonban nem volt tömeges megfertőződés a koronavírus járvány időszakában. Freiné Stumpf Henrietta igazgató elmondása szerint ez annak köszönhető, hogy minden egészségügyi intézkedést betartottak az intézmény dolgozói. A téli időszakban már fogadhattak volna a bent élő idősek látogatókat, azonban nem volt olyan tér, ahol ezt biztonsággal megtehették …

Olvass tovább »

Májustól már hétköznap is igénybe lehet venni a pálházi kisvasutat

Májustól már nem csak hétvégeken hanem hétköznap is igénybe lehet venni a pálházi kisvasutat. Március 15-étől hétvégénkként lehetett a kisvasúttal közlekedni, következő hónaptól kezdve azonban a sűrített menetrend fog érvénybe lépni. Buday Péter, az ÉSZAKERDŐ Zrt. Hegyközi Erdészeti Igazgatóságának igazgatója elmondta, hogy a pandémia ellenére a múlt éven is igen …

Olvass tovább »

Védettségi igazolvánnyal lehet majd használni a Zemplén Kalandpark élményelemeit

A Zemplén Kalandpark élményelemeit is csak védettségi igazolvánnyal lehet majd igénybe venni. Erről adott tájékoztatást a legutóbbi Pm Infón Tóth Csaba igazgató. Hozzátette, hogy amint lehetővé válik és kinyithat a Kalandpark, a fejlesztések miatt a libegőt nem, viszont a bobot, az átcsúszót és a kabinos kötélpályát is használhatják majd a …

Olvass tovább »

Sátoraljaújhelyi orvosokat díjazott a Magyar Orvosi Kamara B.-A.-Z. Megyei Területi Szervezete

Dr. Rácz Ernő szülész nőgyógyász, osztályvezető főorvost, Dr Kőmíves Sándor belgyógyászt, Dr. Szigeti László szülész-nőgyógyászt és Dr. Shemirani Amir-Housang osztályvezető főorvost díjazta a Magyar Orvosi Kamara Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Szervezete. Az előbbi három orvos több évtizedes munkáját életmű díjjal, még az utóbbi orvost kiemelkedő tudományos tevékenységének elismeréseként jutalmazták. A jelenlegi …

Olvass tovább »