Index / Hírek / Ballagás a Vay Miklós Református Szakképző Iskolában

Ballagás a Vay Miklós Református Szakképző Iskolában

A Vay Miklós Református Szakképző Iskola és Diákotthon ebben a tanévben 116 végzős diákjától vett búcsút ballagási ünnepség keretében.

A ballagókat, pedagógusokat és családtagokat nagytiszteletű Pásztor Dániel, egyházkerületi főjegyző köszöntötte, majd rövid imádságot tartott, mely végén megáldotta a végzősöket és kedves szavakkal engedte őket útjukra. Ezt követően az intézmény diákjainak szavalatát halhatták a résztvevők, majd Dr. Téglás Zsolt igazgató búcsúzott a tanítványoktól.

Az intézményben maradó diákok nevében Adorjáni Ágnes, míg a ballagó diákok nevében Horváth Gabriella és Slisz Réka mondott beszédet. A Vay Miklós Református Szakképző Iskolában is átadásra került Sárospatak Város Önkormányzatának új díja, a Junior Pro Urbe díj. Aros János idén először Háda Gergőnek adta át az elismerést. Ezután a legeredményesebb tanulókat oklevéllel és könyvjutalommal díjazta az iskola.

sarospatak.hu
Zemplén TV

Ajánljuk

Elkészültek a szavazólapok mintái: ülésezett a Sátoraljaújhelyi Helyi Választási Bizottság

A polgármesterjelöltek, az egyéni képviselőjelöltek valamint a nemzetiségi képviselőjelöltek adatait tartalmazó szavazólap mintáit ellenőrizték a …