Március 12-én ünnepelték meg a magyar sajtó napját Sátoraljaújhelyen.
Olvass tovább »Mégsem nyithatnak ki a 200 négyzetméternél nagyobb üzletek a világörökségi területeken
Bár eredetileg úgy volt, mégsem lehetnek nyitva március 15-e után a világörökségi helyszíneken található kiskereskedelmi egységek. A döntés Budapest belvárosának nagy része mellett érinti a Tokaj-Hegyalja történelmi borvidéket is. Itt is csak, a családi hatáskörben működő üzletek tarthatnak nyitva. A kormány szándéka az, hogy senkit ne lehessen vasárnapi munkavégzésre kötelezni …
Olvass tovább »Nagy tömeg fogadta a máriapócsi kegyképet Sárospatakon
Sárospatakra érkezett a máriapócsi könnyező kegykép március 11-én. Huszonnégy órát töltött a Szent Péter és Pál görögkatolikus templomban, majd Encsre indult. A magyarországi görögkatolikus egyház a kegykép második könnyezésének 300. évfordulóján körülviszi az országban az Istenszülő kegyképét, hogy a hívek elé járulhassanak. A sárospataki görögkatolikus egyházközség hónapok óta készült az …
Olvass tovább »Indul a Petőfi Sándor Program
A nemzetpolitikai államtitkárság meghirdeti a Petőfi Sándor Programot, amelynek felhívásait március 15-én teszik közzé – jelentette be Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár csütörtökön Budapesten.
Olvass tovább »A magyar sajtó napja Sátoraljaújhelyen
Március 15 az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulója mellett 1990 óta a magyar sajtó napja is. Ez alkalomból köszöntötte Sátoraljaújhely Önkormányzata mindazon írott és elektronikus médiák munkatársait, akik rendszeresen beszámolnak a város, a polgármesteri hivatal tevékenységéről, programjairól, fejlesztéseiről. Idén is aranytollal jutalmazták egy sajtó munkatárs munkáját. Az elismerést a …
Olvass tovább »Szolidaritási gyűlést tartottak a Székely Szabadság Napja alkalmából Sárospatakon
1854. március 10-én végezték ki a marosvásárhelyi Postaréten a Székely Vértanúkat, azokat, akik a Makk-féle összeesküvés tagjaiként kívánták az elbukott magyar forradalom és szabadságharc lángját újra fellobbantani. A nemzeti önrendelkezés volt az a cél, amelyért életüket adták, példát mutatva bátorságból és hűségből az utókornak. Tegyük közösen március tizedikét, a Székely …
Olvass tovább »Megáldották a felújított sárospataki bazilikát
Érseki szentmisét követően áldották meg a felújított sárospataki Bazilika Minort. Egy nemzetközi pályázatnak köszönhetően a templom kívül-belül megszépült. Az idén 550 éves római katolikus templomba 26 harangos harangjáték hívja ezentúl a híveket.
Olvass tovább »Zöld Zemplén – több modern hulladékudvar épül a térségben
A tisztább és élhetőbb Zemplén és Abaúj létrehozása a célja annak a programnak, amelyből új hulladék udvar épül a Bodrogközi Regionális Hulladékkezelő Központban. Az öt milliárd forint összértékű támogatásra az Abaúj-Zemplén Szilárdhulladék Gazdálkodási Önkormányzati Társulás pályázott. Ebből több szemétválogatót építenek, a lakosságot pedig hulladékgyűjtő edények kiosztásával és új gyűjtőszigetek kialakításával …
Olvass tovább »11. Társastánc Versenyét rendezte meg a SAMI
Három művészeti iskola mintegy 300 tanulója vett részt a Sárospataki Alapfokú Művészeti Iskola által szervezett 11. Társastánc versenyen. A produkciókat 5 fős független zsűri értékelte. A tánc mindenki számára szabadon választható iskolán kívüli program, népszerűségének töretlensége hosszú éve óta fennáll. Még akkor is, ha a lányok többségben vannak a résztvevők …
Olvass tovább »Nők dicsérete Sátoraljaújhelyen és Széphalmon
A nőket dicsérték Sátoraljaújhelyen és Széphalmon. A városban a Kossuth Lajos Művelődési Központban szervezték meg a hagyományos nőnapi műsort, Széphalomban pedig a részönkormányzat tagjai hívták meg a faluban élő hölgyeket egy vidám délutánra. Mindkét helyen virággal köszöntötték a nőket.
Olvass tovább »