Index / zemplentv (oldal 1148)

zemplentv

Nyugdíjasok a sárospataki Városházán

Nyugdíjasok látogattak el a Polgármesteri Hivatalba Sárospatakon. A városi nyugdíjas klub tagjai nem csak a hivatalt érintő átépítésekre voltak kíváncsiak, hanem megismerkedhettek az új ügyintézési renddel, illetve a várost érintő kérdéseikre is választ kaphattak az érdeklődők.

Olvass tovább »

75 éves a Szent István-kápolna

75 évvel ezelőtt avatták fel a sátoraljaújhelyi Szár-hegy tetején álló Szent István-kápolnát. Akkor az imahely megépítésével vált teljessé az országban egyedül álló Magyar Kálvária. Az évfordulóra elkészültek a kápolna még hiányzó elemei is. A két ólomüveg ablak mely Szent Erzsébetet és Szent Lászlót ábrázolja. Az évfordulóra megemlékezést tartottak a kápolnánál, …

Olvass tovább »

Start mezőgazdasági munkaprogram Sárospatakon

A Sart mezőgazdasági munkaprogram segítségével 5,7 hektáron, 14-féle zöldséget termesztenek Sárospatakon. A program már az elmúlt éven elindult. A dolgozók tavaly ősztől iskolapadba ültek továbbképzés céljából, később vizsgázni is fognak majd. A pályázat része egy nyírfás telepítése is, amelynek faanyagát több célra is felhasználják majd.

Olvass tovább »

A Hétszínvirág Óvoda pedagógiai programját is tárgyalta az Oktatási Bizottság

Az Oktatási, Közművelődési, Civil, Ifjúsági és Sportügyi Bizottság több sátoraljaújhelyi intézmény szervezeti és működési szabályzatának módosításáról döntött az ülésén. Egyebek mellett a Hétszínvirág Óvoda pedagógiai programjának elfogadásáról hoztak határozatot. A képviselők meghallgatták továbbá a Városi Könyvtár éves munkájának beszámolóját is.

Olvass tovább »

Ülésezett az Ügyrendi és Kisebbségi Bizottság

Új rendeletek megalkotásokról és módosításokról hozott határozatot a sátoraljaújhelyi Ügyrendi és Kisebbségi Bizottság. A közterületek filmforgatás célú használatára vonatkozó rendeletet minden településnek létre kell hoznia, így Sátoraljaújhelynek is. A Díszpolgári cím, valamint egyes kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról szóló rendeletet esetében pedig az újraalkotásról döntöttek a bizottság tagjai.

Olvass tovább »

Egész napos iskola

Szeptember 1-jén lépett életbe a köznevelési törvény számos változása. Ilyen például a kötelező erkölcstan, illetve hittan, a mindennapos testnevelésben részt vevők köre újabb évfolyamokkal bővült illetve az általános iskolákban 16 óráig kötelező foglalkozások vannak. Ez utóbbiról a szülők és a gyermekek is különböző véleménnyel vannak. A sárospataki iskolák megpróbálnak színes …

Olvass tovább »

A Fejedelem című musicalt mutatták be a szerencsi Rákóczi-várban

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés anyagi támogatásával valósult meg A Fejedelem című musical Moravecz Levente rendezésében a Gárdonyi Géza Színház előadásában. A darabot folyamatosan mutatják be Borsod-Abaúj-Zemplén nagyobb településein. Az előadások bevételét mindig jótékonysági célra fordítják. Legutóbb a rockoperát Szerencsen mutatták be a vár szabadtéri színpadán nagy érdeklődés mellett.

Olvass tovább »

Taktakenéz élni akar!

Szombaton rendezték meg Taktakenézen a XIV. Falunapot, amely keretében dr. Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke emlékplakettet adott át a színvonalas szakmai teljesítmény, illetve a közösségért végzett állhatatos munka elismeréseként a község lakóinak.

Olvass tovább »