Index / Hírek / Anya nélkül maradt hét kislány Monokon

Anya nélkül maradt hét kislány Monokon

Tragédia történt egy hónappal ezelőtt Monokon: november 11-én félárva lett hét kislány, s megözvegyült fiatal édesapjuk.

JcOJohde_1_556x365
Kertészéknek egy saját kis ház volna a legnagyobb segítség | Fotó: Németh András Péter

– Ami történt, fel nem foghatom – mondja Kertész Sándor István. – Megvacsoráztunk, a gyerekek megfürödtek, aztán leültek a feleségemmel, Angélával a tévémesét nézni. Majd Angéla fölállt, lépett kettőt, felsóhajtott és összeesett. Megpróbáltunk mindent, jöttek a mentők is perceken belül, de nem tudtak segíteni. Az én drága feleségem, pocakjában a nagyon várt fiúval, pár nappal a szülés előtt, 33 évesen a szemünk láttára meghalt. A boncolás szerint a halálát szívritmuszavar okozta, november 20-án temettük. Lányaim: Margitka 13, Enikő 10, Virág 7, Gabriella 6, Karolina 5, Luca 3, s a legkisebb, Adélka csupán másfél éves. Az édesanyjuk nagyon hiányzik nekik, s mindig mondom, Ő már odafenn van, de ugyanúgy vigyáz ránk, mint amikor velünk volt. Közeledik a karácsony, s ezzel vigasztalom őket. Azóta itthon vagyok. Négyen iskolások, ketten óvodások, Adélka meg egész nap velem van. Nehézgépkezelő, targoncavezető és hentes szakmám van, de Monokon ezekben nem találok munkát.

S ekkora családot én nem is hagyhatok egyedül. Közmunkás lettem az önkormányzatnál, a kis Adéllal most gyesre megyek. Mikor Angéla meghalt, kaptunk sok ruhát, játékot a rokonoktól, helyiektől, még idegenektől is. Az önkormányzattól kaptuk a legnagyobb segítséget, mert a polgármester asszony, Demeterné Bártfay Emese ötletére az önkormányzattal közös folyószámlát nyitottunk a Szerencs és Vidéke Takarékszövetkezetnél.

Ehhez együtt tudunk hozzáférni. Aki rajtunk segíteni akar, oda bármilyen összeget befizethet. Most albérletben élünk, de a tulajdonos egy jelzálogügy miatt gyorsan el akarja adni a házat. Mi lesz akkor velünk? Egy saját kis ház volna a legnagyobb segítség, Monokon olcsóak az ilyen házak, de nekünk megfizethetetlenek. A polgármester asszony szerint van, amelyik fürdőszobás, vízzel, gázzal el van látva, 2,4 millió forint az ára. Jó lenne, ha kapnánk annyi támogatást, hogy ezt meg tudjuk venni…

K.G.
szabadfold.hu

Ajánljuk

Lezárult a Sport43 program a sátoraljaújhelyi Mászófal központban

A Zemplén Kalandparkban található Mászófal központ is csatlakozott a tavalyi év során ahhoz az országos …