Index / Hírek / 18 B.-A.-Z. megyei település kapott fertőtlenítőszereket a koronavírus elleni védekezés jegyében

18 B.-A.-Z. megyei település kapott fertőtlenítőszereket a koronavírus elleni védekezés jegyében

A hatékony járványügyi védekezés elősegítése céljából a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház, a BorsodChem Zrt. valamint a megyei, illetve a kisebbségi önkormányzatok összefogásának köszönhetően 18 Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település kapott fertőtlenítőszereket. Ezeket a hátrányos helyzetben élőkhöz juttatják majd el. Az érintett települések Szikszón vehették át az adományokat.

Ajánljuk

Idén is a Tokaji Szüreti Napok keretében adták össze a szőlőt a Polgármesterek Borához

1932 óta minden éven megrendezik a Tokaji Szüreti Napokat. Ezen belül is 2002 óta adják …